2p
Sem az euróövezetben, sem az EU egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest.

Az unió statisztikai hivatalának adatai szerint az eurózóna 19 tagállamában 10,0 százalék, az unió 28 tagországban pedig 8,5 százalék volt az állástalanok aránya szeptemberben, szemben az egy évvel korábbi 10,6 százalékkal, illetve 9,2 százalékkal.

Az Eurostat úgy becsli, hogy szeptemberben 20,789 millióan voltak munka nélkül az EU 28 tagállamában, közülük 16,185 millióan az euróövezetben. Az EU-ban 150 ezerrel, az euróövezetben pedig 101 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma augusztushoz képest. 2015 szeptemberével összevetve az EU-ban 1,596 millióval, az euróövezetben 905 ezerrel voltak kevesebben munka nélkül.

A legalacsonyabb munkanélküliségi rátát szeptemberben 4 százalékkal Csehországban regisztrálták, majd 4,1 százalékkal Németország következik. A legmagasabb Görögországban (23,2 százalék) és Spanyolországban (19,3 százalék) volt a munkanélküliek aránya.

A görög fiatalok helyzete még mindig pocsék

A 25 év alatti korosztályban az unió egészében egy év alatt 20 százalékról 18,2 százalékra, az eurózónában pedig 22,2 százalékról 20,3 százalékra mérséklődött a munkanélküliség szeptemberig.

A fiatalok munkanélküliségi rátája Németországban volt a legalacsonyabb, 6,8 százalék, a legmagasabb pedig Görögországban (42,7 százalék), Spanyolországban (42,6 százalék) és Olaszországban (37,1 százalék). Magyarországról most nem közölt adatokat az Eurostat.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG