1p
Februárban 27 milliárd forinttal emelkedett a lakosság állampapír-állománya, ebből az inflációkövető államkötvényekre 13,3 milliárd forint jut. A külföldiek állampapír-állománya napról napra új csúcsokra ér, amiben közre játszhat, hogy a hosszú kötvények hozamai ismét vészesen közelítenek az évi kilenc százalékhoz.

Hozam majdnem kilenc százalékon

Megközelítette a kilenc százalékot a tíz éves kötvények átlaghozama a csütörtöki aukción, 8,96 százalék lett, a maximális hozam pedig 8,99 százalékkal éppen hogy alatta maradt a bűvös határnak. Ismét vannak, akik aggódnak, hogy a finanszírozásért fizetendő magas kamatokat az ország nem tudja majd kitermelni, és egyre nagyobb szükség lenne egy gyors IMF-megállapodásra.

 

A három éves kötvények egyébként több mint kétszeres túljegyzés mellett keltek el, sőt a kibocsátott mennyiséget meg is emelték 18 milliárdról 20 milliárd forintra. Az öt éves papír 15 milliárdnyi mennyiségére 25 milliárd forint jegyzés érkezett. Az átlaghozam 8,56, illetve 8,76 százalék lett, mintegy 15-20 bázisponttal a szerdai másodpiaci referenciahozamok felett.

Az ÁKK legújabb monitoring-jelentése szerint az összes adósság 50,1 százalékát kitevő forintban kibocsátott állampapírok állománya 542,6 milliárd forinttal, 10314,0 milliárd forintra nőtt az év első két hónapjában. Ez a piaci államkötvények állományának 203,17 milliárd forintos, a diszkont kincstárjegyek 325,1 milliárd forintos és a lakossági állampapírok 14,5 milliárd forintos növekedésének következménye.

Ezen belül januárban, nagyrészt valószínűleg a végtörlesztés hatására csökkent a lakosság befektetése, februárban viszont jelentős volt a növekedés: az összes lakossági állampapír értéke 27,1 milliárddal 488,2 milliárdra nőtt, az inflációkövető Prémium államkötvényeké pedig 155-ről 168,3-re, azaz 13,3 milliárddal. Az újabb és újabb viszonylag magas, évi kilenc százalékos kamatozású Prémium-kötvények bevezetésén túl is érezhetően igyekezett az ÁKK a lakosság kedvében járni.

A magánszemélyeknek szánt Kincstári Takarékjegy és a postákon kapható Kamatozó Kincstárjegy kamata egy évvel ezelőtt még 5,00-5,25 százalék volt, ősszel hat százalék körül, most pedig 7,75-8,00 százalék. Ez már több bank akciós kamatát utoléri vagy legalább nagyon megközelíti.

A külföldiek állampapír-állománya is tovább nő, az előző, szeptemberi 4015 milliárdos rekordot március 6-án sikerült megdönteni, de azóta is tovább emelkedik. Március 20-án már 4077 milliárd forinton járt a papírok értéke.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40500 39800 40990 +0,35% 0 0 20 542 516 380 HUF 2026-02-06 17:10:15
MOL 3942 3884 4026 -0,95% 0 0 5 356 519 932 HUF 2026-02-06 17:12:24
MTELEKOM 1982 1954 1994 +0,30% 0 0 991 535 734 HUF 2026-02-06 17:05:06
RICHTER 11480 11120 11570 +1,32% 0 0 3 211 365 530 HUF 2026-02-06 17:07:57
OPUS 550 546 554 +0,18% 0 0 199 099 391 HUF 2026-02-06 17:05:26
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Óvakodjunk a beetetős állampapírtól!
Eidenpenz József | 2026. február 2. 10:11
Bekövetkezett az, aminek kellett, az inflációkövető PMÁP-ok kamata nagyot esik a 2025-ös fogyasztóiár-index nyomán. Pedig még rengeteg van belőle a lakosságnál, kérdés, meddig. Helyettesítésének több módja is van, a legjobb ezeket keverni.
Állampapír / Kötvény Hétfőtől emelkedik a népszerű lakossági állampapír kamata
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 12:25
Mintegy 15 milliárd forintot ír majd jóvá a gyermekek Start-értékpapírszámláin a Magyar Államkincstár a Babakötvény következő, február 2-án esedékes kamatfizetésekor, a kamatfordulót követően a Babakötvény hozama 7,4 százalékra emelkedik, amivel a jelenleg legmagasabb kamatot kínáló, kockázatmentes lakossági állampapírrá lép elő, tovább gyarapítva a gyermekek jövőjére félretett megtakarítások értékét – közölte a Magyar Államkincstár (MÁK) csütörtökön az MTI-vel.
Állampapír / Kötvény Örülhet Nagy Márton: olcsóbb lett az államadósság finanszírozása
Privátbankár.hu | 2026. január 22. 12:37
Csökkent a 3 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama, az 5 éves kötvények átlaghozama nem változott.
Állampapír / Kötvény Kiderült, mibe fekteti Trump a magánvagyonát
Privátbankár.hu | 2026. január 17. 11:57
Donald Trump amerikai elnök november közepétől december végéig körülbelül 100 millió dollár értékben vásárolt a közszféra által kibocsátott és vállalati kötvényeket, derült ki a legfrissebb közzétételeiből, beleértve a Netflix és a Warner Bros Discovery kötvényeit is, mindössze néhány héttel azután, hogy a vállalatok bejelentették egyesülésüket.
Állampapír / Kötvény Milyen állampapírt vegyünk? – kisbefektetők védőernyő alatt
Eidenpenz József | 2026. január 13. 14:21
Milyen választási lehetőségei vannak jelenleg a kisbefektetőknek, ha nem akarják, hogy a pénzük értéke romoljon az infláció miatt? Miért külön biztonságosabbak a kifejezetten a lakosságnak szóló kötvénysorozatok? Elmagyarázzuk egyszerűen, hogy bárki megérthesse.
Állampapír / Kötvény Magyar állampapírpiac 2026: fekete ló, majd vágtató mén?
Eidenpenz József | 2026. január 12. 10:28
A magyar állampapírpiac az utóbbi hónapokban szokatlanul csendes volt, de valószínűleg már nem sokáig lesz ez így. A választások alaposan felkavarhatják az állóvizet, ha azonban meglesz az eredmény, akkor a bizonytalanság elmúltával csökkenhetnek a hozamok. A kisbefektetőket mindez nem feltétlenül kell, hogy érdekelje, ők más pályán játszanak.
Állampapír / Kötvény Valakik százmilliárddal finanszírozták tovább az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 12:43
Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama.
Állampapír / Kötvény Csökkent az állampapírok hozama
Privátbankár.hu | 2025. november 18. 12:38
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).  
Állampapír / Kötvény Zsiday Viktor: Nem lehetetlen egy komoly hozamcsökkenés Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. október 17. 10:15
A hazai hosszú állampapírok elmúlt egy-, öt- vagy akár tízéves hozama elég kiábrándító, emiatt nem is nagyon fektet ebbe a hazai lakosság, pedig ha jól alakulnak a dolgok, akár komoly hozamot is lehet realizálni a következő egy évben magyar hosszabb állampapírokkal.
Állampapír / Kötvény Örülhet a kormány, valakik megint milliárdokért vásároltak állampapírt
Privátbankár.hu | 2025. október 8. 12:58
Hozamemelkedés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG