3p
Megvan a módszertan: kamatos kamatot fizethetnek a bankok a devizahiteleseknek - 8 százalékon a munkanélküliség - és előzetes megállapodás született az oroszok elleni szankciókról.

A bankok számára a legnagyobb költséggel és a legnagyobb munkával járó és a  Magyar Nemzeti Bank számára a legnehezebben ellenőrizhető megoldást választott a felügyeleti jogkört ellátó MNB. A jegybank szerint az átszámításnál egyik ügyfél sem járhat rosszabbul annál, mintha a bankok az MNB középárfolyamát alkalmazták volna a hitel folyósításakor és a törlesztési terhek kiszámítása során. Ez a módszertan alapján az árfolyamrés visszaírása kvázi a kamatos kamat elvén nyugszik, azaz a bankoknak messze nem 1-2 százalékos visszaírási veszteséget jelent, ennél jelentősebb tétel lesz. Mértéke a korábban várt 40-60 milliárd forint duplája is lehet.

Kiadta legfrissebb jelentését a KSH a magyar munkaerőpiacról: nem állunk rosszul. Egy év alatt 91 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma, mindeközben 190 ezerrel többen dolgoznak. Az idei második negyedéves adatok alapján 8 százalékos lett a munkanélküliség, utoljára 2008 végén volt ilyen alacsony ez a mutató. Az jól látszik, hogy aki egyszer kiesik a munkaerőpiacról, az nehezen talál vissza: a munkanélküliek fele egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 19 hónap volt.

Úgy tűnik, ismét felpörgött a közmunkaprogram: május végén, a téli közmunkaprogram kifutása után hirtelen több mint százezerrel nőtt az álláskeresők száma - közülük most 75 ezren újra nem szerepelnek az álláskeresők között. Június végén 439 ezer fő volt a nyilvántartott álláskeresők létszáma.

Bennfentes források szerint kedden előzetes megállapodás született az Európai Unió tagállamainak nagykövetei között az Oroszországgal szemben bevezetendő széles körű gazdasági szankciókról, miközben Washingtonban az orosz energetikai, hadiipari és pénzügyi szektort érintő újabb amerikai korlátozásokat jelentett be Barack Obama.

A Financial Times által korábban megszerzett előterjesztés szerint az unióban megtiltanák Oroszországban bármilyen kötvény és részvény vásárlását, és betiltanák az orosz bankok európai értékpapír-kibocsátásait is. A lap szerint a keddi megállapodás nem tartalmaz jelentős módosításokat ehhez az előterjesztéshez képest.

A budapesti tőzsdén ma is csendes kereskedés várható, de az orosz-ukrán vitával, illetve az Oroszország elleni uniós szankciókkal kapcsolatos hírek hatására a vezető részvények közül a Richter és az OTP-részvények csökkenhetnek.

A gázolaj literenkénti árát bruttó 2 forinttal emelte, a benzinét 2 forinttal csökkentette szerdán a Mol. Az intézkedéssel a gázolaj literenkénti átlagára 422 forintra nőtt, a benziné 416 forintra mérséklődött.

Több pénzt költöttek a Magyarországra látogató külföldiek tavaly az egy évvel korábbihoz képest, és nőtt az országban eltöltött idő hossza is. A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataiból az is kiderült, legtöbben Szlovákiából, Ausztriából és Romániából érkeztek.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ismét megmozdult a föld Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 17:24
De nem volt olyan erős a rengés, mint korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „sokkoló állapotban” találtuk a költségvetést a kormányülésen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:08
A miniszterelnök az Országgyűlés rendkívüli ülése előtt elmondott napirend előtti felszólalásában a magyar költségvetés helyzetéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Lövöldözés volt Németországban, öt halott
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 15:13
Az indíték nem ismert.
Makro / Külgazdaság Nem lesz az amerikai gazdaság örömünnepe a foci-vb?
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:22
Így alakult a helyzet a kieséses meccsek előtt.
Makro / Külgazdaság A hőségre az üzemanyagárak sem mozdulnak
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 12:10
Holnaptól sem a 95-ös benzin, sem pedig a gázolaj ára nem változik. A kutak várják a közel-keleti békét, meg persze a védett üzemanyagár kivezetését.
Makro / Külgazdaság Nemcsak az időjárás, a költségvetés helyzete is nagyon meleg
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 10:21
Magyar Péter: „Az előző kormány tevékenysége miatt akár 7-8 százalék is lehet az idei költségvetési hiány.”
Makro / Külgazdaság Egy-két milliárdos cég különösen jól járhat az óriásplakátok betiltásával
Vámosi Ágoston | 2026. június 29. 10:03
Október 1-jétől Budapest nagy részéről eltünteti a reklámfelületeket a Fővárosi Önkormányzat rendelete, néhány kivétellel. A Privátbankárnak egy iparági szereplő arról beszélt, hogy a bontás sokba kerül, és perek tucatjai várhatók. De mennyibe kerül egy reklámháló a Széll Kálmán téren, vagy az Oktogonon, és melyik cégtípus a legnagyobb vesztese a döntésnek?
Makro / Külgazdaság Ennek örülhettek a vásárlók a Lidl, a Penny és az Aldi boltjaiban
Kollár Dóra | 2026. június 29. 05:57
Megérkezett az új Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés.
Makro / Külgazdaság Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 16:59
Óriásiak a területi különbségek Magyarországon a NEET- (nem dolgozó, nem tanuló) fiatalok arányát nézve. Budapest előzi a legjobb uniós ország arányát is, Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön viszont katasztrofális a helyzet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hol élnek a legjobban keresők Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 11:40
A dobogón csak budai kerületek állnak: a XII. kerület átvette a vezetést a II. kerülettől, a harmadik helyen Újbuda található. Négy járásban maradt 300 ezer forint alatt a nettó mediánbér: a sarkadi, a kunhegyesi, a csengeri és a fehérgyarmati járások vannak a lista végén.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG