5p

Ez a cikk Privátbankár.hu / Mfor.hu archív prémium tartalma, amelyet a publikálástól számított egy hónap után ingyenesen elolvashat.
Amennyiben első kézből szeretne ehhez hasonló egyedi, máshol nem olvasható, minőségi tartalomhoz hozzáférni, akár hirdetések nélkül, válasszon előfizetői csomagjaink közül!

Az egyébként népszerű CDU 2018 óta elhúzódó vezetési válsággal küszködik. Merkel nem hajtott végre rendezett hatalom-átadást a törvényhozási ciklus alatt, így kevesebb, mint egy évvel az általános választások előtt bizonytalan kiindulási helyzetben van a fő kormányzó párt. Káncz Csaba jegyzete.

A 2021-es év kiemelt jelentőségű lesz Németország politikai folyamatai szempontjából. Többszöri halasztást követően - jelenlegi állás szerint - január 16-án tarthatják meg a nagy kormányzó párt, a kereszténydemokrata CDU tisztújító kongresszusát. Az általános választásokat pedig szeptember 26-ra tűzték ki és Merkel kancellár – szintén a jelenlegi állás szerint – nem óhajtja jelölteni magát az ötödik terminusra.

A CDU vezetési válsága

De milyen állapotban van a CDU? Ezt fontos megértenünk, hiszen a CDU több, mint egy hétköznapi párt. Ez valójában egy német kulcsintézmény, amely a Német Szövetségi Köztársaság 71 éves fennállása óta 51 éven keresztül uralta a kancellári hivatalt.

Nos, 2018 óta a CDU elhúzódó vezetési válsággal küszködik. Annegret Kramp-Karrenbauer - aki Merkel legtámogatottabb jelöltje volt a párt élére -, nem tudta magát konszolidálni pártelnökként és már 15 hónap után lemondott. Jelenleg 3 jelölt törekszik a pozícióra: Armin Laschet, Észak-Rajna-Vesztfália miniszterelnöke, Friedrich Merz, volt EP képviselő, aki a német- és az amerikai nagytőke aktív támogatását élvezi, és Norbert Röttgen, a Bundestag külügyi bizottságának vezetője.

Angela Merkel kancellár a Harvardon 2019-ben. 2005. óta van hatalmon, négyszer választották újra, ötödször nem fut neki - mire jut nélküle a CDU? Fotó EPA / CJ Gunther
Angela Merkel kancellár a Harvardon 2019-ben. 2005. óta van hatalmon, négyszer választották újra, ötödször nem fut neki - mire jut nélküle a CDU? Fotó EPA / CJ Gunther

De hogy esetleges megválasztásukkal egyben kancellárjelöltté is válnak, az még mindig bizonytalan. A bajor CSU rendkívül népszerű vezetője, Markus Söder ugyanis szintén erre a pozícióra törhet.

1949 óta ráadásul első alkalommal fordul elő, hogy egy hivatalban levő kancellár nem jelölteti magát újra. Ez még normál esetben is komoly kihívás lenne a CDU számára, de most messze vagyunk ettől, hiszen a párton belüli veszekedések nem csillapodnak.

Az NDK árnya

Ez mindenekelőtt az egykori NDK-s tartományokban bukkan a feszínre. A berlini pártközpont utasítására fittyet hányva idén februárban Thüringiában a helyi CDU az AfD-vel fogott össze a tartományi miniszterelnök megválasztásakor. Ezekben a napokban pedig Szász-Anhalt tartományban zajlik a két párt összejátszása.  Ez ráadásul messze nem új fejlemény a tartományban: 2019 nyarán a CDU frakció két helyettes vezetője, Ulrich Thomas és Lars-Jörn Zimmer egy „feljegyzésben” szólítottak föl koalíció kötésre az AfD-vel.

Valóban, a CDU elborzadva figyeli, hogy 31 évvel az újraegyesítés után is két eltérő világképű és értékrendű populáció él egymás mellett az egykori NSZK és NDK területén. Egy tavalyi felmérés szerint miközben a nyugati tartományokban a klímaváltozást, a keleti tartományokban a migrációt tartják a legtöbben az ország előtt álló legfontosabb kihívásnak. A kelet-németek az átmenet évtizedei után egyre kevésbé érzik magukat ’németnek’ és egyre inkább ’kelet-németnek’. A magát győztesnek és felsőbbrendűnek érző NSzK elsöpörte az NDK-s múltat, és az ott élők azóta is folyamatos lenézéssel szembesülnek.

Ebből aztán megszületett egy újabb politikai megosztottság – sőt egyre szélesedő szakadék -, amely hozzájárult a volt NDK polgárainak erős jobbratolódásához, a harag egyre leplezetlenebb nyilvánosságra hozásához és a hétköznapi rasszizmushoz – amelyek fortyogó elegye adja mára a kelet-német identitást. A volt NSZK területén pedig eközben maradt az érdektelenség és a lenézés.

A jelöltek nézetei

A koronavírus-járvány a CDU elnöki pozíciójáért folyó küzdelmet több, mint egy fél évvel eltolta, ráadásul a jelöltek közötti nyílt verseny gyakorlatilag elmaradt. Ez főleg Merz és Röttgen számára jelent problémát, akik a COVID válság miatt a partvonalról figyelhetik Laschet és Söder miniszterelnöki ténykedését. Ebben a válságmenedzselésben a bajor Söder jóval kompetensebb benyomást tett és már a CDU-n belül is komoly eséllyel rendelkező kancellár-jelöltnek tartják.

Külpolitikai kérdésekben egyik CDU-s jelölt sem áll ki radikális kurzusmódosítás mellett. Röttgen – aki ebben az ügyben a legtapasztaltabb – az orosz ellenzéki vezető, Akekszej Navalnij elleni gyilkossági kísérletet követően keményebb kurzust követelt Moszkvával szemben. Röttgen követelte, hogy Berlin szálljon ki a már csaknem teljesen elkészült Északi Áramlat II tengeri gázvezeték projektből – ezt az álláspontját támogatta a szintén atlantista Merz, de Laschet és Söder nem.

Laschet, Merz és Röttgen további mélyítését látnák szívesen az EU integrációnak, amely egyben erősíthetné a mostanában inkább halványnak tekinthető német-francia együttműködést.

Az óvatosság indokolt

Arról, hogy jövő ősszel milyen koalíció alakulhat, előjeleket kaphatunk már tavasszal a tartományi választásokon Baden-Württembergben, Rajna-vidék-Pfalzban, Sachsen-Anhaltban és Thüringiában. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a választók hangulata pillanatok alatt megváltozhat, ahogyan azt a 2017-es általános választások is mutatták, amikor önbizalommal telve a szociáldemokrata SPD új elnökével és kacellár-jelöltjével, Martin Schulz-cal indult a választási évnek, de a kampányuk rövid idő alatt beomlott.

A CDU jobb, ha ezt figyelmeztetésnek fogja fel. Merkel nem hajtott végre egy rendezett hatalom-átadást a törvényhozási ciklus alatt, így - az egyébként jelenleg népszerű - CDU kevesebb, mint egy évvel a választások előtt nehéz és bizonytalan kiindulási helyzetben találta magát.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
Makro / Külgazdaság Az akkugyáraknak üzent Gajdos László: „Szükségünk van az iparra, de nem minden áron”
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:15
Önálló akkumulátoripari igazgatóság alakul a januárban létrejövő Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságon belül – közölte Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Egyéves haladékot kapott Magyarország az Európai Bizottságtól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:16
Jóváhagyta az Európai Bizottság a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kérelmét, így Magyarországnak átmenetileg nem kell alkalmaznia egy uniós gázpiaci szabályt a szerb határon – közölte a hivatal. A haladék nagyjából egy évre szól: a szabály a 2027/2028-as gázévtől lép teljeskörűen életbe.
Makro / Külgazdaság Tizenötmillió eurós szerződést írt alá a prémium kategóriás cég, a Mol is érintett benne
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:58
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést kötött a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel. Az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a kombinált ciklusú erőmű gázturbinájának cseréjét, valamint a gázturbina segédrendszereinek felújítását – tette közzé az Alteo a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Szerbia elszánta magát, felszabadítják a tartalékokat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 12:53
Több tízezer tonnás készletről van szó az energiaügyi miniszter szavai szerint.
Makro / Külgazdaság Nagyon rövid lesz ez az akció a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 10:04
Nem biztos, hogy holnap is ugyanez várja a kutakon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG