3p
Az Európai Központi Bank tavaly kezdte meg fedezetlen értékpapír vásárlásait, eddig azonban alapvetően csak állampapírokat vett. Most a legjobbnak tartott cégek kötvényei is sorra kerülnek, ami már egy fokkal kockázatosabb terület, és az eredmény is meglehetősen kétséges. Nézzük, hogy csapott bele Mario Draghi az akcióba.

Ma vett először vállalati kötvényeket az EKB. Az első nap egyik kiválasztottja: az Anheuser-Busch InBev, a világ legnagyobb sörgyára, amely egy multi, de alapvetően belgiumi központú cég. A többi cég a Telefonica SA, a korábbi spanyol telekommunikációs monopólium, emellett a Siemens, a Renault, a Telecom Italia, az olasz Generali biztosító, és két közműszolgáltató: a francia Engie SA és az itthon is ismert RWE.

Spekuláltak rá

A befektetők jó pár kötvényből előre bevásároltak, abban a reményben, hogy az EKB drágábban megveszi tőlük. Persze ezzel azt a kockázatot is vállalták, hogy nem az ő kötvényük lesz a kiválasztott, ugyanakkor nagyon nem lehet mellélőni, miután az eurózóna legjobb cégei azért nagyjából beazonosíthatók. Ma mindenesetre érdemben csökkent a kötvények átlagos hozama, éves minimumot érve el, vagyis ennek megfelelően emelkedett az árfolyamuk. Az állampapírpiacon egyébként eddig megtette a hatását az EKB vásárlás: az elmúlt egy év alatt rekord mélységbe estek a hozamok.

A vállalati kötvények futamidejének kiválasztásánál az EKB bizonyos irányelveket követ: vegyipari és ingatlan cégeknél 5-8 éves lejáratú kötvényt vesz, közműszolgáltatóknál 6-8 év az ideális lejárat, autógyártóknál viszont rövidebb, 2-3 éves lejáratot céloznak. A ma vásárolt Telekom Italia kötvények 2023-ban futnak ki, a Telefonica kötvények 10 évesek.

Siker vagy kudarc?

Az elemzők arra számítanak, hogy ha több mint havi 5 milliárd euró lesz a kötvényvásárlások összege, akkor sikeresnek bizonyul az akció, és a kötvények ára emelkedhet, vagy szinten maradhat. Ebben az esetben lényegében azok, akik az EKB vételekre spekuláltak, most szépen rá is mérik papírjukat a központi bankra. Ez persze szép, de nem vagyunk biztosak benne, hogy ez önmagában bármilyen kedvező eredményt hozna az eurózóna gazdaságának.

Tény, hogy a cégek májusban rekord mennyiségben bocsátottak ki kötvényeket, pont azért, hogy azt az EKB, illetve a spekulánsok elvigyék. Igen ám, de kérdés, hogy a cégek hatékonyan használják-e fel a kötvényekből befolyó pénzt, hozzájárulnak-e a gazdaság növekedéséhez, vagy inkább saját részvényeket vesznek, esetleg kifizetik osztaléknak

Mennyi a kevés?

Ha viszont a havonta megvásárolt mennyiség 3 milliárd euró alatt lesz, mert esetleg nem talál megfelelő áron elegendő kötvényt az EKB, akkor ez pánikot indíthat el a befektetők között és hirtelen megszabadulhatnak a kötvényeiktől, leborítva az árat és megemelve a hozamokat. Persze ha ez bekövetkezik, akkor mégis lesz kínálat, az EKB mégis tud majd nagyobb tételben venni, így az aggodalom nem feltétlenül megalapozott.

Az EKB most összesen 1049 kötvényből válogathat, ezek teljes összértéke a Bloomberg szerint 620 milliárd euró. A Morgan Stanley ugyanezt 675 milliárdra becsli. A feltételeknek a legnagyobb számban francia, német, belga és spanyol kötvények felelnek meg. AZ EKB egyébként először július 18-án fogja közzétenni kötvényportfólióját, utána hétfőnként megjelenteti az aktuális adatokat.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45680 45360 46250 -0,91% 45670 45680 2 716 426 340 HUF 2026-07-22 12:13:48
MOL 4334 4298 4346 +0,14% 4330 4334 547 974 590 HUF 2026-07-22 12:14:33
MTELEKOM 2668 2662 2678 +0,15% 2664 2668 86 819 374 HUF 2026-07-22 12:11:52
RICHTER 11780 11730 11870 0,00% 11760 11780 335 250 730 HUF 2026-07-22 12:11:52
OPUS 364 358 365 +1,53% 360 364 2 987 269 HUF 2026-07-22 12:11:49
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Az állampapírokról mindig ugyanaz a szó jut az eszünkbe: TINA
Eidenpenz József | 2026. július 17. 11:31
Pár hónap alatt sokat csökkentek a lakossági állampapírkamatok Magyarországon, ennek ellenére az állampapírnak még mindig nincsen igazi kihívója az alacsony kockázatú befektetések között. A mérsékelt infláció fényében a kisbefektetők így is jól járhatnak. Ebben szerepe van az adózásnak, de annak is, hogy a bankok sem halmozzák el jó ajánlatokkal az átlagembert.
Állampapír / Kötvény Fontos hírt kaptak az állampapírok szerelmesei
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 14:44
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) lezárja több lakossági állampapír jelenleg futó sorozatát és helyettük újakat indít.
Állampapír / Kötvény Az EU-s pénzek miatt jöhet devizakötvény-kibocsátás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. július 6. 14:17
Az előfinanszírozási igény lehet a magyarázat.
Állampapír / Kötvény Lerántotta a leplet: ezzel zsebelte be az idei díjakat az Erste profija
Czwick Dávid | 2026. június 19. 11:54
Több kategóriában is taroltak az Erste Alapkezelő alapjai. A cég szenior portfóliómenedzsere, Dudás Máté által kezelt három alap is szakmai elismerésben részesült. Hogyan csinálta? Mik voltak a váratlan fordulatok idén, miközben az év nagyobbik része még előttünk áll? Ezekre is válaszol interjúnkban.
Állampapír / Kötvény Nagy bejelentés érkezett az állampapírokról
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 16:15
Kamatcsökkentés közeleg a lakossági állampapír-piacon.
Állampapír / Kötvény Jobban fogják ezentúl keresni a forintot, mint a devizát? – interjú
Eidenpenz József | 2026. május 27. 10:33
Miért reagált a piac ennyire kedvezően a magyar politikai fordulatra, és meddig tarthat a forint, illetve a kötvénypiac felülteljesítése? A külföldi befektetők erősebben hittek a magyar sztoriban, mint a belföldiek, de a további erősödéshez már kézzelfogható reformok és hiteles gazdaságpolitika kellenek. Eközben a globális politika bármikor felülírhat mindent. Interjú Wéber Tamással, az Amundi Alapkezelő Zrt. kötvényportfólió-menedzserével.
Állampapír / Kötvény Szétkapkodták az állampapírokat
Privátbankár.hu | 2026. május 27. 08:26
A május 24-ei kamatcsökkenésre reagálva elképesztő mennyiséget, 369 milliárd forintot vásároltak még a régi feltételekkel.
Állampapír / Kötvény Kell-e pánikolni a fél százalékpontos lakossági kamatcsökkentéstől?
Eidenpenz József | 2026. május 20. 10:01
Bár csökkentik a fix kamatozású lakossági állampapírok kamatait, így is viszonylag magasan maradnak, és biztosíthatnak pozitív reálhozamot a következő pár évben. A szabadpiacon ennél is többet esett egyes állampapírok hozama, ráadásul nincsenek igazán alternatívák sem a bankoknál, sem máshol. Plusz még maradt két nap a régi feltételekkel – és B-terv is van.
Állampapír / Kötvény Új állampapírokat dob piacra az ÁKK
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 17:54
A hazai kamatkörnyezet javulására reagálva az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK Zrt.) 2026. május 22-én új sorozatokat indít és lezárja a fix kamatozású lakossági állampapírok futó sorozatait. A módosítás kizárólag a kamatok 0,5 százalékpontos mérséklését jelenti, a fix kamatozású lakossági állampapírok egyéb jellemzőit változatlanul hagyja az adósságkezelő.
Állampapír / Kötvény Jó hír érkezett a magyar államadósságról
Privátbankár.hu | 2026. május 5. 12:56
Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy átlaghozama.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG