1p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

A hazai kötvények hozamai számottevő esésnek indultak az utóbbi napokban, amit a monetáris tanácstagok korábbi nyilatkozatai indítottak el: már az is felveti a kamatvágás lehetőségét, hogy az IMF leült velünk a tárgyalóasztalhoz. Az euró jegyzése 288 forint alá csökkent, a svájci frank sem ér már 240 forintot kedd délelőtt.

14:00

Közel négyszeres túljegyzés mellett, 15 milliárd forinttal a meghirdetett összeg felett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet az Államadósság Kezelő Központ keddi aukcióján. Nyolc hónap óta először 7 százalék alá esett az átlaghozam. A forint is szépen erősödik - az IMF aurája jót tesz a magyar eszközöknek. Friss cikkünk a témában >>

11:00

A monetáris tanács tavasszal kinevezett tagjai szerint az IMF-tárgyalások önmagukban teret engedhetnek az alapkamat csökkentésének, amire már egy hét múlva is sor kerülhet. Mindazonáltal a megállapodás nem lefutott ügy, egyelőre meglehetősen kérdéses, hogy lesz-e őszre hitelkeret, vagy sem - írja a napi összefoglalójában KArsai Péter, a Commerzbank Treasury sales munkatársa.

Mindenesetre pozitív fordulatnak értékelhető, hogy vasárnap Varga Mihály, tegnap pedig a miniszterelnök nyilatkozott úgy, hogy megfelelő feltételek mellett érdemes lehívni az IMF-forrást, mivel ezzel olcsóbbá válik az államháztartás finanszírozása, szemben a közvetlen piaci forrásbevonással, kötvénykibocsátással.

Az euró árfolyama reggel 288 forintnál kezdte a napot, és az első IMF nyilatkozatig, álláspontig nagy valószínűséggel egy százalékon belüli mozgásra számíthatunk - véli Karsai Péter. Délelőtt a nemzetközi hangulat javulásával, az euró erősödésével párhuzamosan a forint árfolyama is javult, az euró jegyzése a bankközi devizapiacon 287,33 forintig ereszkedett.

 

 

A svájci frankot 240 forint alatt jegyezték, egy dollárért 233,65 forintot kértek.

 

 

Délután az amerikai inflációs számok, és ezt követően a FED elnökének a kongresszusi meghallgatásán elhangzó mondatok lehetnek érdemben befolyásoló hatással az árfolyamra.

Az ESM-alappal kapcsolatos alkotmányossági vizsgálatot a német Szövetségi Alkotmánybíróság szeptember 12-re halasztotta, így a spanyol, illetve szükség esetén az olasz finanszírozás majdnem 2 hónapig bizonytalan marad. Ennek megfelelően ismét rekordmagas szintekhez közelítenek az itáliai, illetve hispán hozamok - írja Karsai Péter.

 


A két héttel ezelőtti EU csúcs után most az amerikai fejleményekre koncentrálnak a piaci résztvevők. A múlt havi harmatgyenge kiskereskedelmi eladások számai azt sejtetik, hogy a FED elnöke a mai kongresszusi meghallgatásán (ami délután négykor fog kezdődni) már utalhat egy mesterséges növekedésösztönző programra. A QE3-as csomag indításával kapcsolatos várakozásokkal magyarázható, hogy az európai fejlemények ellenére a tegnapi 1,22-ről 1,23 közelébe emelkedett az EUR/USD árfolyama.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41290 39150 41290 +5,87% 0 0 43 902 360 170 HUF 2026-04-10 17:14:59
MOL 4056 3970 4056 +1,20% 0 0 3 112 200 030 HUF 2026-04-10 17:12:24
MTELEKOM 2338 2224 2340 +4,84% 0 0 4 636 587 582 HUF 2026-04-10 17:14:05
RICHTER 12800 12420 12830 +3,23% 0 0 3 854 927 500 HUF 2026-04-10 17:10:17
OPUS 430 415 499 0,00% 0 0 1 251 310 108 HUF 2026-04-10 17:05:53
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Menekülni akar a magyar állampapírokból? De hogyan?
Eidenpenz József | 2026. április 10. 11:34
Háború itt, válság ott, se szeri, se száma a bizonytalanságoknak és kockázatoknak. Ezért sok kisbefektető kérdezi, hogy ha állampapírt vesz, és megunja vagy megijed, ki tud-e szállni, illetve hogyan. Áttekintjük, melyik állampapírfajtánál hogyan működik ez, de általában nagyon egyszerűen.
Állampapír / Kötvény Napokon belül új állampapír-sorozat jön
Privátbankár.hu | 2026. március 27. 19:33
Ötéves futamidejű, 2031-ben lejáró Magyar Állampapír Plusz sorozatot hoz forgalomba az ÁKK. Az első kamatperidóus túlnyúlik az egy éven, ezért 7,39 százalék tényleges kamatot fizetnek.
Állampapír / Kötvény Most csak tízmilliárd forinttal finanszírozták tovább az Orbán-kormányt ismeretlenek
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 12:50
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 20 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
Állampapír / Kötvény Újabb óriási devizakötvény-kibocsátást hajtott végre a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. március 3. 13:30
Zárt körben értékesített az ÁKK, 6 százalékos kamatra.
Állampapír / Kötvény Csökkent az állampapír hozama
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 12:22
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 30 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.  
Állampapír / Kötvény Jó hír érkezett a lakossági állampapírokról
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 10:45
Az eddihóginél is biztonságosabb lesz az online állampapír-vásárlás a Magyar Államkincstárban: új védelmi elemekkel bővült a WebKincstár és a MobilKincstár alkalmazás február 26-tól.  
Állampapír / Kötvény Ismeretlenek milliárdokkal finanszírozták meg a magyar államadósságot
Privátbankár.hu | 2026. február 12. 12:45
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 30 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
Állampapír / Kötvény Óvakodjunk a beetetős állampapírtól!
Eidenpenz József | 2026. február 2. 10:11
Bekövetkezett az, aminek kellett, az inflációkövető PMÁP-ok kamata nagyot esik a 2025-ös fogyasztóiár-index nyomán. Pedig még rengeteg van belőle a lakosságnál, kérdés, meddig. Helyettesítésének több módja is van, a legjobb ezeket keverni.
Állampapír / Kötvény Hétfőtől emelkedik a népszerű lakossági állampapír kamata
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 12:25
Mintegy 15 milliárd forintot ír majd jóvá a gyermekek Start-értékpapírszámláin a Magyar Államkincstár a Babakötvény következő, február 2-án esedékes kamatfizetésekor, a kamatfordulót követően a Babakötvény hozama 7,4 százalékra emelkedik, amivel a jelenleg legmagasabb kamatot kínáló, kockázatmentes lakossági állampapírrá lép elő, tovább gyarapítva a gyermekek jövőjére félretett megtakarítások értékét – közölte a Magyar Államkincstár (MÁK) csütörtökön az MTI-vel.
Állampapír / Kötvény Örülhet Nagy Márton: olcsóbb lett az államadósság finanszírozása
Privátbankár.hu | 2026. január 22. 12:37
Csökkent a 3 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama, az 5 éves kötvények átlaghozama nem változott.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG