3p
A Fitch Ratings levette a napirendről Izrael felminősítését, elégedetlen a békefolyamattal és nem tetszik neki a Hamásszal folytatott harc.

Megvonta Izrael államadós-besorolásának eddigi pozitív kilátását a Fitch Ratings. Elsősorban azért, mert a nyári gázai hadműveletek visszavetették az izraeli államháztartási konszolidáció folyamatát.

A nemzetközi hitelminősítő péntek éjjel, az európai és az amerikai piaci zárások után Londonban bejelentette, hogy az osztályzatjavítás lehetőségére utaló pozitívról stabilra módosította a devizában és a hazai valutában fennálló hosszú lejáratú szuverén izraeli adósság-kötelezettségek egyébként elsőrendű, "A/A plusz" szintű osztályzatainak kilátását. Ez azt jelenti, hogy a cég egyelőre levette a napirendről Izrael felminősítését. A Fitch az izraeli osztályzatokat ugyanakkor megerősítette.

A Hamász elleni harc növeli a hiányt

A kilátás stabilra módosításának indoklásában a Fitch Ratings londoni elemzői kiemelik, hogy a Gázát uraló palesztin szervezet, a Hamász elleni idei harmadik negyedévi izraeli hadműveletek miatt visszaesés tapasztalható az államháztartási hiány csökkentésének folyamatában. A Fitch előrejelzése szerint a deficit 2014-ben az izraeli hazai össztermék (GDP) 3,3 százaléka lesz a költségvetésben szereplő 2,8 százalékos cél helyett, és a növekvő katonai kiadások a hitelminősítő várakozása szerint jövőre még tovább, 3,4 százalékra emelik a hiányt. Mindeközben az államadósság-ráta is meglehetősen magas: a Fitch Ratings prognózisa 2014 végére 67,4 százalékos GDP-arányos adósságrátát valószínűsít. Az Izraelhez hasonló besorolású szuverén adósok mediánértéke 48,9 százalék. A hitelminősítő kiemeli, hogy a gázai konfliktus miatt az adósságcsökkentési folyamat is megakadt.

A Fitch Ratings hangsúlyozza ugyanakkor azt is, hogy Izraelnek jelentős finanszírozási rugalmasságot adnak a mély és likvid hazai piacok, a hozzáférés a nemzetközi tőkepiachoz, a diaszpóra által folytatott kötvényvásárlási program, valamint a piaci zavarok esetére vállalt amerikai kormánygaranciák. Emellett az izraeli államadósság lejárati szerkezete is kedvező.

A szíriai polgárháború sem elhanyagolható

A konfliktus a Hamásszal, valamint a békefolyamat stagnálása mindazonáltal kiemeli az izraeli adósbesorolásokra nehezedő geopolitikai kockázatokat. A Fitch Ratings e kockázatok között említi a szíriai polgárháborút, bár a hitelminősítő szerint ennek eddig csak elhanyagolható közvetlenül átszűrődő hatásai vannak.

Konfliktus után fellendülés?

A cég 2014-re 2,3 százalékos, 2015-re és 2016-ra évi átlagban valamivel 3 százalék feletti reálnövekedést vár az izraeli gazdaságban. A gyorsulást valószínűsítő előrejelzést a Fitch Ratings szerint az a várakozás támasztja alá, hogy a gázai konfliktus után fellendülés valószínű mindenekelőtt a turizmusban és a beruházásokban.

A Fitch Ratings nem számol azzal, hogy katonai konfliktus robban ki Izrael és Irán között, és azzal sem, hogy a szíriai polgárháború közvetlenül átterjedne Izraelre. A Hamásszal viszont a cég szerint nem zárható ki újabb konfliktus, annak ellenére sem, hogy a palesztin szervezet katonai kapacitásai komoly mértékben meggyengültek. A jelenlegi izraeli adósbesorolás és az osztályzati kilátás fenntarthatósági tűréshatára attól függ, hogy milyen gazdasági és költségvetési hatásai lennének egy esetleges újabb konfliktusnak - áll a Fitch londoni elemzésében.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Moszkvában is hiánycikk lesz a benzin?
Elek Lenke | 2026. június 29. 19:13
Szigorú ellenőrzés alatt állnak a moszkvai benzinkutak, ami elsőre meglepően hangzik, hiszen Oroszország a világ egyik legnagyobb kőolajtermelője. Az elmúlt hetek eseményei tükrében azonban mindez nem tűnik elképzelhetetlennek.
Makro / Külgazdaság Ismét megmozdult a föld Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 17:24
De nem volt olyan erős a rengés, mint korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „sokkoló állapotban” találtuk a költségvetést a kormányülésen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:08
A miniszterelnök az Országgyűlés rendkívüli ülése előtt elmondott napirend előtti felszólalásában a magyar költségvetés helyzetéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Lövöldözés volt Németországban, öt halott
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 15:13
Az indíték nem ismert.
Makro / Külgazdaság Nem lesz az amerikai gazdaság örömünnepe a foci-vb?
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:22
Így alakult a helyzet a kieséses meccsek előtt.
Makro / Külgazdaság A hőségre az üzemanyagárak sem mozdulnak
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 12:10
Holnaptól sem a 95-ös benzin, sem pedig a gázolaj ára nem változik. A kutak várják a közel-keleti békét, meg persze a védett üzemanyagár kivezetését.
Makro / Külgazdaság Nemcsak az időjárás, a költségvetés helyzete is nagyon meleg
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 10:21
Magyar Péter: „Az előző kormány tevékenysége miatt akár 7-8 százalék is lehet az idei költségvetési hiány.”
Makro / Külgazdaság Egy-két milliárdos cég különösen jól járhat az óriásplakátok betiltásával
Vámosi Ágoston | 2026. június 29. 10:03
Október 1-jétől Budapest nagy részéről eltünteti a reklámfelületeket a Fővárosi Önkormányzat rendelete, néhány kivétellel. A Privátbankárnak egy iparági szereplő arról beszélt, hogy a bontás sokba kerül, és perek tucatjai várhatók. De mennyibe kerül egy reklámháló a Széll Kálmán téren, vagy az Oktogonon, és melyik cégtípus a legnagyobb vesztese a döntésnek?
Makro / Külgazdaság Ennek örülhettek a vásárlók a Lidl, a Penny és az Aldi boltjaiban
Kollár Dóra | 2026. június 29. 05:57
Megérkezett az új Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés.
Makro / Külgazdaság Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 16:59
Óriásiak a területi különbségek Magyarországon a NEET- (nem dolgozó, nem tanuló) fiatalok arányát nézve. Budapest előzi a legjobb uniós ország arányát is, Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön viszont katasztrofális a helyzet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG