3p

Minden megállapodást elutasítanak, amíg érvényben vannak az EU-ellenes szankciók. 

Az Európai Parlament (EP) képviselői brüsszeli plenáris ülésükön bírálták az uniós diplomatákat és intézményeket sújtó, márciusban bevezetett kínai szankciókat és úgy foglaltak állást: amíg azok érvényben vannak, nem foglalkoznak egyebek mellett az Európai Unió és Kína között megkötni tervezett beruházási megállapodás ratifikációjával - közölte az uniós parlament.

A 599 szavazattal, 30 ellenszavazat és 58 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásban a Európai Parlament elítélte a kínai hatóságok által bevezetett, európai embereket és szervezeteket, köztük öt európai parlamenti képviselőt célzó szankciókat.

(Fotó: Pixabay)
(Fotó: Pixabay)

Az EP-képviselők Peking lépését megalapozatlannak és önkényesnek nevezték, az alapvető szabadságjogok elleni támadásként értékelték. A kínai kormányt a korlátozó intézkedések visszavonására szólították fel.

Tajvant nem érinti a döntés 

Szerintük indokolt, hogy a kínai szankciók életbe léptetésére tekintettel az unió és Kína között megkötni tervezett átfogó beruházási szerződés aláírásának lehetőségét és a szerződés kötelező uniós parlamenti ratifikációjával kapcsolatos vitát befagyasztották. Kijelentették: addig nem kezdik el a megállapodásról szóló vitát, amíg a szankciók érvényben vannak. Hozzátették, hogy egyéb regionális partnerekkel, köztük Tajvannal megkötni tervezett kereskedelmi és befektetési megállapodások nem eshetnek a kínai egyezményről szóló vita felfüggesztésének áldozatául.

A pekingi válaszlépés ellenére az EP üdvözölte, hogy az unió négy kínai személyt és egy szervezetet vett fel az EU globális emberi jogi szankciórendszerének listájára az ujgurok és a Hszincsiang tartományban élő más muszlim kisebbségek emberi jogainak súlyos megsértése miatt.

Válaszok a Kína jelentette fenyegetésekre 

Az állásfoglalás szerint az EP-képviselők továbbá olyan intézkedéseket várnak az uniótól, mint a belső piacot eltorzító külföldi támogatások ellen hozott jogszabályok, a kényszermunkával előállított termékekre vonatkozó behozatali tilalom, vagy egy megerősített és továbbfejlesztett rendelet a külföldi befektetések átvilágításáról. Az EU-nak emellett megfelelően kell válaszolnia a Kína jelentette kiberfenyegetésre és hibrid támadásokra is - tették hozzá.

A márciusban több európai szervezettel és politikai szereplővel, köztük öt európai parlamenti képviselővel és az EP Emberi Jogi Albizottsággával szemben bevezetett kínai szankciók válaszintézkedésként születtek arra az uniós döntésre, hogy az EU négy kínai tisztviselő ellen korlátozó intézkedéseket hozott a muszlim ujgur kisebbségek emberi jogainak súlyos megsértése miatt. Az érintett képviselők mellett a szankcionált Emberi Jogi Albizottságnak két magyar tagja van, Cseh Katalin, a Momentum Mozgalom EP-képviselője, és Hölvényi György, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) EP-képviselője.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Első a biztonság a Budapest-Belgrád vasúton – de mikor jöhetnek az utasok?
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 15:49
Vitézy Dávid ismertette a dolgok állását.
Makro / Külgazdaság Vagyonvisszaszerzés: fontos pontosítás érkezett
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 15:06
Csak az eredetileg is állami vagyont veszik vissza a kekváktól, de mi lesz a többivel?
Makro / Külgazdaság Kína nagyon berágott a brit kormányra – súlyos következményei lehetnek az államosításnak
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 13:06
Az egész brit gazdaságnak keresztbe tehetnek, ha nem kapnak kártérítést.
Makro / Külgazdaság Az igazság pillanatai jönnek keddtől a magyar gazdaság számára
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 09:33
Először Varga Mihályék döntenek, utána jönnek a fontos számok.
Makro / Külgazdaság Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 09:11
Amíg ő Sulyok Tamás helyét veszi át.
Makro / Külgazdaság Őrült meccsen dőlt el a bronzérem sorsa
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 08:24
Két csalódott csapat játszott egy teljesen őrült meccset.
Makro / Külgazdaság Amerikai szankciók fenyegetik Magyarországot, Washingtonban folytatódtak a tárgyalások
Privátbankár.hu | 2026. július 18. 13:42
Az oroszországi energiaimport szankciójáról szóló amerikai kongresszusi törvényjavaslat is szóba került Hajdu Mártonnak, az Országgyűlés külügyi bizottsága elnökének washingtoni megbeszélésein. Az Egyesült Államokban benyújtott tervezet szerint Magyarország is azok közé az országok közé kerülhet, amelyekkel szemben Washington akár 100 százalékos vámot vethet ki az orosz energiahordozók jelentős importja miatt.
Makro / Külgazdaság Olcsó? Drága? Így áll most a régióban a hazai benzinár
Privátbankár.hu | 2026. július 18. 13:10
Ismét nyomás alá kerültek a hazai üzemanyagárak, mivel a közel-keleti régióban kiújult harcok rövid idő alatt több mint 20 százalékkal emelték az északi-tengeri Brent típusú kőolaj árát.
Makro / Külgazdaság A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
Herman Bernadett | 2026. július 18. 11:38
Az extrém alacsony vízállás miatt a Margit-sziget déli végén több tíz méterre be lehet sétálni a Duna közepén. A híd középső pillére is a szárazföldön áll. 
Makro / Külgazdaság Újabb óriáscég szekrényéből esett ki egy csontváz?
Kollár Dóra | 2026. július 18. 11:18
Két, világszinten is ismert élelmiszeripari vállalat történetében is találni sötét ügyeket kiszolgáltatott régiókban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG