1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A Szonda Ipsos felmérése szerint továbbra sem akarja beoltatni magát az új influenzavírus ellen a megkérdezettek többsége
A Szonda Ipsos felmérése szerint továbbra sem akarja beoltatni magát az új influenzavírus ellen a megkérdezettek többsége, azonban a két héttel korábbi közvélemény-kutatáshoz képest 13-ról 18 százalékra emelkedett azok száma, akik igénybe vennék a vakcinát.

Míg október 30-án a válaszadók 73 százaléka válaszolt nemmel arra, hogy beoltatja-e magát, november 13-án már csak 57 százalékuk tett így. A megkérdezettek 10 százaléka már beoltatta magát (két héttel ezelőtt 4 százalék), 15 százalékuk pedig nem tudja, vagy nem válaszolt.

Most a legnagyobb arányban (60 százalék) a 18-39 év közöttiek utasították el az oltást, pártpreferencia alapján pedig a Jobbikkal szimpatizálók (73 százalék). Az előző felmérésben a Fidesszel szimpatizálók utasították el leginkább (78 százalék, most 61 százalék) az oltást.

Azok közül, akik nem akarják beoltatni magukat, a legtöbben (21 százalék) jobban félnek az oltás esetleges mellékhatásaitól, mint a betegségtől. A korábbi felmérés szerint 27 százalékuk gondolta így.

A megkérdezettek csak 14 százalékánál játszott szerepet, hogy az egészségüggyel foglalkozó politikusok támogatták az oltást, és több politikus is beoltatta magát.

Nagy arányban, 20 százalékban válaszolták azt, hogy általában elutasítják a védőoltásokat, míg 17 százalékuk úgy véli, hogy nem kapja el a betegséget.

Az október 30-ai felmérés alapján a válaszadók 58 százaléka, a november 13-ai kutatás adatai szerint pedig 60 százaléka hallott a H1N1 vakcinával összefüggésbe hozott halálesetekről, súlyos szövődményekről.

A megkérdezettek 57 százaléka válaszolta azt, hogy maga döntött a kérdésben, nem hagyta magát befolyásolni,
47 százalékuk szerint pedig a pro és kontra érvek mögött inkább politikai érvek húzódnak meg.

Az MTV Szólás Szabadsága című műsora megbízásából készült felmérésben október 30-án és november 13-án is 500 embert kérdeztek meg telefonon. A megkérdezettek a magyarországi 18 év feletti felnőtt lakosságot reprezentálják.

Az utcán is adnak majd oltást?
Bajnai egyszerűbb oltást szeretne
H1N1: újabb magyar áldozatok - nem kell bezárni az összes iskolát
Újinfluenza: sorra zárják be az iskolákat
Hosszabb lehet a tanév az influenza miatt

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Minden magyar iskolásnak 100 ezer forintot ígért Magyar Péter, a többieknek pedig 8 ezer milliárdot
Privátbankár.hu | 2026. március 15. 18:11
Belföldön is lenne iskolakezdési támogatás. Vagyonadó, igazságos adórendszer, uniós pénzek 200 ezer forint a nyugdíjasoknak – ezeket ígéri Magyar Péter.
Makro / Külgazdaság Kezdődik: elkezdték emelni az árakat a légitársaságok
Privátbankár.hu | 2026. március 15. 16:46
Az iráni háború hatására az európai légitársaságok is emelik az árakat. De ez még csak a kezdet.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor szerint a kasszakulcsot kérik tőle
Privátbankár.hu | 2026. március 15. 15:24
Beszédet mondott a nemzeti ünnepen a kormányfő.
Makro / Külgazdaság Újra atomot kaphat Bajorország
Privátbankár.hu | 2026. március 15. 13:27
Mini erőművek telepítését tervezi a tartományi kormány.
Makro / Külgazdaság Az utolsó pillanatban visszavonulót fújt az Orbán-kormány Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. március 15. 12:37
Mégis maradhat a szankciós listán két orosz oligarcha.
Makro / Külgazdaság Közel négy évvel él tovább egy budapesti, mint egy észak-magyarországi ember
Privátbankár.hu | 2026. március 15. 09:51
Hatalmasak a különbségek.
Makro / Külgazdaság 42 milliárd forintot kaptak vissza a pénztártagok
Privátbankár.hu | 2026. március 15. 09:09
Jelentős emelkedés.
Makro / Külgazdaság A Barátság vezetékhez nem jutott el, mégis hazatér a magyar vizsgálóbizottság
Privátbankár.hu | 2026. március 15. 08:31
Orbán Viktor szerint így is elvégezték a feladatukat.
Makro / Külgazdaság Az USA és Japán megállapodott potenciális közös atomenergia-projektjükről
Privátbankár.hu | 2026. március 14. 12:02
Az Egyesült Államok és Japán megállapodott egy, a Westinghouse és a japán atomenergia-berendezés-gyártók részvételével zajló potenciális közös atomenergia-projektben betöltendő szerepükről – mondta Dan Lipman, a Westinghouse globális üzleti kezdeményezésekért felelős elnöke szombaton a Reutersnek.
Makro / Külgazdaság Segítettek az uniós pénzek is – felminősítette Horvátországot az S&P
Privátbankár.hu | 2026. március 14. 09:30
Egy fokozattal emelte Horvátország besorolását az S&P Global Ratings.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG