1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

2009 első három negyedévében 6%-kal csökkent a személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma, a balesetek kimenetele ennél is kedvezőbben alakult
2009 első három negyedévében 6%-kal csökkent a személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma 2008 ugyanezen időszakához viszonyítva - közölte a KSH. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a balesetek kimenetele ennél is kedvezőbben alakult: a halálos balesetek száma 12, a súlyos sérüléssel járóké 9%-kal lett alacsonyabb. Közúti balesetben 615 személy vesztette életét, 103-mal kevesebb, mint egy évvel korábban.

A KSH tájékoztatása szerint a balesetek száma 2000–2007 között emelkedett, azóta csökken. 2009 I–III. negyedévében több mint 13 400 személysérüléses közúti közlekedési baleset történt, ennek 69%-a lakott területen belül. Utóbbiak száma a 2008. azonos időszakihoz viszonyítva nagyobb mértékben csökkent (7%), mint a lakott területen kívülieké (4%). A halálos balesetek száma 2008 azonos hónapjaihoz viszonyítva erőteljes ingadozást mutat: szeptemberben 42%-kal kevesebb halálos kimenetelű baleset történt, márciusban és júniusban 7 és 9%-kal több.

Az első három negyedévben több mint 18 ezren szenvedtek közúti balesetet. Közülük 615 személy vesztette életét, a súlyosan megsérültek száma túllépte a 4800-at, a könnyen megsérülteké a 12 600-at. A baleset során meghalt személyek 44%-a vétlen volt. A meghalt személygépkocsi-vezetők 56%-a, az áldozatul esett elöl ülő utasok 46%-a, a hátul ülő utasok 74%-a nem használta a biztonsági övet.

2009 I–III. negyedévében minden balesettípusban csökkenést tapasztaltunk; kivéve azokat, amelyek megcsúszás, farolás, felborulás, pályaelhagyás miatt következtek be. Az egyjárműves járműbalesetek kategóriájába tartozó balesettípusnak a száma 11%-kal nőtt.

A legnagyobb mértékben (közel harmadával) a közúti–vasúti kereszteződésben történt balesetek száma csökkent az előző év azonos időszakihoz képest. A balesetek 61%-át személygépkocsik okozták, 11%-át kerékpárosok, 9%-át teherszállító járművek 6-6%-át segédmotoros kerékpárosok és gyalogosok, 5%-át
motorkerékpárosok, 2%-át egyéb járművek, utasok és egyéb okozók. A balesetek 93%-a járművezetők hibájából történt – a leggyakrabban nem megfelelően választották meg a sebességet.

Régiós bontásban tekintve 2009 I–III. negyedévében a 2008. azonos időszakihoz viszonyítva a balesetek száma mindenütt csökkent, kivéve Dél-Dunántúlt, ahol az előző évivel közel azonosan alakult. A legnagyobb csökkenést Közép-Magyarországon regisztrálták (11%). Az ittasan okozott balesetek száma Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön emelkedett a legnagyobb mértében(16%), Közép-Dunántúlon csökkent a leginkább (17%).
2008 azonos időszakának adataihoz viszonyítva a gyalogosok okozta balesetek csökkentek a leginkább (23%), és a segédmotoroskerékpár-balesetek nőttek a legnagyobb mértékben (10%). Külföldi állampolgárok 5%-ban voltak okozói a baleseteknek.

Az autópályákon közlekedők 2009. január–szeptemberben 5%-kal több balesetet okoztak, mint egy évvel korábban. A balesetek száma autópályánként eltérően alakult: az M7-esen 16%-kal nőtt, az M3-ason 5%-kal csökkent. A relatív baleseti mutató az M1-es autópályán volt a legmagasabb (100 km-re jutó 48 baleset), az M30-ason a legalacsonyabb (a viszonyszám értéke itt 17).

A balesetek 13%-ánál szerepet játszott az alkohol. Az ittasan okozott balesetek száma az előző év azonos időszakihoz képest a legtöbb kategóriában nőtt (átlagosan 4% a plusz), a gyalogosok esetében 11%-kal csökkent, a személygépkocsivezetőknél közel azonosan alakult. A legnagyobb növekedést a kerékpárosok esetében regisztrálták (21%). Az ittasan okozott balesetek aránya a kerékpárosok és a segédmotoroskerékpár-vezetők által okozott balesetek között a legmagasabb (26%). Öszességében 100 balesetből 13 alkalommal szerepelt a baleset hátterében az alkohol (az előző év azonos időszakában csak 12 esetben).

A régi KRESZ-t visszük az újévbe
Ittas vezetés: tizenötezer jogsi ugrott az idén
A soproniak a legbiztonságosabb autóvezetők
Sokkal kevesebben halnak meg útjainkon
Többen élik túl az autózást, mint tavaly

Privátbankár

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Emlékszik még a kamionos tüntetésekre? Így áll most a szektor, amely az iráni háborút is a nyakába kapta
Imre Lőrinc | 2026. március 16. 05:43
A február 28-a óta tartó iráni háború valódi inflációs lavinát indíthat el a világgazdaságban és Magyarországon is. A járműüzemanyagok áremelkedése csak a jéghegy csúcsa. A szállítmányozás drágulása az élelmiszerektől kezdve az ipari termékeken át az építőipari alapanyagokig emelheti az árakat. Magyarországon az árufuvarozás közel 70 százaléka közúton történik, ezért cikkünkben arra a kérdésre kerestük a választ, hogy az egyébként is évek óta nehéz helyzetben lévő fuvarozói szektornak most milyen extraköltségekkel kell számolnia.
Makro / Külgazdaság Minden magyar iskolásnak 100 ezer forintot ígért Magyar Péter, a többieknek pedig 8 ezer milliárdot
Privátbankár.hu | 2026. március 15. 18:11
Belföldön is lenne iskolakezdési támogatás. Vagyonadó, igazságos adórendszer, uniós pénzek 200 ezer forint a nyugdíjasoknak – ezeket ígéri Magyar Péter.
Makro / Külgazdaság Kezdődik: elkezdték emelni az árakat a légitársaságok
Privátbankár.hu | 2026. március 15. 16:46
Az iráni háború hatására az európai légitársaságok is emelik az árakat. De ez még csak a kezdet.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor szerint a kasszakulcsot kérik tőle
Privátbankár.hu | 2026. március 15. 15:24
Beszédet mondott a nemzeti ünnepen a kormányfő.
Makro / Külgazdaság Újra atomot kaphat Bajorország
Privátbankár.hu | 2026. március 15. 13:27
Mini erőművek telepítését tervezi a tartományi kormány.
Makro / Külgazdaság Az utolsó pillanatban visszavonulót fújt az Orbán-kormány Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. március 15. 12:37
Mégis maradhat a szankciós listán két orosz oligarcha.
Makro / Külgazdaság Közel négy évvel él tovább egy budapesti, mint egy észak-magyarországi ember
Privátbankár.hu | 2026. március 15. 09:51
Hatalmasak a különbségek.
Makro / Külgazdaság 42 milliárd forintot kaptak vissza a pénztártagok
Privátbankár.hu | 2026. március 15. 09:09
Jelentős emelkedés.
Makro / Külgazdaság A Barátság vezetékhez nem jutott el, mégis hazatér a magyar vizsgálóbizottság
Privátbankár.hu | 2026. március 15. 08:31
Orbán Viktor szerint így is elvégezték a feladatukat.
Makro / Külgazdaság Az USA és Japán megállapodott potenciális közös atomenergia-projektjükről
Privátbankár.hu | 2026. március 14. 12:02
Az Egyesült Államok és Japán megállapodott egy, a Westinghouse és a japán atomenergia-berendezés-gyártók részvételével zajló potenciális közös atomenergia-projektben betöltendő szerepükről – mondta Dan Lipman, a Westinghouse globális üzleti kezdeményezésekért felelős elnöke szombaton a Reutersnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG