1p
Két döntési lehetőség volt a Monetáris Tanács előtt. Egy a tartásról, egy a csökkentésről szólt, utóbbi győzött. A többség tartást várt. A döntésre 280 forint fölé emelkedett a forint árfolyama, azonban az alacsony forgalmat és a döntés okozta meglepetés tekintve ez nem nagy mértékű. Az MNB-nél most a recesszió győzött az infláció fölött.

Az MNB elnöke, Simor András a kamatdöntés utáni sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Monetáris Tanács előtt két opció volt: vagy csökkentik, vagy szinten tartják az alapkamatot. A jegybankelnök nem mondta, mert mondhatta el , hogy milyen arányú volt a szavazás, ugyanis ezzel hivatalosan is meg kell várni, amíg közzéteszik az ülésről szóló jegyzőkönyvet.

Simor András megismételte az indokokat a kamatvágás és a tartás mellett is, azaz az indokokat infláció növekedésének okait és az az ellen ható folyamatokat is. Nagy meglepetés így nem volt a sajtótájékoztatón, pusztán a hangsúly tolódott el. Simor megismételte amit a korábbi döntések után mondott, nevezetesen, hogy a kormány Széll Kálmán Tervben megfogalmazott céljai emelik az inflációs várakozást, a különadók és a jövedéki adó emelése növeli a fogyasztói árszínvonalat. A nyáron az élelmiszerekkel és az iparcikkekkel kapcsolatos áremelkedés meghaladta az MNB várakozását, ráadásul a nemzetközi olajár is nő és a világszerte tapasztalható élelmiszerár-emelkedés is növeli a magyar inflációs kockázatokat.

 

Az infláció emelkedését mérsékli a szűkülő belső kereslet és a laza munkaerőpiac, az inflációs cél teljesítése kitolódik - mondta az MNB elnöke. Simor András megismételte azt az előrejelzésüket, hogy a gazdaság kibocsátása csökkenni fog 2013-ban is, és azután is csak visszafogott lesz. A Monetáris Tanács szerint a munkanélküliségi ráta jövőre is tartósan 10 százalék fölött maradhat.

 

Simor András megismételte, hogy a magyar gazdaság motorja továbbra is az export, ugyanakkor a felvevőpiacok lassulnak, ez pedig párosul a belső kereslet csökkenésével, ami újabb ok a ráta csökkentésére. Az MNB szerint is gyenge a beruházási potenciál, nem pörög a hitelezés, a nem teljesítő lakossági és vállalati hitelek aránya tovább nőtt.

A jegybank szerint bizonytalan, hogy a kormány honnan teremti meg a nemrég bejelentett tehercsökkentés forrásait akár a lakosságnál, akár a kisvállalkozásoknál. Simor szerint az adócsökkentés rontja a pénzügyi közvetítő rendszer potenciálját és rombolja a növekedés forrásaiba vetett bizalmat. Az MNB elnöke emlékeztetett, hogy az ország kockázati megítélése javult, ugyanakkor szerinte ennek nem az az oka, hogy Magyarország javította a pozícióit, hanem az, hogy a nemzetközi összkép is romlott.

Azonnal gyengült a forint a kamatvágás bejelentésére. Részletek>>>

A bejelentésre azonnal gyengült a forint, azonban a kicsi mozgást és az alacsony forgalmat tekintve ez messze nem tekinthető zuhanásnak, ahogy több sajtóorgánum is írta. Az eurót a döntés után is 281 forint körül jegyezték, a döntés előtti 278 forinttal szemben

 

Forrás: Dealbook Privátbankár
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG