3p
A gyed extra szinte biztosan jön, kérdés, milyen formában. Jól járhat az is, aki egyetemista korában szül - főleg, ha van hitele.

Jön a gyed extra

Kevesebb a gyerek

Bár lassabban fogy az ország népessége, mint tavaly, ez annak köszönhető, hogy a halálozások száma gyorsabban csökkent, mint a születéseké. Tovább >>>

Szinte biztos, hogy a kormány bevezeti a gyed extrát, vagyis ha egy anyuka gyermeke első születésnapja után vissza akar menni dolgozni teljes munkaidőbe, akkor ezt megteheti anélkül, hogy bukná az állami támogatásokat. A második illetve harmadik gyermek vállalása után sem veszítenék el az állami juttatásokat az anyukák az idősebb testvér után (gyed, gyes) - nyilatkozta Soltész Miklós, szociálpolitikáért felelős államtitkár a Magyar Nemzetnek. A politikus szerint a családdal töltött idő nem elvesztegetett, de a skandináv példák azt mutatják, hogy azok az anyukák, akik gyorsan visszatérnek a szülés után a munkaerőpiacra, hamarabb bevállalják az újabb gyereket. Magyarországon ma akár 3 évig is otthon maradhat egy anya a szülés után. Soltész szerint az új rendszer január elsejétől startolhat el - de végső döntés erről még nem született.

Karrier vagy gyerek?

2015-től arra is lehetőség lenne, hogy az anya a gyermek 3 éves koráig járó ellátmányokat (tgyás, gyes, gyed) felvegye, ha másfél év után visszamegy dolgozni - ez azonban bonyolultabb ügy. Ha ugyanis a munkába visszatérő anyuka mégsem tud állást vállalni, vagy valami okból a gyermekéhez vissza kell mennie, akkor másfél évre ellátás nélkül maradhat.

Az államtitkárnak arra is van megoldása, hogyan tegyék vonzóvá a gyermekvállalást a felsőoktatásban részt vevő nők számára, akik a karrierépítés miatt általában kitolják a szülést. "A felsőoktatásban részt vevők családalapítását magasabb gyeddel támogatnánk, mégpedig úgy, hogy az alapképzésben hallgatóknál szülés esetén a minimálbér összegéből számolnánk ki a gyedet, míg a mesterképzésnél a garantált bérminimum adná a juttatás alapját. Ez már 114 ezer forintot jelentene" - nyilatkozta Soltész.

Elengednék a diákhitelt is?

És ha mindez még nem lenne elég, a kormány előtt van az a javaslat is, mi szerint a diákhitellel rendelkező anyukák hitelét illetve annak egy részét elengedné a kormány, ha tanulmányaik közben a gyermekvállalás mellett döntenek. Ez egyelőre javaslat. A jelenlegi szabályok szerint a tgyás, gyes és gyed ideje alatt az anyukáknak nem kell törleszteniük tartozásuk, kamatot pedig nem számít fel a Diákhitel Központ erre az időszakra, vagyis ha valaki ekkor törleszt, az a tőketartozását faragja.

Az államtitkár szerint a gyed 3+1 pontja évi 30 milliárd forintos kiadást jelenteni az államkasszának és megvan rá a fedezet.





A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász  a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 09:17
Csökkenés helyett jelentős növekedés.
Makro / Külgazdaság 34 év, 34 millió forint – mihez kapcsolódnak ezek a számok?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:58
Már 750 milliárdot helyeztek ki a programban.
Makro / Külgazdaság Valami megmozdult a kiskereskedelemben?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:30
Itt vannak a tavaly decemberi adatok.
Makro / Külgazdaság Beröffentenék a román gazdaságot, de a gázárplafon marad
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 07:36
A kiigazítás után gazdaságélénkítést tervez a román kormány.
Makro / Külgazdaság Élőben kapcsoljuk Mellár Tamást – a Klasszis Klub Live stúdiójában
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 15:15
A közgazdász, a KSH volt elnöke fél 4-től a Klasszis Média YouTube-csatornáján válaszol a mi és olvasóink, nézőink kérdéseire.
Makro / Külgazdaság Jó hír jött az euróövezetből
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 14:39
Az euróövezetben és az Európai Unióban éves és havi szinten egyaránt csökkentek az ipari termelői árak decemberben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint.
Makro / Külgazdaság A szebbik arcát vette elő az olasz infláció
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 13:22
Olaszországban az elemzők által vártnak megfelelő mértékben, 1,0 százalékkal, 2024 októbere óta a leglassabb ütemben nőttek a fogyasztói árak januárban éves összevetésben – derült ki az olasz statisztikai hivatal, az Istat szerdán közzétett előzetes adataiból.
Makro / Külgazdaság Több mint 4 milliárd forintba kerültek a magán CT/MR berendezések az államnak
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 13:03
Az utolsó képalkotó berendezéseket is megvette az állam a magánegészségügyi cégektől. Hiszen 2025. november 1-jétől csak állami intézményben végezhetőek ezek a vizsgálatok. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG