5p
A CSU köszöni, de nem kér addig Merkelből, amíg nem beszélik meg az igazán fontos kérdéseket.
Fotó: EPA/Soeren Stache

A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) egyelőre nem kötelezte el magát amellett, hogy a 2017-es parlamenti (Bundestag-) választásra a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökét, Angela Merkelt jelölje kancellárnak. A koalíciós társ szociáldemokraták (SPD) és az ellenzék harcra készen, a sajtó pedig vegyesen fogadta a 12. éve hivatalban lévő kormányfő vasárnapi bejelentését arról, hogy negyedszerre is elindul a kancellári tisztségért.

Lenne még mit tisztázni

Angela Merkel "egyelőre a CDU jelöltje" a kancellári pozícióra - emelte ki hétfőn a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádióban Hans-Peter Friedrich, a CSU egyik legtekintélyesebb politikusa, a testvérpártok közös Bundestag-frakciójának helyettes vezetője. A CSU továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a pártszövetségben a személyi kérdések előtt a tartalmi ügyeket tisztázzák, azonban a párt természetesen tudomásul veszi, hogy Angela Merkel úgy ítélte meg, eljött az ideje annak, hogy közölje szándékát.

Arra a kérdésre, mi szükséges ahhoz, hogy a CSU elfogadja kancellárjelöltként a testvérpárt vezetőjét, Hans-Peter Friedrich hangsúlyozta, hogy elsősorban nem személyekről, hanem a politika tartalmáról van szó, amellyel kapcsolatban vannak "nyitott ügyek". A bevándorlás-politikában "nagyon nagy nehézségekbe ütközik" az álláspontok egyeztetése, de vannak más témák is, például az adórendszer.

Más nem is lenne alkalmas?

Mindent egybevetve helyes, hogy a CDU-nál Angela Merkel bejelentésével világossá vált a helyzet, de a fejlemény "nem okozott eufóriát" a CSU-nál - jegyezte meg a frakcióvezető-helyettes. Ugyanakkor jelezte, hogy pártja várhatóan támogatja majd Angela Merkelt. Mint mondta, jól hangzik és helytálló a kancellár érvelése, miszerint "bizonytalan időkben stabilitásra van szükség", és vitathatatlan, hogy a meghatározó európai országokat tekintve Angela Merkel "az egyetlen nagy vezető, aki még rendelkezik az Európa összetartásához szükséges tekintéllyel".

Angela Merkel vasárnap Berlinben bejelentette, hogy a CDU december 6-án kezdődő kongresszusán ismét megpályázza az elnöki tisztséget, és vállalja, hogy tisztségében megerősítve kancellárjelöltjeként vezesse pártját a Bundestag-választás kampányában.

16 év a Szövetségi Köztársaság élén eddig csak az államalapító Konrad Adenauernek és a két Németországot egyesítő Helmut Kohlnak jött össze. Fellegi Tamás elemzése >>>

Őt is elfújja az új idők szele?

A koalíciós partner szociáldemokraták jelezték, hogy a törvényhozási ciklus végéig ugyan folytatják a konstruktív kormányzati együttműködést, de már várják a kampányt. Angela Merkel "legyőzhetetlenségének mítosza megsemmisült", a CDU/CSU belső konfliktusát pedig nem sikerült lezárni, így teljesen nyitott a választás - hangoztatja az SPD.

Az ellenzéki Zöldek kemény választási kampányt ígérnek, és harcias nyilatkozatokat tettek a Baloldal képviselői is, kiemelve, hogy Angela Merkel jelölése nem garancia a CDU/CSU újabb választási győzelmére. A legnagyobb Bundestagon kívüli párt, az Alternatíva Németországnak (AfD) részéről hangsúlyozták, hogy Németország nem engedhet meg magának még egy ciklust Angela Merkellel.

A német sajtó vegyesen fogadta a pártelnök-kancellár bejelentését. A konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint Angela Merkel minden más lehetséges jelöltnél nagyobb esélyt kínál pártjának a hatalom megtartására. A másik vezető konzervatív lap, a Die Welt szerint "Trump, Le Pen és Putyin a feje tetejére állítja a világot, és a német választási kampányt is", Angela Merkel pedig ebben a helyzetben arra számít, hogy megtestesíti azt a CDU-alapító Konrad Adenauer kancellár idején, 1957-ben használt választási szlogent, hogy <>.

Nincs alternatíva?

Ezzel kapcsolatban a liberális Süddeutsche Zeitung kiemelte: úgy tűnik, Angela Merkel 11 évi kancellári munka után már nem veszi eléggé komolyan a belpolitikát, de veszélyes lehet, ha a kampányban a nemzetközi politika kiemelkedő szereplőjeként igyekszik bemutatni magát, mert a választókat jobban érdekli a munkahelyek biztonsága, az oktatás és a közbiztonság, mint a szíriai vagy az afganisztáni békefolyamat.

A Deutschlandfunk kommentárja szerint az uniópártok válságát jelzi, hogy Angela Merkelnek nincs alternatívája. Az alternatíva hiányát emelte ki a Frankfurter Rundschau című baloldali lap is hétfői kommentárjában, amely szerint riasztó, hogy nincs meghatározó politikai erő, amely következetesen mutat fel politikai alternatívát az euróövezetben a megszorításokon, belföldön pedig többek között az igazságtalan adórendszeren és a munkavállalók egyoldalú terhelésén alapuló Merkel-féle politikával szemben. Ez a jobbszél felé tereli a csalódott választókat, ezért hiteltelen az a kép, amely Merkelt "a szélsőjobb elleni védőbástyaként" mutatja be.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG