1p
A foci, a politika, de még a drog is jó alap arra, hogy a világ legbefolyásosabb emberei legyünk. De ki a leghatalmasabb a világon?
A foci, a politika, de még a drog is jó alap arra, hogy a világ legbefolyásosabb emberei legyünk. De ki a leghatalmasabb a világon?

A Forbes listáján a gazdasági szempontokon kívül számba vették azt is, hogy a befolyásos vezetők hány ember életére vannak hatással, és elemezték azt is, mennyire aktívak társadalmilag (azaz mennyire használják a "hatalmat", ami a kezükben van). Utóbbi szemponttal magyarázzák, hogy például Vlagyimir Putyin miért került annyira előkelő helyre. 

Az első tízben a világ vezető politikusain kívül médiabirodalmak első embereit vagy olyanokat találunk, akik vagyonukat az internet segítségével szerezték. Érdekesség, hogy a világ leggazdagabb embere a befolyásosok között csak a 10., megelőzve ezzel XVI. Benedek pápát. A 20. helyen találjuk viszont Micheal Bloomberget, aki ismételten mandátumot szeretne szerezni, hogy továbbra is New York polgármestere maradjon, vagyonának alapja az általa alpított és a nevét is viselő médiaügynökség. Hasonlóan Bloomberghez gazdaságának alapját médiabirodalma jelenti Silvio Berluscininak is, aki Olaszország miniszterelnöke, és kínos bírósági ügyeknek néz elébe, ő mégis a 12.

Szintén érdekesség, hogy a listán még egy amerikai elnök is található Barack Obama, az első helyezett mellett. Ő Bill Clinton, aki a 31. helyezést érte el, míg felesége a 17. - vagyis messze "hatalmasabb", mint a férje.

Medvegyev orosz elnök viszont csupán csak a 43., befolyása vetekszik az amerikai show biznisz nagyasszonyáéval, Oprah Winfrey-ével, míg a politikai rangsorban alatta elhelyezkedő elődje, a volt KGB-tiszt, Vlagyimir Putyin dobogós helyen zárt.








Az első tíz helyezett:


   1. Barack Obama
   2. Hu Csin-tao
   3. Vlagyimir Putyin
   4. Ben S. Bernanke (a Fed elnöke)
   5. Sergey Brin and Larry Page (a Google alapítói)
   6. Carlos Slim Helu (mexikói médiamágnás)
   7. Rupert Murdoch (ausztrál médiacézár)
   8. Michael T. Duke (Wal-Mart-vezér)
   9. Prince Sultan bin Abdul Aziz Al Saud (szaudi herceg)
  10. William Gates III. (a világ jelenleg leggazdagabb embere, Microsoft)

Az erőviszonyok tekintetében érdekes eredmény, hogy Jean-Claude Trichet EKB- elnök jóval előbb végzett a listán, mint szintén francia kollégája, az egykor a párizsi pénzügyminisztériumot, ma már az IMF-et vezető Dominique Strauss-Kahn.

Erősödött a keletiek jelenléte is, az amerikai magazin szemszögéből is érdekes, hogy végül a friss Nobe-békedíjas Obama lett az első, nem pedig az 1,3 milliárd ember vezetőjének számító Hu Csin-tao kínai elnök.



A listán szereplő, második legbefolyásosabb kínai pedig nem más, mint a Kínai Kommunista Párt propagandájáért felelős vezető, Li Csangcsun, aki így is simán befért az első húszba. Ez nem sikerült ugyan Kim Dzsong Ilnek, de  Észak-Korea tejhatalmú vezetője is előkelő helyen végzett.

A vallási vezetők közül XVI. Benedek végzett a legelőkelőbb helyen, mindjárt a top 10 után, ez is jelzi, hogy a Forbes vezetői nem csupán a gazdasági befolyást vették figyelembe a lista összeállításánál. Ali Hoseini-Khamenei iráni ajatollahnak csak a 40. hely jutott, pedig hazájában a legbefolyásosabb vezető, alakját még az iráni választások utáni zavargások sem kezdték ki. Érdekes viszont, hogy az ajatollah előtt egy hellyel, tehát a 39. pozicióban van Tenzin Gyatso, azaz a 14., jelenleg is regnáló dalai láma. És még ők kettejüket is megelőzte a 2001 óta bujkáló al-Kaida vezér, Osama Bin Laden.

A teljes lista (11-41.): terroristák és drogbárók a leghatalmasabbak között?

 
Gazdasági világkormány a G20 csoportból?
11. XVI. Benedek pápa
  12. Silvio Berlusconi
  13. Jeffery R. Immelt
  14. Warren Buffett
  15. Angela Merkel
  16. Laurence D. Fink
  17. Hillary Clinton
  18. Lloyd C. Blankfein
  19. Li Csangcsun
  20. Michael Bloomberg
  21. Timothy Geithner
  22. Rex W. Tillerson
  23. Li Ka-shing
  24. Kim Jong Il
  25. Jean-Claude Trichet
  26. Masaaki Shirakawa
  27. Sheikh Ahmed bin Zayed al Nahyan
  28. Akio Toyoda
  29. Gordon Brown
  30. James S. Dimon
  31. Bill Clinton
  32. William H. Gross
  33. Luiz Inacio Lula da Silva
  34. Lou Jiwei
  35. Yukio Hatoyama
  36. Manmohan Singh
  37. Osama bin Laden
  38. Syed Yousaf Raza Gilani
  39. Tenzin Gyatso
  40. Ali Hoseini-Khamenei
  41. Joaquin Guzman

Egy szökésben lévő mexikói drogbáró is szerepel a Forbes gazdasági magazin által megjelentetett, a világ leghatalmasabb személyeit felvonultató listán. Joaquin Guzman - becenevén El Chapo - a 67 személyt felvonultató listán a 41. helyen szerepel, s ezzel többek között megelőzi Dmitrij Medvegyev orosz és Nicolas Sarkozy francia államfőt. Foglalkozására nézve Guzman "drogcsempészként" szerepel a listán.

Guzman, a Sinaloa drogkartell feje valószínűleg az észak-mexikói hegyekben rejtőzködik. Egy márciusi, a világ leggazdagabb embereit felvonultató Forbes-lista a férfi vagyonát egymilliárd dollárra becsülte. A magazin, amely a drogbárót szörnyű bűnözőnek minősítette, közölte: azért vették fel Guzmant a legnagyobb hatalmú emberek ranglistájára, hogy vitára ösztönözzenek vele. A mexikói kormány 30 millió pezót (411 millió forintnak megfelelő összeget) ígér annak, aki olyan információval szolgál, amely elvezet Guzmanhoz. A drogbáróról azt feltételezik, hogy az észak-mexikói hegyekben rejtőzködik.

A sport szerelmesei (42-67.): a foci többet nyom a latba, mint az olimpia

Érdekesség még a listát nézegetve, hogy a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke (Sepp Blatter, 53.), sport nyelven szólva, 7 helyezést vert a Nemzetközi Olimpia Bizottság elnökére (Jacques Rogge, 60.)

  42. Igor Sechin
  43. Dmitrij Medvegyev
  44. Mukesh Ambani
  45. Oprah Winfrey
  46. Benjamin Netanyahu
  47. Dominique Strauss-Kahn
  48. Zhou Xiaochuan
  49. John Roberts Jr.
  50. Dawood Ibrahim Kaskar
  51. William Keller
  52. Bernard Arnault
  53. Joseph S. Blatter
  54. Wadah Khanfar
  55. Lakshmi Mittal
  56. Nicolas Sarkozy
  57. Steve Jobs
  58. Fujio Mitarai
  59. Ratan Tata
  60. Jacques Rogge
  61. Li Rongrong
  62. Blairo Maggi
  63. Robert B. Zoellick
  64. Antonio Guterres
  65. Mark John Thompson
  66. Klaus Schwab
  67. Hugo Chavez

A kilábalás után új kihívások jönnek 
Alakul a tőzsdei lufi: óvatosan a durrogtatással! 
Klímavédelem: már "csak" a pénzen vitáznak
Eljön a mi időnk: a jövő bankjai értünk dolgoznak?
Titkos "összeesküvés": vége a zöldhasú olajnak?
A G20 kezében a világ sorsa
A pénzpiaci szigorról még mindig csak beszélnek

MTI, Privátbankár

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy milyen árakon tankolhatunk a hétvégén
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 10:53
Nem lesz árváltozás. 
Makro / Külgazdaság Már Kínával üzletel leginkább Németország
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 09:55
Nőtt Németország kivitele és behozatala is decemberben, novemberhez viszonyítva – közölte a Destatis német szövetségi statisztikai hivatal. A teljesítmény az elemzőket is meglepte, akik kisebb mértékű bővülésre számítottak.
Makro / Külgazdaság Borús számok: csak árnyéka régi önmagának a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 08:30
Egy havi növekedés összejött az év végére, de 2025-ben is mínuszos volt a magyar ipar teljesítménye.
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász  a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG