A legnagyobb parlamenti párt feje történelmi pillanatnak nevezte a rendszer elindítását, amely a kritikusok szerint amellett, hogy fenntarthatatlan, a munkaerőpiaci aktivitást is csökkenti – írja az Economist.

A szegényeknek szánják

A hangzatos név ellenére a „polgárok fizetése” nem jár minden olasznak, csak a legszegényebbeknek – az igénylés egyik alapfeltétele az, hogy a kérelmet beadók évente kevesebb mint 6000 eurót (kb. 1,9 millió forint) keressenek, a bankszámlájukon sem lehet ennél több pénz, valamint nem lehet hat hónapnál fiatalabb autójuk. Aki trükközni akar, az akár hat év börtönt kockáztat.

Egy ember havonta maximum 780 eurót (246 ezer forint) kaphat, míg egy három felnőttből és két gyerekből álló család akár 1330 eurót (420 ezer forint) kaphat, ami vetekszik a francia és a német bérminimumokkal (530 illetve 400 euró). Ez azért figyelemreméltó, mert mindkét országban magasabb az egy főre jutó jövedelem, mint Olaszországban. Itt egyébként nem létezik nemzeti minimálbér, hanem körülbelül 800 különböző megállapodás az egyes szektorokra, ám a kisebb cégek ezeket hajlamosak figyelmen kívül hagyni, így különösen az ország szegényebb részein a dolgozók jelentős részének fizetése nem éri el a 780 eurót.

1,3 millió család lehet érintett

A becslések szerint közel 1,3 millió olasz család ugorhat rá a garantált alapjövedelemre, ami az ország költségvetésének körülbelül 7 milliárd euróba kerülne évente. Olaszország államadóssága a GDP 132 százalékán áll, így a kormány nagyon veszélyes játékot űz a szakértők szerint. Carlo Cottarelli, az IMF volt közgazdásza szerint az Európai Bizottsággal már korábban is durva költségvetési vitába keveredő kormány túlköltekezése és a stagnáló, recesszióba került gazdaságnak köszönhetően a következő olasz költségvetésben az EU által megszabott, a GDP 3 százalékának megfelelő szint fölé szökhet a hiány. Persze, a radikális kormány reménykedhet abban, hogy a májusi európai parlamenti választásokon nagyot nyernek a populisták, és ennek köszönhetően Brüsszelben is megengedőbbé válnak majd a bürokraták, de a pénzügyi piacok biztosan nem lesznek ennyire megbocsátóak.

Más problémák is felmerülhetnek

A kritikusok szerint emellett komoly gond az, hogy az alapjövedelmet nem a tényleges szegénységi küszöbök figyelembe vételével húzták meg. Olaszországban viszonylag nagyok a vagyoni különbségek az egyes országrészek közt, így míg egy kis déli városban 561 euró a szegénységi küszöb, addig egy nagy északi városban ugyanez 827 euró – a „polgárok fizetése” ezt egyáltalán nem veszi figyelembe.  Ráadásul az alapjövedelem csak kis mértékben emelkedik azok számára, akik több gyereket nevelnek egy háztartásban, így például egy egyedülálló déli sokkal jobban meg tud így élni, mint egy északi, akinek a családjáról is gondoskodnia kell.

Emellett az országban 10,6 százalék a munkanélküliségi ráta, és nem igazán látszik, hogyan tervezik elérni azt, hogy a munkanélküliek és a betöltetlen álláshelyek egymásra találjanak. Ugyan a kormány azt ígérte, hogy több ezer olyan „navigátort” fognak felvenni, akik segítenek munkát találni az igénylőknek, ám az nem tiszta, hogy ők kik lesznek, és hogyan fognak segíteni. Az alapjövedelmet kapó munkanélküliek két állásajánlatot elutasíthatnak, viszont a harmadikat már kötelező elfogadniuk – legalábbis a törvénytervezet szerint, ugyanis az olasz parlament még nem állapodott meg a részletekről.

Francesco Daveri a milánói Bocconi Egyetem professzora szerint a program hatékony szociális hálót nyújthat, hogyha a gazdaság mély recesszióba süllyed, ám ehhez arra van szükség, hogy a kormány népszerűbbé tegye a munkakeresést az alapjövedelmet kapók körében. Egy biztos – ugyan a program társadalmi hatásainak idő kell, a májusi európai választások előtt biztosan jól jön az olasz kormánynak a könnyedén kiszórt ingyenpénz.

(Economist)