2p
A lengyel különadó nem tetszett az Európai Bizottságnak, ezért felfüggesztette, de Szydloék nem tágítanak, bíróságra viszik az ügyet.

Lengyelország panaszt tett az Európai Unió Bíróságánál (CJEU) az Európai Bizottság (EB) által megtámadott és ennek nyomán felfüggesztett kiskereskedelmi adó miatt - jelentette be csütörtök reggel a lengyel külügyminisztérium. Az EB szeptember végén vonta vizsgálat alá a lengyel különadót, és megtiltotta a beszedését, amíg az eljárás le nem zárul.

Burkolt állami támogatás, vagy nem?

A lengyel külügyminisztérium szóvivője, Joanna Wajda csütörtök reggel a sajtóval közölte: Varsó szerint az EB hibásan minősítette az adót az európai uniós szabályozás által tiltott burkolt állami támogatásnak. Wajda szerint Brüsszel abban is hibázott, hogy az adóbeszedést azonnali hatállyal tiltotta meg, és "nem elegendő módon" indokolta meg döntését.

A lengyel pénzügyi tárca korábban azt is kifogásolta, hogy az EB döntése ellentmond a kis- és középvállalatokat támogató más uniós kezdeményezéseknek, és hátrányos helyzetbe hozza Lengyelországot, mivel hasonló adókat például Franciaországban és Spanyolországban is beszednek. A progresszív kiskereskedelmi adót szeptembertől szedték volna be Lengyelországban. Az adókulcs havi 17 millió zloty (1,2 milliárd forint) alatti árbevételnél nulla lett volna, havi 17 és 170 millió zloty között 0,8 százalék, havi 170 millió zloty fölött pedig 1,4 százalék.

A lengyel kormány jelenleg a kereskedelmi adóról szóló új törvényen dolgozik. Mateusz Morawiecki miniszterelnök helyettes, pénzügyi és fejlesztési miniszter korábban bejelentette: az adó többféle változatát fontolgatják, a végleges formát az EB-vel folytatott párbeszéd eredményétől teszik függővé.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG