3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint az idei első negyedévi, 3,5 százalékos GDP-növekedéshez képest lassul a gazdasági bővülés üteme, az év egészében 2,5 százalékos növekedés várható.

Az első hónapokban tapasztalt gyors növekedés májusban több ágazatban is megtorpant. Áprilishoz képest a termelés, illetve a forgalom volumene az iparban 1 százalékkal, a kiskereskedelemben 0,1 százalékkal csökkent, az építőipar ugyanakkor továbbra is erősödik.

Jön a választás, több lesz közmunka

A GKI szerint kedvező, hogy az első öt hónap átlagában a közfoglalkoztatottakkal együtt több mint 6 százalékkal, de nélkülük is mintegy 2,5 százalékkal emelkedett a foglalkoztatás, azonban a lassuló dinamika itt is megmutatkozik. A munkanélküliek aránya a második negyedévben 8 százalék volt, 2,3 százalékponttal alacsonyabb ugyan az egy évvel korábbinál, de azonos a 2014. március-májusival.

Ez utóbbi azt jelzi, hogy a közfoglalkoztatottak számának csökkenését éppen csak ellensúlyozni tudták a nyáron megnövekvő munkaalkalmak. Az önkormányzati választások előtt újra bővülni fog a közfoglalkoztatás, az év végén azonban már a jelenleginél valamivel magasabb munkanélküliség valószínű.

És a bérek?

Az első öt hónapban a bruttó átlagkereset 2,9 százalékkal, a közmunkások nélkül 6 százalékkal emelkedett. Mivel a nettó keresetek ugyanennyivel nőttek, az árszínvonal pedig gyakorlatilag nem változott (0,1 százalékkal csökkent), a reálkeresetek is ugyanennyivel emelkedtek.

Májusban a közfoglalkoztatottak nélküli keresetemelkedés az előző hónapok 6-7 százalékos üteméről 4 százalékra csökkent, ami az idei béremelések szinte megszűnő inflációhoz való kezdődő alkalmazkodásának jele - írta a gazdaságkutató.

Jövőre kevésbé költekezünk?

Az EU másik hét tagállamában sem volt áremelkedés, az EU átlaga 0,7 százalék volt. Magyarországon éves átlagban is változatlan árszínvonal várható, a diktált rezsicsökkentés hatása ugyanis egyelőre elnyomja a piaci folyamatokét.

A reáljövedelmek 3 százalék körüli emelkedése mellett a kiskereskedelmi forgalom 3 százalékos és a fogyasztás 2 százalék körüli növekedése várható. A vásárlóerő ideihez hasonló, mesterséges növelése azonban 2015-ben már valószínűtlen - véli a GKI.

Van miért aggódni

A gazdaságkutató jelezte továbbá, hogy a nemzetközi befektetői környezet alapvetően kedvező, de egyre több politikai kockázat érezhető. Az orosz-ukrán válság, az ezt kísérő szankciók mellett a közel-keleti háborús helyzet eszkalálódása is negatív hatású a világgazdaságra, és egyre bizonytalanabbá teszi Európa energiaellátásának jövőjét.

Az eurózónában alkalmazott monetáris lazítás következtében akár ezermilliárd euró többlet-likviditás kerülhet a piacra, ami a feltörekvő piacok kockázatvállalásának növekedését eredményezheti.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2015 végéig nem tervezi a 2,1 százalékra csökkentett alapkamat emelését, ennek megvalósíthatósága azonban kérdéses a GKI szerint.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG