3p

A kormány szerint a munkavállalók bérét most is épp eléggé védik, így nem szükséges, hogy az állam átvállalja a cégektől a bérköltségek bizonyos hányadát.

A kormány nem tervezi, hogy a bérgarancia szabályainak kiterjesztésével védje meg a munkavállalókat a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet gazdasági hatásaitól - derül ki Schanda Tamásnak, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkárának az MSZP-s Szakács László írásbeli kérdésére adott válaszából. A bérgarancia lényege, hogy a csökkentett munkaidőben vagy kényszerszabadságon lévő foglalkoztatottak bérének egy részét az állam a járvány időszakában átvállalja. Az ITM államtitkára szerint azonban a hatályos jogban rögzített rendelkezések megfelelő garanciát nyújtanak a munkavállalókat megillető munkabér védelméhez.

"Aki elveszíti állását, azt abban kell segíteni, hogy mihamarabb újat találjon" - fogalmazott Schanda Tamás. Nem tervezi a kormány az álláskeresési támogatás háromról kilenc hónapra emelését sem, ugyanis a munkáltatókat kell támogatni abban, hogy a munkavállalóikat megtartsák a válságos időben is. Lapunk is írt arról, hogy Európában már alig találni olyan országot, mely a koronavírus-járvány okozta gazdasági sokk enyhítése érdekében ne vállalta volna át a munkaadóktól a bérköltségek bizonyos hányadát. A régiónkból egyébként utolsóként bár, de Szlovákia is csatlakozott a fizetést adó államok sorába: a kormány a járvány miatt elbocsátottak fizetésének 80 százalékát állja egészen a krízishelyzet végéig.

A Malév-dolgozókat ebből fizették

Európa-szerte egyébként jelentős mértékű átvállalásról döntöttek a kormányok. A legszűkmarkúbbnak a lengyel kormány tekinthető, hiszen a fizetések 40 százalékát vállalja magára, majd a német és bolgár kormányok következnek 60-60 százalékos átvállalással. A kormányok döntéseit végignézve átlagosan 75 százalékos vállalás jellemző Európában.

A jelenlegi bérgarancia szabály szerint a bérgarancia támogatással a felszámolás vagy kényszertörlés alatt álló gazdálkodó szervezetnek a munkavállalóval szemben fennálló kiegyenlíthetetlen bértartozásra előlegezhető meg. A bérgarancia támogatás maximuma 2020-ban jelenleg 1,6 millió forint. Emlékeztes, hogy a Malév csődjekor a dolgozók a bérüket és az állásidőre járó juttatásukat 2012. januárra és februárra a Malév saját forrásaiból megkapták, a márciusi és áprilisi béreket a bérgarancia alapból folyósították, de ennek mértéke személyenként akkor csak 1 millió forint lehetett, ezért egyes munkavállalók már a márciusi bérüket sem kapták meg teljes mértékben. Az alapból összesen 1,36 milliárd forintot fizettek ki.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Vaskos meglepetést okozott az óriás
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 09:02
A várt 4,8 százalékkal szemben 5,3 százalékos pluszt ért el a kínai gazdaság. 
Makro / Külgazdaság Fontos üzenet jött Németországból
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 08:28
Az Európai Unió ugyan finomabban próbálja lazítani tagországai függését a kínai gazdaságtól, mint az USA kormánya, ám a német vállalati vezetők úgy látják, hogy nem kéne elkapkodni ezt a dolgot.
Makro / Külgazdaság A legérzékenyebb ponton támadhatja Oroszországot az ukrán sereg?
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 07:55
Egy neves brit Kelet-Európa-szakértő szerint Vlagyimir Putyin rezsimje egyre inkább egy náci rendszerre emlékeztet, amit nem lehet szabályos keretek között legyőzni.
Makro / Külgazdaság A város, ahol bárki nyer, mindig elmarad a felvirágzás
Vég Márton | 2024. április 16. 07:07
A közlekedés romokban, rossz a közbiztonság, nagyobb beruházásról nem hallani. A lakosság pedig egyre fogy. Új polgármestert keres a megyeszékhely.
Makro / Külgazdaság Enyhült a német ipar ellátási hiánya
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 17:06
Csaknem a Covid előti szintre jutott vissza.
Makro / Külgazdaság Még nagyobb megszorítás jöhet a választások után?
Vég Márton | 2024. április 15. 15:01
Varga Mihály pénzügyminiszter 675 milliárd forintnyi állami beruházás elhalasztását jelentette be a legutóbbi Kormányinfón. Ekkora költségvetési kiigazítás elég vagy még várható egy újabb csomag? Ezekről a témákról beszélt újságírónk, Vég Márton a Trend FM hétfő reggeli műsorában.
Makro / Külgazdaság Bombaként robbanhat Magyar Péter pártja júniusban - elképesztő eredményt hozott a szavazás
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 14:44
Ez alapján nem az a kérdés, hogy szerez-e európai parlamenti helyet a TISZA Párt, hanem az, hogy Fideszt meg tudja-e verni.
Makro / Külgazdaság Ízekre szedte Magyar Péter Ukrajnával kapcsolatos álláspontját Rácz András
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 11:13
A kormánypropaganda szólamai köszöntek vissza Magyar Péter szájából, de ki lehet javítani a tévedéseket.
Makro / Külgazdaság Európa napelemgyártó kapacitásainak 10 százaléka kivándorol
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 10:51
A német Meyer Burger bezárja üzemét Freibergben miután a kormányzati támogatás későn érkezett. Az Európai Unió elveszti napelemiparát a támogatási versenyben?
Makro / Külgazdaság Szerdától megint jobb lesz csukott szemmel tankolni
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 10:14
Nem lefele mozdulnak az árak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG