2p
A 2019-es évben a lakossági befektetők körében az állampapír volt a favorit. Az egy évvel korábbiakhoz képes elért 1560 milliárdos növekedés elsősorban a nyáron debütált MÁP+-nak köszönhető.

2019-ben is fókuszban voltak a lakossági állampapírok a megtakarítási piacon. Egy év alatt 1558 milliárd forinttal emelkedett az állományuk, mely év végén meghaladta a 9074 milliárd forintot. A negyedik negyedéves növekedés 281,5 milliárd forintot tett ki, közölte az ÁKK.

A 2019-es év kiemelkedő eseménye volt az állampapír piacon a Magyar Állampapír Plusz dematerializált és nyomdai változatának a bevezetése. Együttes értékesítési volumene megközelítette a 3239 milliárd forintot, ami az év során a minimális visszaváltásokat is figyelembe véve 3196 milliárd forintos nettó értékesítést jelentett. Az utolsó negyedév állománynövekedése 1072 milliárd forintot tett ki. A napokban jelent meg oldalunkon interjú az ÁKK vezetőjével, Kurali Zoltánnal, aki azt közölte, hogy az állomány immár 3300 milliárd forintnál jár.



A Babakötvény állománya az utolsó negyedévben 9 milliárd forinttal emelkedett, melyből a decemberi 5,7 milliárd forintos növekedés példa nélküli a 2013-ban megkezdett értékesítés óta. A Prémium Magyar Állampapír nagymértékű állománycsökkenése mögött - a lakossági visszaváltáson és lejáratokon túl - a bankok számláiról megvalósult 194 milliárd forint értékű visszavásárlás és mintegy 40 milliárd forint mennyiségben egyéb, nem lakossági befektető birtokából lejáró összeg áll. Az állampapír-paletta egyszerűsítése miatt a forgalmazásból kivont négy állampapír állománycsökkenésének eredményeként a negyedik negyedéves növekedés 281,5 milliárd forintot tett ki.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41610 41010 41820 +0,51% 0 0 19 017 082 260 HUF 2026-04-24 17:05:39
MOL 4100 4084 4220 -3,07% 0 0 3 293 461 146 HUF 2026-04-24 17:05:24
MTELEKOM 2492 2490 2518 -0,64% 0 0 1 675 152 408 HUF 2026-04-24 17:05:23
RICHTER 13000 12890 13180 -1,07% 0 0 1 723 640 280 HUF 2026-04-24 17:06:03
OPUS 336 311 338 +0,90% 0 0 182 118 379 HUF 2026-04-24 17:12:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Melyik állampapírunkat érdemes most lecserélni, és melyiket nem?
Eidenpenz József | 2026. április 24. 14:49
Sokat estek mostanában az állampapír-hozamok, már a választás előtt elkezdték és utána is folytatták, ráadásul sokan további hozameséssel számolnak. Ilyenkor több éves, fix kamatozású államkötvényeket érdemes vásárolni, de azért nem minden esetben. Némelyik régebbi, változó kamatozású kötvény is vonzó marad, nem biztos, hogy el kellene taszítani magunktól.
Állampapír / Kötvény Ilyet is rég láttunk: egymás kezéből tépik ki a magyar állampapírt a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. április 21. 12:58
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Mi lesz veled, magyar állampapír?
Eidenpenz József | 2026. április 20. 05:55
A választások után kibontakozó eufória jókora hozamesést okozott a magyar állampapíroknál, ami előbb-utóbb a kisbefektetők megtakarításait is érinteni fogja. A további hozamesés is benne van a pakliban, több elemző számít erre, de hosszabb távon sok függ az ország, a költségvetés helyzetétől, az euróbevezetés felé tett lépésektől.
Állampapír / Kötvény Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után
Privátbankár.hu | 2026. április 14. 12:17
A tőzsde kissé korrigált a hétfői eufória után, az állampapírokat viszont egymás kezéből tépték ki a befektetők, és jó sokat is fizettek értük. 
Állampapír / Kötvény Menekülni akar a magyar állampapírokból? De hogyan?
Eidenpenz József | 2026. április 10. 11:34
Háború itt, válság ott, se szeri, se száma a bizonytalanságoknak és kockázatoknak. Ezért sok kisbefektető kérdezi, hogy ha állampapírt vesz, és megunja vagy megijed, ki tud-e szállni, illetve hogyan. Áttekintjük, melyik állampapírfajtánál hogyan működik ez, de általában nagyon egyszerűen.
Állampapír / Kötvény Napokon belül új állampapír-sorozat jön
Privátbankár.hu | 2026. március 27. 19:33
Ötéves futamidejű, 2031-ben lejáró Magyar Állampapír Plusz sorozatot hoz forgalomba az ÁKK. Az első kamatperidóus túlnyúlik az egy éven, ezért 7,39 százalék tényleges kamatot fizetnek.
Állampapír / Kötvény Most csak tízmilliárd forinttal finanszírozták tovább az Orbán-kormányt ismeretlenek
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 12:50
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 20 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
Állampapír / Kötvény Újabb óriási devizakötvény-kibocsátást hajtott végre a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. március 3. 13:30
Zárt körben értékesített az ÁKK, 6 százalékos kamatra.
Állampapír / Kötvény Csökkent az állampapír hozama
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 12:22
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 30 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.  
Állampapír / Kötvény Jó hír érkezett a lakossági állampapírokról
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 10:45
Az eddihóginél is biztonságosabb lesz az online állampapír-vásárlás a Magyar Államkincstárban: új védelmi elemekkel bővült a WebKincstár és a MobilKincstár alkalmazás február 26-tól.  
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG