A jelenleggi CDS-árazás tükrözi a forintgyengülést is hajtó általános kockázatkerülést a felzárkózó térségben.
Az S&P Capital IQ globális piaci adatszolgáltató csoporthoz tartozó CMA londoni piacfigyelő cég szakelemzői az MTI-nek hétfő este elmondták, hogy a magyar szuverén devizaadósság-állomány törlesztési leállásának rizikójára köthető piaci biztosítási cseretranzakciók (credit default swaps, CDS) középárfolyama - az egyik legfőbb államadós-kockázati mutató - 283 bázispont fölé emelkedett napközben, jóllehet a késői kereskedésben 273 bázispont környékére süllyedt vissza.
A magyar CDS-kontraktusok 257 bázisponton zárták 2013-at.
Nem a Fed miatt
A magyar CDS-árazás hétfői csúcsértéke azt jelenti, hogy egységnyi, tízmillió euró névértékű ötéves magyar államkötvényre a nap folyamán 283 ezer euró feletti éves középárfolyamon is kínáltak törlesztéskockázat-biztosítási szerződéseket a londoni piacon, 26 ezer euróval drágábban, mint december utolsó kereskedési napján.
Londoni pénzügyi elemzők hétfői helyzetértékelése szerint az általános piaci vélekedéssel ellentétben nem az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve mennyiségi enyhítési programjának már elkezdett visszavonása a felzárkózó térségi befektetési eszközöket sújtó jelenlegi eladási hullám elsődleges oka.
Sokan vettek amerikai kincstárjegyet
Az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőház, a Capital Economics közgazdászainak elemzése szerint a gyenge külső fizetési pozíciójú gazdaságok, mint például Törökország, nyilvánvalóan sebezhetők a globális monetáris kondíciók feszesebbé válásától. A felzárkózó térség más gazdaságaiban azonban most a hazai strukturális problémák kerültek a piaci szereplők figyelmébe, ezért túlzott az a közvélekedés, amely a Fed-ciklus leépítését tekinti az eladási nyomás fő tényezőjének.
A ház szerint mindenekelőtt azt kell észrevenni, hogy nem ugrottak meg meredeken az irányadó amerikai kincstárjegyhozamok azóta, hogy a Federal Reserve decemberben bejelentette mennyiségi enyhítési ciklusa visszavonásának elkezdését. A kincstárjegyhozamok megugrásának elmaradását részben az magyarázza, hogy e hozamok már tavaly nyáron meredeken emelkedtek, amikor a piacok először kaptak jelzést a Fed-ciklus várható leépítéséről.
Ráadásul a globális kockázatvállalási készség gyengülése még élénkítette is a biztos befektetői menedéknek tekintett amerikai kincstárjegyek keresletét, csakúgy, ahogy a Fed előző két mennyiségi enyhítési ciklusának leépítése után. Mindezek alapján a Capital Economics azzal számol, hogy az irányadó tízéves amerikai kincstárjegy hozama a következő két évben is csak fokozatos ütemben emelkedik, és 2015 végére éri el a 3,5 százalékot - áll a cég hétfői londoni elemzésében.
A Fed, de nem úgy
Más nagy londoni házak azonban ennél nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a Fed-ciklus visszavonásának a felzárkózó piaci eladási hullám okai között.
A Moody's Analytics - a hitelminősítői és pénzügyi szolgáltatási tevékenységet végző Moody's Corporation cégcsoport gazdaságelemző részlege - Londonban minap ismertetett új elemzésében arra a következtetésre jutott, hogy a piacokat a Fed által a felzárkózó gazdaságok aggályai iránt mutatott "szemmel látható közömbösség" rázta meg. A ház kimutatta, hogy a Federal Reserve enyhítési ciklusának leépítéséhez kapcsolódó első, tavaly kora nyári piaci felfordulás óta eltelt 37 hétben az irányadó tízéves amerikai kincstárjegy átlaghozama 2,64 százalék volt a megelőző 37 hét 1,80 százalékos átlaghozama után.
Ben Bernanke, a Federal Reserve most leköszönt elnöke először tavaly nyáron utalt arra, hogy a Fed hozzákezdhet a gazdaságélénkítő likviditáspótlásra fordított összeg csökkentéséhez, és szavait annak idején jelentős eladási hullám követte a felzárkózó piacokon.
Ezek a gazdaságok ugyanis a Federal Reserve és a világ többi vezető jegybankja által alkalmazott rendkívüli mértékű mennyiségi enyhítés haszonélvezői között voltak, mivel a pénzügyi válság óta piacra zúdított pótlólagos jegybanki likviditásból a hozamelőnyt kereső intézményi befektetők nem keveset juttattak felzárkózó térségi eszközökbe, bár a Capital Economics hétfői értékelése szerint az amerikai monetáris expanzió jóval nagyobb felhajtóerőt adott az amerikai részvénypiacoknak, mint a külföldi tőzsdéknek.
Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna
Szeptembertől indul az Otthon Start Program, amely akár 50 millió forintos, fix 3 százalékos, államilag támogatott kamatozású hitellel segíti a lakást vásárlókat, építőket – családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül, gyermekvállalási kötelezettség nélkül. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az igénylés feltételeiről.

Változó hazai szabályozás: mit vár el az Ön cégétől a hatóság?
Sokakat érint - jöjjön el!
Klasszis Talks & Wine - Fenntarthatóság 2025 ősz
2025. szeptember 17.
Idei csúcsán járt a magyar államadósság-törlesztési kockázat fedezeti ügyleteinek költsége a hétfői londoni jegyzésben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Ezért közeledhet a magyar kormány Belaruszhoz
43 perce
-
Ilyen még nem volt: az M1-es bővítés kulisszatitkai – Klasszis Podcast
körülbelül 1 órája
-
Az egyik legnagyobb orosz olajfinomítót találta el az ukrán hadsereg
3 órája
-
Börtönbe küldené Soros Györgyöt Donald Trump
4 órája
-
A franciáknak elege van, Macronnak mennie kell
5 órája
-
Ekkora távolságra képesek a Lengyelországban talált orosz drónok
5 órája
-
„Tárgyak zuhanhatnak le a levegőből” – riasztást kaptak egy romániai megye lakói
6 órája
Mfor.hu Top24
- Valami szokatlant láthat a magyar utakon – kiadták a figyelmeztetést
- Ennyivel emelkedtek az albérletárak az elmúlt egy évben
- 15 százalékkal növelné a magyar GDP Nagy Márton az AI segítségével
- Nagy leállás jön az OTP-nél, itt van melyik napokon
- A magyar légtérbe is berepülhetnek a fából és hungarocellből gyártott orosz drónok
- A korábbi, Paks II-nek szánt támogatások jogalapja is elveszhet
- A nagy matchaőrület, ami rabul ejtette a világot
Makro / Külgazdaság
Nagy Márton: az AI kitörési pont Magyarország számára
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 14. 15:34
Elkészült az ötéves terv az AI kapcsán, a nemzetgazdasági miniszter szerint 15 százalékkal növelheti a magyar GDP-t a mesterséges intelligencia használata.
Makro / Külgazdaság
Ezért közeledhet a magyar kormány Belaruszhoz
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 14. 14:51
Lukasenka hintapolitikája a Nyugatnak szól: arra akarja kényszeríteni az EU-t, hogy oldja fel a gazdasági, kereskedelmi blokádot Belarusszal szemben.
Makro / Külgazdaság
Az egyik legnagyobb orosz olajfinomítót találta el az ukrán hadsereg
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 14. 12:43
A hírt a magyar származású Robert Brovdi parancsnok erősítette meg.
Makro / Külgazdaság
Börtönbe küldené Soros Györgyöt Donald Trump
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 14. 11:52
Az amerikai elnök ismét nekiesett a 95 éves üzletembernek, ezúttal egy maffiahálózatok ellen hozott törvényt vetne be.
Makro / Külgazdaság
Ekkora távolságra képesek a Lengyelországban talált orosz drónok
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 14. 10:24
Az Mfornak nyilatkozó szakértők arról beszéltek: a Lengyelországban talált orosz drónok akár 6-700 kilométert is képesek repülni. Belaruszból indítva ebbe mind Záhony, mind Budapest belefér.
Makro / Külgazdaság
„Tárgyak zuhanhatnak le a levegőből” – riasztást kaptak egy romániai megye lakói
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 14. 09:09
Orosz drónt észlelt a román légierő, felszálltak az F-16-osok szombat este.
Makro / Külgazdaság
Pogátsa Zoltán: Tévhit, hogy a Fidesz az osztogatással meg tudja nyerni a választásokat
Izsó Márton - Csabai Károly | 2025. szeptember 14. 06:04
A közgazdász, szociológus, a Soproni Egyetem docense a szeptember 11-ei élő műsorunk vendége volt. A Klasszis Klub Live 5. évfolyamának 83. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság
Trump úgy üzent az orosz olajról, hogy a magyar kormány is megértse
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 13. 14:06
Az amerikai elnök levelet írt a NATO-tagországoknak.
Makro / Külgazdaság
Felemás hírt kapott Magyarország szomszédja
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 13. 09:27
Fenntartotta Románia államadós-osztályzatának március óta érvényes negatív kilátását a pénteki újabb felülvizsgálat után is a Moody's Ratings.
Makro / Külgazdaság
A miniszterelnök bukása csak a kezdet, újabb csapást kapott Európa egyik kulcsországa
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 13. 08:55
Franciaországot mostanában az ág is húzza.
Heti top
- Bendarzsevszkij Anton: kiderült, milyen drónok sérthették meg a lengyel légteret 2025. szeptember 11. 08:17
- Levelet kaptak a Lettországban élő oroszok: el kell hagyniuk az országot 2025. szeptember 9. 08:29
- Szijjártó Péter máris reagált Ursula von der Leyen kemény szavaira 2025. szeptember 10. 14:21
- A miniszterelnök bukása csak a kezdet, újabb csapást kapott Európa egyik kulcsországa 2025. szeptember 13. 08:55
Havi top
- Áll a bál Kijevben Szijjártó Péter lépése miatt – megjött az ukrán válasz 2025. augusztus 29. 06:46
- Bendarzsevszkij Anton: kiderült, milyen drónok sérthették meg a lengyel légteret 2025. szeptember 11. 08:17
- Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért 2025. augusztus 17. 16:19
- A nap képe: érdekes fotó bukkant fel Mészáros Lőrincről 2025. augusztus 29. 15:01
Friss
Makro / Külgazdaság
Börtönbe küldené Soros Györgyöt Donald Trump
A Foxnak és az NBC-nek is Sorosról beszélt.
4 órája
MBH Bank elemzés
-
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
Piac&Profit cikkei
-
Magyar Péter megválaszolt egy sokakat érdeklő kérdést
15:03
-
Csak bottal ütheti a világ a kínai autógyárak nyomát?
14:06
-
Mire elég most a kormány évekkel ezelőtt bevetett csodafegyvere?
12:01
-
Meghatározó ügyben perelik a Google-t, ez sokakat érinthet
11:28
-
Otthon Start: csak kapkodhatjuk a fejünket a lakáspiacon
10:47
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Áll a bál Kijevben Szijjártó Péter lépése miatt – megjött az ukrán válasz
2025. augusztus 29. 06:46
-
Bendarzsevszkij Anton: kiderült, milyen drónok sérthették meg a lengyel légteret
2025. szeptember 11. 08:17
-
Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért
2025. augusztus 17. 16:19
-
A nap képe: érdekes fotó bukkant fel Mészáros Lőrincről
2025. augusztus 29. 15:01
-
Ezzel boríthatta ki az Orbán-kormány az uniós főképviselőt
2025. augusztus 30. 17:19
top 24
-
Pogátsa Zoltán: Tévhit, hogy a Fidesz az osztogatással meg tudja nyerni a választásokat
2025. szeptember 14. 06:04
-
„Nem volt rá szükségem, hogy ezzel mérgezzem a hétvégémet” – az utca embere a kötcsei beszédekről
2025. szeptember 13. 17:07
-
A franciáknak elege van, Macronnak mennie kell
2025. szeptember 14. 10:52
-
Ekkora távolságra képesek a Lengyelországban talált orosz drónok
2025. szeptember 14. 10:24
-
„Tárgyak zuhanhatnak le a levegőből” – riasztást kaptak egy romániai megye lakói
2025. szeptember 14. 09:09
