1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Sikeres volt a keddi kincstárjegy-aukció, az eredetileg felajánlott 50 milliárd forintos papírmennyiséget még meg is emelték 55 milliárd forintra, miközben a hozam megegyezett az előző havival. A külföldiek kezében levő forintban kibocsátott állampapírok állománya új történelmi csúcsot ért el, igaz, ez még csak hajszállal magasabb a szeptemberi rekordnál.

A szokásos keddi kincstárjegy-aukción a felajánlott 50 milliárd forintnyi értékpapírra 89,8 milliárd forintnyi ajánlat érkezett, úgy tűnik, jó árakon, mert ennek nyomán 55 milliárd forintra emelték az értékesített mennyiséget. Az átlaghozam 7,25 százalék volt, pontosan annyi, mint egy héttel korábban, de tíz bázisponttal magasabban, mint az egy nappal korábbi másodpiaci referenciahozam. (Az aukción szereplő kincstárjegy futamideje ráadásul egy héttel rövidebb, mint a referenciapapíré, és a hozamgörbe alapvetően emelkedő.)

Március 6-án újabb rekordot döntött a külföldi befektetők kezében levő, forintban kibocsátott állampapírok állománya, ötmilliárddal meghaladta a szeptemberben beállított 4015 milliárd forintos csúcsot. A legfrissebb közzétett adat szerint március nyolcadikán tovább nőtt az állomány, 4029,8 milliárd forintra.

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 36670 35370 36680 +3,76% 36660 36670 3 560 164 540 HUF 2026-03-17 14:51:39
MOL 3820 3712 3830 +1,43% 3818 3820 1 014 020 458 HUF 2026-03-17 14:48:42
MTELEKOM 2060 2015 2060 +0,98% 2055 2060 680 329 650 HUF 2026-03-17 14:50:43
RICHTER 11840 11750 11880 -0,34% 11850 11870 615 369 110 HUF 2026-03-17 14:47:16
OPUS 504 495 504 -0,79% 501 504 75 296 738 HUF 2026-03-17 14:48:56
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Most csak tízmilliárd forinttal finanszírozták tovább az Orbán-kormányt ismeretlenek
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 12:50
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 20 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
Állampapír / Kötvény Újabb óriási devizakötvény-kibocsátást hajtott végre a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. március 3. 13:30
Zárt körben értékesített az ÁKK, 6 százalékos kamatra.
Állampapír / Kötvény Csökkent az állampapír hozama
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 12:22
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 30 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.  
Állampapír / Kötvény Jó hír érkezett a lakossági állampapírokról
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 10:45
Az eddihóginél is biztonságosabb lesz az online állampapír-vásárlás a Magyar Államkincstárban: új védelmi elemekkel bővült a WebKincstár és a MobilKincstár alkalmazás február 26-tól.  
Állampapír / Kötvény Ismeretlenek milliárdokkal finanszírozták meg a magyar államadósságot
Privátbankár.hu | 2026. február 12. 12:45
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 30 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
Állampapír / Kötvény Óvakodjunk a beetetős állampapírtól!
Eidenpenz József | 2026. február 2. 10:11
Bekövetkezett az, aminek kellett, az inflációkövető PMÁP-ok kamata nagyot esik a 2025-ös fogyasztóiár-index nyomán. Pedig még rengeteg van belőle a lakosságnál, kérdés, meddig. Helyettesítésének több módja is van, a legjobb ezeket keverni.
Állampapír / Kötvény Hétfőtől emelkedik a népszerű lakossági állampapír kamata
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 12:25
Mintegy 15 milliárd forintot ír majd jóvá a gyermekek Start-értékpapírszámláin a Magyar Államkincstár a Babakötvény következő, február 2-án esedékes kamatfizetésekor, a kamatfordulót követően a Babakötvény hozama 7,4 százalékra emelkedik, amivel a jelenleg legmagasabb kamatot kínáló, kockázatmentes lakossági állampapírrá lép elő, tovább gyarapítva a gyermekek jövőjére félretett megtakarítások értékét – közölte a Magyar Államkincstár (MÁK) csütörtökön az MTI-vel.
Állampapír / Kötvény Örülhet Nagy Márton: olcsóbb lett az államadósság finanszírozása
Privátbankár.hu | 2026. január 22. 12:37
Csökkent a 3 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama, az 5 éves kötvények átlaghozama nem változott.
Állampapír / Kötvény Kiderült, mibe fekteti Trump a magánvagyonát
Privátbankár.hu | 2026. január 17. 11:57
Donald Trump amerikai elnök november közepétől december végéig körülbelül 100 millió dollár értékben vásárolt a közszféra által kibocsátott és vállalati kötvényeket, derült ki a legfrissebb közzétételeiből, beleértve a Netflix és a Warner Bros Discovery kötvényeit is, mindössze néhány héttel azután, hogy a vállalatok bejelentették egyesülésüket.
Állampapír / Kötvény Milyen állampapírt vegyünk? – kisbefektetők védőernyő alatt
Eidenpenz József | 2026. január 13. 14:21
Milyen választási lehetőségei vannak jelenleg a kisbefektetőknek, ha nem akarják, hogy a pénzük értéke romoljon az infláció miatt? Miért külön biztonságosabbak a kifejezetten a lakosságnak szóló kötvénysorozatok? Elmagyarázzuk egyszerűen, hogy bárki megérthesse.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG