3p

Átfogó elemzést közölt az MBH Bank Elemzési Centruma a hazai ingatlanpiacról, amely a hazai ingatlanpiac szinte teljes vertikumát lefedő, átfogó összegzése.

A tanulmány szerint a tavalyi év második felében a gazdasági körülmények változása, az infláció hatásai, valamint a monetáris kondíciók szigorítása fordulóponthoz vezetett a lakáspiaci folyamatokban. A tendencia mind az adásvételek számának visszaesésében, mind a lakásárak megtorpanásában tetten érhető volt. Az inflációs környezettel összefüggésben mérséklődött a háztartások rendelkezésre álló reáljövedelem, melynek hatására az egész évben jellemző marad az alacsony kereslet. A makrogazdasági környezet jövőre várhatóan érdemben javulni fog, így 2024-ben az ingatlanpiac trendjei is új fordulatot vehetnek.

Kijött az MBH Bank elemzése. Fotó: Depositphotos
Kijött az MBH Bank elemzése. Fotó: Depositphotos

Folytatódott a lakásépítések, illetve a kiadott építési engedélyek számának csökkenése

A tendenciákat tekintve folytatódott a lakásépítések és a kiadott építési engedélyek számának csökkenése: 2023 I–III. negyedévében 10 808 új lakás épült, 21 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A kiadott engedélyek és bejelentések alapján, az épülő lakások száma 14 894 volt, ez 43 százalékkal alacsonyabb, mint 2022 azonos időszakában. Mivel az építkezések átfutási ideje miatt jövőre is kevés lakást fognak átadni, az építőiparnak ebben a szegmensében várhatóan lassabb lesz a kilábalás.

Idén 100 ezer alatti adásvétel szám valószínűsíthető

2023 harmadik negyedévében több mint 22 ezer tranzakciót becsül a Duna House, ami éves alapon – 20 százalékos különbség tavalyhoz képest. A trendek alapján az alacsony bázis és a növekvő aktivitás miatt az utolsó negyedévben visszatérhet az ingatlanpiac a tavalyi szintre. A CSOK Plusz elindítása az ideihez képest akár 10-20 ezerrel több lakástranzakciót eredményezhet 2024-ben a piacon – azonban az árakat várhatóan ez sem befolyásolja majd jelentősen.

A lakóingatlanok árai nominálisan nem változtak, reál értelemben viszont mérséklődtek

2023-ban a lakóingatlanok árai nominálisan nem változtak: a KSH adatai alapján az első negyedévhez képest 1 százalékos árcsökkenés, a megelőző év azonos negyedévéhez képest pedig éppen 1 százalékos árnövekedés volt megfigyelhető. Az MNB szerint ugyanakkor egy év alatt reál értelemben 18,5 százalékkal mérséklődtek a lakásárak. 2024 őszéig sem érdemes jelentős áremelkedésre számítani, jóllehet a felújított lakások ára jobban követheti az inflációt, mint a rosszabb állapotú ingatlanoké.

A bérleti díjak emelkedése stabil volt nyár végéig

Amíg a lakásárak stagnáltak, addig a bérleti díjak emelkedése nyár végéig stabilnak bizonyult. A KSH-ingatlan.com budapesti lakbérindexe éves szinten 12 százalékkal (szeptemberi adat) ment feljebb nominálisan. Az elmúlt évben a gazdasági helyzet nyomán erősebb volt a bérlői kereslet a piacon, mint a vevői, és ez vezetett a bérleti díjak további emelkedéséhez. Ez az emelkedés azonban nem tartott lépést az inflációval.

A lakáspiac jelenlegi helyzetéhez képest a jövő évben várható gazdasági változások – úgymint a hitelkamatok mérséklődése, a fogyasztói bizalom javulása, a reálbérek emelkedése, illetve az újonnan bevezetett támogatások – hozhatnak fordulatot.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Ezen a megyeszékhelyen 25-30 millió forintért is alig kelnek el a lakások
Vámosi Ágoston | 2026. július 15. 18:29
Elszálltak az újlakás-árak Miskolcon, még a legkisebb „ékszerdoboz” is 85 millió forint az egyik lakóparkban. A használt lakások eladói viszont még mindig ezek töredékéért teszik piacra az ingatlanokat. A lakótelepeken pedig már 25-30 millió forintért is lehet lakást venni, és itt a felújított ingatlanok sem sokkal drágábbak ennél. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti része a borsodi megyeszékhelyen nézett körbe. 
Ingatlan Nyolcszoros ugrást hozott az Otthon Start a támogatott lakáshiteleknél
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 07:06
Meghaladta az 1000 milliárd forintot az év első öt hónapjában megkötött támogatott lakáshitel-szerződések összege, ami közel nyolcszorosa az egy évvel korábbinak – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A május végéig megkötött lakáshitelek teljes összege megközelítette az 1300 milliárd forintot, ami csaknem a duplája az egy évvel korábbinak.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Szolnok felzárkózott, hétszeresére drágultak a panelek 2015 óta
Vámosi Ágoston | 2026. július 12. 11:29
Szolnokon még a drasztikus áremelkedés után is könnyen lehet felújított panellakást találni 36-38 millió forintért, az egykori Mol-irodaház helyén épülő Ady26 projekt azonban tovább hajthatja felfelé az árakat. 40 millióból a családi házak között is bő a választék, nem beszélve a szomszédos, Pest megyei Abonyról. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten a fővárostól 70 percre, Szolnokon nézett körbe.
Ingatlan Dübörög az ingatlanpiac Debrecenben, de a legdrágább házakat nem itt kell keresni
Privátbankár.hu | 2026. július 6. 13:49
Érd maradt a legdrágább vidéki város az új építésű lakások piacán, miközben Szeged feljött a második helyre az ársorrendben. Az Otthon Centrum adatai szerint a legtöbb új lakás továbbra is Debrecenben épül, ahol az átlagos négyzetméterár eléri az 1,3 millió forintot.
Ingatlan Trump a szomszédunkban bizniszel
Privátbankár.hu | 2026. július 5. 15:22
Az amerikai elnök családja Kolozsváron is luxusingatlanokat épít.
Ingatlan Újabb árcsökkenést mért a jegybank, most a lakáspiacon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:35
A tavaszi lakásbiztosítási kampány és az egy éves díjkorlátozás nyomán ismét enyhén csökkentek a lakásbiztosítási díjak. Az ingatlanokra vállalt maximális biztosítói kárkifizetések mértéke eközben 9 százalékkal nőtt, így tovább javult az ár-érték arány. Az éleződő verseny fokozatosan mérsékelte a vezető biztosítók piaci részarányát – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Ingatlan Európai élmezőnyben még a magyar lakásáremelkedés, de van egy nagyon kedvező trend
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:54
Az Európai Unióban 2026 első negyedévében a lakásárak 5,1 százalékkal, a bérleti díjak pedig 3 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? A Balatonnál sokkal többet ér a hőszivattyú, mint egy légkondi
Vámosi Ágoston | 2026. július 2. 19:04
Kevés a korszerű családi ház Balatonalmádin és környékén, az alacsony rezsiköltséget pedig bőven meg kell fizetni a vásárlásnál: a gázkazános és a hőszivattyús épületek értéke között drasztikus a különbség. Az árak évről évre ingadozhatnak, nem ritka az átmeneti visszaesés, de van, ahol most ötször annyit ér egy ház, mint 2015-ben. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti részéből az is kiderül, hogy a Balaton északkeleti partján emeli-e a légkondicionáló a családi házak értékét.
Ingatlan Dubai ingatlanpiaca: luxus és lehetőségek minden négyzetméteren
Márkázott tartalom | 2026. július 1. 11:28
A világ egyik legdinamikusabban fejlődő ingatlanpiaca kétségtelenül Dubaié. Az elmúlt években a város központi szerepet játszott a nemzetközi ingatlanberuházások között. Gondoltál már arra, hogy mit jelent Dubai gazdasági és kulturális életében az ingatlanpiac fellendülése? Aki itt befektet, nem csupán lakóingatlant vagy kereskedelmi épületet vásárol, hanem részese lesz egy pezsgő, modern világ részének is.
Ingatlan Már most milliókkal gazdagabb, ha van klímája
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 11:27
Komoly értéknövelést jelent a friss elemzés alapján.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG