1p
KKV
Nem egészen lehet pontosan tudni, hogy az eddig igen népszerű kombinált mikrohitel program mögül miért fogy el lassan a forrás. Az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) egyik legnépszerűbb konstrukciójáról van szó, melynek egy részét külön budapesti és Pest megyei mikrovállalkozásokra szabták, másik részét pedig a vidéki kiscégeknek írták ki – beruházási célú projektekhez, elsősorban eszköz-, szoftver- és hardverbeszerzésre, de akár ingatlanvásárlásra pályázhattak az érintettek.

A Budapest és Pest megye régióra (KMOP 1.2.1.-11/M ) vonatkozó pályázati kiírást már fel is függesztették, a vidéki (GOP 2.1.1-11/M ) még fogad be pályázatokat, ám itt kevés a rendelkezésre álló forrás - aki innen pénzt akar szerezni, jobb ha siet.

A program lényege, hogy az állam által pályázaton kiválasztott közvetítő szervezetek kötött keretek között olcsó, a piaci kamatozásnál kedvezőbb hitelt biztosítanak a mikrovállalkozásoknak, amit az állam vissza nem térítendő támogatással egészít ki (ennek uniós és költségvetési forrásai vannak).

Nőtt a keretösszeg és vele együtt a bizonytalanság

Nem mindegy, ki a közvetítő
Az NFÜ által kiírt pályázatokat professzionális hitelközvetítők, vállalkozásfejlesztő alapítványok és a takarékszövetkezetek közvetítik és hitelezik a kkv-k felé - akiket szintén pályázaton választottak ki. A kkv-k tehát rajtuk keresztül juthatnak az állami támogatásokhoz és a kedvezményes hitelekhez. A kombinált mikrohitel-pályázatokat a kereskedelmi bankoknál ne is keressük.
Nem mindegy, hogy milyen közvetítőhöz fordulunk, hiszen a pályázat egyes részei ugyan kötöttek, de a hitelezők különböző egyedi termékelőnyök kidolgozásával próbálják meg bevonzani az ügyfeleket, így például a közvetítési díjak és egyéb kiegészítő termékek esetében is van eltérés - érdemes tehát végignézni egy-egy pályázatnál, hogy a közvetítők mit ajánlanak. Mivel a vissza nem térítendő támogatást a cégek csak utólag kapják meg, nagy könnyebbséget jelenthet a kkv-knak, ha addig "áthidaló" hitelhez jut, a közvetítők ilyen termékekkel is segítik a megvalósítandó projekteket.
Nem utolsó sorban pedig az ügyfelek kockázati elbírálását a közvetítők végzik - vagyis nem egy egységes sztenderd alapján dől el, ki kaphat hitelt a támogatott beruházáshoz.

Úgy tudjuk a Pest megyei és budapesti cégeknek kiírt pályázatot bár egyelőre csak felfüggesztették, nem valószínű, hogy folytatják, hiszen nem áll rendelkezésre több forrás. Ezen a pályázaton 14,5 milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatásra pályáztak a cégek, de ebből csak 8,6 milliárdot ítéltek meg az érintetteknek. A többi pályázatot is elbírálták, de az ügyfeleket arról értesítették, hogy tartaléklistán vannak a már említett forráshiány miatt.

A program sikerességét jól mutatja, hogy eredetileg 3 milliárdos keretösszeget írtak ki, amit aztán folyamatosan emeltek, látva, hogy igény van a forrásbevonásra. Ahogy azonban nőtt a keretösszeg, úgy nőtt a bizonytalanság is - az állam végül több pályázatot összevonva különböző csoportokra határozott meg keretösszegeket, így egyelőre azt is nehéz megmondani, hogy egy-egy adott pályázatra mennyi forrás áll rendelkezésre.
Tavasszal a kormány a vissza nem térítendő támogatás és a hozzá felvehető hitel maximális összegét is megemelte, korábban ez 4 + 8 millió forint volt, most 10 + 20 millió forint - ez pedig nagy lendületet adott a programnak.

Elbírálás: kitolt határidő

A földrajzi bontás a beruházások helyére vonatkozik, tehát jelenleg budapesti és Pest megyei cégek is csak vidéki beruházási helyszínre tudnak pályázni - mondta el kérdésünkre Moskovits Pál, a program szerződött közvetítő szervezete, a BG Finance Zrt. vezérigazgatója.

Budapesten a vállalkozások "hamar ébredtek" és pályáztak is, a 14,5 milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatási igény mögött 2500 pályázó áll, közülük eddig 1500-an kaptak valóban pozitív választ - mondja Moskovits. Vidéken később kaptak kedvet a vállalkozások, eddig 5800 mikrovállalkozás jelentkezett 32,7 milliárd forintnyi támogatásért és ebből 3500-an kaptak pozitív választ (összesen 18,7 milliárdnyi támogatást jelent ez).



A többi vállalkozás egyelőre válaszra vár, a pályázatok elbírálására 30 nap áll rendelkezésre, az állam ezt július-augusztusban 15 nappal toldotta meg, de erre lehetősége is van - magyarázza Moskovits. Akik tehát 45 napja adták be a pályázatukat, azoknak még nem kellett választ kapniuk, de a feldolgozás alatt álló volumen is jelentős, ami nagy terhet ró az állami bürokcráciára is.

Kedvező feltételek
A kombinált mikrohitel-programban hardver- és szoftverbeszerzésre valamint ingatlanfejlesztésre lehet pályázni. A mikrohitel mellé járó vissza nem térítendő támogatásra most induló vállalkozások is pályázhatnak. Mikrovállalkozásnak számít a pályázati kiírás szerint az a cég, melynek nettó árbevétele legfeljebb 2 millió euró, alkalmazottainak száma nem haladja meg a 9 főt. A mikrohitel összege minimum 1 millió, maximum 20 millió forint lehet, de maximum az elszámolható projektérték 60%-a, a mellé járó támogatás összege legfeljebb 10 millió forint lehet. Az önerő a projektérték 10%-a. A tőketörlesztés türelmi ideje maximum 1 év, a hitel futamideje maximum 120 hónap lehet - a hitel fix kamatozású forinthitel, a kamat maximum 9% lehet. A projekt fenntartási időszaka 3 év. 

A szerződött közvetítők ezen felül különböző díjakat is felszámolhatnak (hitelbírálat, kezelési költség, stb.), ezekről mindenképpen tájékozódjunk előre, hogy ne érjenek minket meglepetések a szerződéskötéskor.



Az idő pénz

A kormány a nyáron a vidéki mikrovállalkozások számára kiírt pályázatokhoz járó vissza nem térítendő támogatások keretösszegét 81 milliárd forintra növelte. Azonban több pályázat összevonására került sor itt is, ami egyfelől rugalmasságot biztosít a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek (NFÜ), hogy több pénzt allokáljon a piaci igények valamint a benyújtott pályázatok alapján bizonyos területekre, ugyanakkor egy-egy pályázaton belül növeli a bizonytalanságot, hiszen  - ahogy arra már utaltunk - nem tudni pontosan egy-egy pályázatra mekkora keretösszeg jut.

Az egyetlen kapaszkodót az jelentheti a pályázóknak, hogy az anyagokat a beérkezés sorrendjében dolgozzák fel és bírálják el, vagyis az idő pénz: aki gyorsabb, nagyobb valószínűséggel tud támogatáshoz jutni. Moskovits Pál szerint az érdeklődés akkora, hogy akár perces is dönthetnek abban, ki az, aki még belefér a keretösszegbe és ki az, aki lekésik a lehetőségről.

Az érintett mikrovállalkozások nagy része folyamatosan forráshiánnyal küszködik, a tapasztalatok azt mutatják, a budapesti pályázók 80% kihasználta a maximális támogatást, a vidéki cégek azonban jellemzően kisebb értékű beruházásokat hajtanak végre, így kevesebb forrásra is van szükségük. A BG Finance tapasztalatai szerint sokan ingatlanvásárlás- vagy -felújítás, -bővítés miatt pályáznak, ezzel a konstrukcióval ugyanis adott esetben az is előfordulhat, hogy a hitel törlesztőrészlete alacsonyabb, mint a cégek által a vásárlás előtt bérelt iroda vagy telephely havidíja.

Rizikó, amivel számolni kell

Moskovits Pál

Ha gördülékenyen zajlana a pályázatok elbíráslása, akkor is sok idő eltelik, mire a pályázó a pénzéhez jut. Eleve az elbírálás minimum 30 nap, majd a hitel folyósításával is elmehet két hét, így máris másfél hónapnál tartunk, de Moskovits Pál szerint ez még kezelhető átfutási idő lenne. A gond az, hogy például hiánypótlás esetén vagy egyéb csúszásnál a vásárlás is kútba eshet, például egy ingatlan esetében az eladó találhat tőkével rendelkező vevőt másfél-két hónap alatt, és nem várja meg a pályázati forrásra váró, bizonytalanabbnak számító kkv-t, mire fizetni tudna. Ez azonban a legtöbb pályázatnál így van, jobb, ha erre felkészülünk és számolunk ezzel a rizikóval. Ha egy kkv mindenképpen megvásárolná az ingatlant, saját forrásból már a pályázat elbírálása alatt is megteheti ezt, ha tudja.

Nem érdemes a pályázatíró cégen spórolni

A pályázati pénzek így is nagyon fontosak a kkv-k és főleg a mikrovállalkozások számára, hiszen piaci alapon szinte senki nem juttat számukra hitelt. A piaci forint hitelek 15-20%-os kamata helyett ráadásul a kombinált mikrohitelek esetében a kamat maximum 9% lehet. Moskovits Pál tanácsa szerint összetett hitelcél esetén jobb, ha a kkv-k pályázatíró cégekhez fordulnak, ezek ugyanis nemcsak a megfelelő kiírások felkutatásában segíthetnek a cégvezetőknek, valamint a pályázat beadásában, hanem a záródokumentumok elkészítésében és a pályázati elszámolásban is.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
KKV Jövőkép nélkül csak szenvedés lesz, nem sikercég – interjú
Natív tartalom | 2023. március 22. 10:07
Ami tíz évvel ezelőtt még működött a magyar cégek számára, az tíz év múlva egyáltalán nem lesz elegendő, avagy hamarosan megérkezik az üzleti regény arról, hogy miért kulcsfontosságú a hazai vállalkozók számára egy jól megformált jövőkép. Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM cégvezetőjével és a Cégépítők alapítójával beszélgettünk Jövőkép című könyve megjelenése előtt.
KKV Csak a bizonytalanság biztos a kisvállalkozásoknál
Privátbankár.hu | 2023. február 3. 16:24
A kormány új hitelprogramról döntött a Baross Gábor újraiparosítási program keretében. Az elszálló kamatok mellett ez komoly segítséget jelenthet a kisvállalkozások számára, amelyek helyzete meglehetősen bizonytalan lett az utóbbi időben. Az ATV Start vendégeként Perlusz László, a VOSZ főtitkára és kollégánk, Király Béla beszélt a hazai vállalkozások helyzetéről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG