4p
Újra az égbe mennek az amerikai ingatlanárak, és ez annyiból lehet érdekes, hogy a 2008-as válságot végülis az amerikai ingatlanpiaci buborék, annak összeomlása, és az ahhoz kapcsolódó jelzáloghitel visszaélések okozták. Fenyeget-e most hasonló helyzet, megismétlődhet-e a tragédia?
Egy Beverly Hills-i ház. Kép forrása: MTI, Mészáros Márton.

A pénzbőség

Amerikában ismét emelkednek az árak, de hát mi mást tehetnének hét évi abszolút pénzbőség után? Ugyanúgy, ahogy az utóbbi időben nálunk is, az elfogyó kamat megnöveli az ingatlanvásárlási kedvet, és persze a hitelek is vonzóbbak az alacsony kamat miatt.

Augusztusban 7 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint egy évvel korábban, ez az amerikai piacon elég erőteljes emelkedés. Ez a szám februárban még csak 4,8 százalék volt, tehát látszik, hogy az utóbbi időben gyorsult fel a folyamat. Az emelkedés területileg nem egyenletes: míg a piac összessége nem érte el a 2006-os tetőt, egyes területeken már meghaladják az árak az akkoriakat.

A folyamat egyes elemzők szerint bizonyos tekintetben rosszabb, mint 10 éve, mert nem a ténylegesen lakhatás céljára használó végfelhasználók veszik az ingatlanokat, mint akkor (jóllehet akkor boldog-boldogtalan kapott hitelt, amit aztán sokan nem fizettek), hanem intézményi, valamint készpénz hegyekkel rendelkező bel-, és külföldi magánbefektetők.

Más a helyzet

A 2006-os buborék jellege miatt kódolva volt az összeomlás: a végfelhasználók látták, hogy emelkednek az árak, ezért rohantak, nehogy lemaradjanak, így az árak tovább emelkedtek. A dolog addig tudott menni, amíg a bankok egyre könnyebben adtak hitelt, a végén már az összes munkanélküli is kapott. De aztán egyszer csak nem volt több vevő, amikor már mindenki bezsákolt, akkor óhatatlanul összeomlott a piac.

Most viszont befektetők jönnek készpénzzel, nem kapkodnak, békésen hajtják fel az árakat. Pénz van bőségesen, hisz sok magánszemély és alap dönthet úgy, hogy elég a kis kamatból, elég a részvényekből, nosza most vegyünk ingatlant. Ez pedig akkora keresletet jelent, hogy szinte felszippanthatnak mindent, ami eladó, és akkor hiányhelyzet is kialakulhat, hisz az építkezések nem pörögnek fel ilyen gyorsan. Ráadásul, ha még a kínaiak is ellepik a piacot (tőzsdéjük összeomlása, és az ottani állami beavatkozás után ezt előszeretettel teszik), akkor a folyamat még inkább felerősödik, és nem látszik a vége. Kétségtelen, hogy előbb-utóbb beindul az építőipar, és ez az egész gazdaságot is felpörgetheti.

Hasonlóságok

Van olyan elemző, aki szerint annyiban mégis hasonló a helyzet, hogy irracionális kereslet hajtja a piacot, ahol a vevők a szüntelen emelkedést látva végül megvadulnak, nem nézik az árat, megvesznek mindent, ahol érik. Ez pedig előbb-utóbb gondot okoz, mivel az őrület előbb-utóbb megszakad, és mint minden ilyen piaci folyamat, átcsap az ellenkezőjébe, és akkor a befektetők egymást taposva akarják majd elhozni a nyerőt, aki pedig rosszkor vett, mérsékelni a bukót. Így végül ugyanúgy meglesz a piaci összeomlás.

Az mindenképpen lényeges eltérés, hogy most nem hitelből megy a lufifújás. Ez egyrészt a tényleges vásárlóknak, főleg az első lakást vásárlóknak kellemetlen, mert ők csak hitelből tudnak vásárolni, azt a bankok most már szigorúan bírálják el. Ha a készpénzes vevők nagyon felverik az árat, egyszerűen nem tudnak vásárolni, hisz a jövedelmükből törlesztésre fordítható összeg már nem elegendő.

Ami megnyugtató

Az előnye viszont az a dolognak, hogy egyszer eljön a lufi pukkadás, akkor ez alig fogja érinteni a bankokat, a hitelpiacot. A készpénzes befektetők buknak, ez az ő bajuk, de nem rengeti meg a bankokat, mint az előző körben. A 2008-as hitelválsághoz hasonló forgatókönyvtől tehát nem kell félni, ugyanakkor egy túlhajtott piac, majd annak kipukkadása rendszerint turbulenciákat okoz más piacokon ás általában a gazdaságban is.

Címkék: Ingatlan

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Több lakás épül, de egyre kevesebb helyen
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:48
Az idei első háromnegyedévben 9803 új lakás épült, 31%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 22 331 volt, 12%-kal több, mint 2025 azonos időszakában.
Ingatlan Határvonalhoz ért és óriásit moccant az ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 19:20
A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától – közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
Ingatlan Az Otthon Start lezárása felpörgette a lakáspiaci keresletet
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:03
Jelentősen megugrott a lakásvásárlási érdeklődés az Otthon Start program utolsó hetében. Az ingatlan.com adatai szerint október 26. és 30. között mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra, ami napi átlagban 38 százalékkal haladta meg a szeptemberi munkanapok szintjét. A hirdetési portál szerint a kedvezményes hitelprogram megszűnése érezhetően felpörgette a keresletet.
Ingatlan Lehet még feljebb minden idők legsikeresebb támogatott lakáshitele után?
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 11:33
A november 15-én záruló Otthon Start teljes hitelösszege az addig még megkötött szerződésekkel együtt megközelítheti a 2500 milliárd forintot. A BiztosDöntés.hu szerint ez alapján minden idők legkeresettebb támogatott lakáshiteleként adja át a helyét a Wekerle Plusznak, amelyből aligha fogy majd ennyi ilyen rövid idő alatt.
Ingatlan Megszólalt az Erste, a jövő héten fogadhatják be az első kérelmeket a Wekerle Plusz keretében
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 09:00
Mától tudnak előregisztrálni az ügyfelek a Wekerle Plusz Lakáshitelre az Ersténél. A bank közleményében azt írta, hogy a lehető leggyorsabban felkészülnek az új lakáshitel-konstrukció bevezetésére és a tervek szerint a jövő héten megkezdődhet a hitelkérelmek befogadása is. Hozzáteszik, hogy a záruló Otthon Start Lakáshitellel kapcsolatban az ilyenkor szokásos felfokozott igénylési hullám várható a következő napokban, amire felkészültek.
Ingatlan Otthon Start: Magyar Péter új bejelentést tett
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 17:11
A folyamatban lévő vásárlók lezárhatók, kaptak néhány extra napot az igénylők.
Ingatlan Nem vár tovább a kormány: október 28-tól indul a Wekerle Plusz hitelprogram
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 12:26
Lazítanak a hitelprogram életkori feltételein, a korábbi 41 év helyett 45 év lesz a felső korhatár. A lakástakarékok állami támogatása a tervezett ütemben, januárban indul.
Ingatlan Október 31. után új korszak kezdődik a társasházak kezelésében
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 14:09
Egy harminclakásos budapesti társasház lakásainak együttes értéke ma már meghaladhatja a 2,5 milliárd forintot. Miközben azonban a lakások ára folyamatosan a figyelem középpontjában áll, arról jóval kevesebb szó esik, hogyan gazdálkodnak ezzel a hatalmas vagyonnal. Az október 31-i társasházi tisztségviselői nyilvántartási határidő fontos lépés lehet az átláthatóság felé. Szilber Szilvia társasházszakértő szerint a szakmának ennél jóval nagyobb változásra van szüksége: a hagyományos reaktív közös képviseleti működés helyét a hosszú távon tervezhető, ellenőrizhető és mérhető épületüzemeltetésnek kell átvennie.
Ingatlan Putyinért halni kész akcióhősök és elátkozott diktátorvillák: mi zajlik az orosz luxusnegyedekben?
Elek Lenke | 2026. október 25. 11:27
Házibulizott-e a legendás énekes a Tverszkáján, és eladó-e Alla Pugacsova méregdrága birtoka, miután Izraelbe menekült a háború elől? Cikkünkben utánajártunk, hogyan próbálnak nyerészkedni a csalók a sztárok nevén, és miért vált rendkívül kockázatossá a hírességek ingatlanjaival való kereskedés Oroszországban.
Ingatlan Damoklész kardja lebeg a lakásvásárlók feje felett
Vámosi Ágoston | 2026. október 22. 18:51
Wekerle Plusz néven szigorúbb feltételekkel indít új lakáshitel-programot a kormány január 1-jétől, de az Otthon Start kivezetésének időpontját még nem árulták el. Az új hitelből használt lakást vásárlók akár 16,6 millió forinttal többet fizethetnek vissza az Otthon Starthoz képest, ezért a bankfiókok még idén rohamos igénylésre készülhetnek. Az új lakások vásárlói a Wekerle Plusznál is fix 3 százalékos kamattal számolhatnak: az Mfor azt is megnézte, melyik városokban, kerületekben pöröghet fel a piac a különbség hatására.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG