1p
KKV
A füstmentes otthoni környezet visszatarthatja a tinédzsereket a cigaretta korai kipróbálásától és elősegítheti a dohányzásellenes attitűd kialakulását
A füstmentes otthoni környezet visszatarthatja a tinédzsereket a cigaretta korai kipróbálásától és elősegítheti a dohányzásellenes attitűd kialakulását - állítják amerikai kutatók.

A Bostoni Egyetem közegészségügyi intézetének kutatói 2001 óta folytattak egy követéses vizsgálatot, amelynek eredményeiről a az American Journal of Public Health című szaklapban számolnak be. 2001-2002-ben a kutatók 3834 tizenkét és tizenhét év közötti serdülő dohányzási szokásait vizsgálták. A tudósokat az is értékelte, hogy a tinédzserek szülei dohányoznak-e vagy sem, s hogy otthon tilos-e a dohányzás.
   
A vizsgálatot megismételték két évvel később, ebben a korábbi szereplők 73 százaléka vett részt, majd négy év múlva, az eredeti csoport 58 százalékával. Mint kiderült, azok a fiatalok, akiknél otthon nem vezették be a teljes "füsttilalmat", sokkal inkább hajlamosak azt hinni, hogy a felnőttek dohányzása társadalmilag elfogadott dolog. Ez a felfogás egyaránt megfigyelhető volt a dohányzó és nemdohányzó szülők kamaszodó csemetéinél.
   
A nemdohányzó szülők gyermekei, ahol otthon nem volt betiltva a cigarettázás, inkább voltak hajlamosak kipróbálni a "bűzrudacskák" kínálta örömöket, mint a teljesen füstmentesített környezetben élő kortársaik. "A dohányzás otthoni betiltása csökkenti annak az esélyét, hogy a kamasz kísérletezgetni kezd a cigarettával. A dohányzás elfogadhatatlanságának üzenete azonban csupán akkor érvényesül, ha a tinédzser szűkebb környezetében egyébként senki sem cigarettázik" - hangsúlyozta a kutatást irányító Alison B. Albers.
   
Mint hozzátette, bár az otthoni "füstölgés" betiltása elősegíti a dohányzásellenes attitűd kialakulását és késleltetheti a cigaretta kipróbálását, ám a későbbiekben nem befolyásolja e káros szenvedély kialakulását.

Van kocsma cigi nélkül is
Csernobili sugáradagot kapnak a dohányosok
Milliárdokat hozott a cigaretta elleni harc
Dohányzásba hajszolnak a filmek
A dohányzás csapdájában vergődnek a tinik

MTI

Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG