„A lengyelek és a magyarok egymás természetes, örök barátai” - ezt a két ország parlamentje 2006-ban törvényben is megörökítette és minden év március 23-án megemlékezik róla. Amikor pedig itthon a kormánypárti polgár azt hallja, hogy Varsó a Sargentini-jelentés ügyében is Budapest mellé állt, akkor azt a világ legtermészetesebb dolgának veszi. Holott a biztonságpolitikai dimenzióban Varsó és Budapest napról napra távolodik egymástól.

Az egyik Trumphoz, a másik Putyinhoz

Napnál is világosabbá válhatott ez kedden mindenki számára, amikor ugyanazon a napon lobbizott a lengyel elnök a Fehér Házban egy állandó amerikai katonai bázis létrehozásáért lengyel földön, miközben a magyar miniszterelnök éppen 45 perces négyszemközti megbeszélést folytatott az orosz elnökkel. A lengyelek nagy játszmába kezdtek: éppen ki akarják fúrni a németeket Washington első számú európai partnerének pozíciójából, kihasználva a Fehér Ház frusztrációját az Északi Áramlat 2 és a brutális német kereskedelmi többlet kapcsán, miközben kielégítenék a Pentegon kívánságát is Moszkva feltartóztatására.

A lengyel politikai osztályban mélyen kódolt a Moszkva-ellenesség. Nem véletlen tehát, hogy a régiónk két geopolitikai középhatalma, Varsó és Bukarest egyre közelebb kerül egymáshoz, nemcsak diplomáciai, hanem katonai téren is. Ennek kézzelfogható jeleként már két éve egy lengyel századot Romániába, egy román századot pedig Lengyelországba telepítettek azoknak a döntéseknek az értelmében, amelyeket a szövetség keleti szárnyának megerősítésére hoztak 2016 júliusában a varsói NATO-csúcson. Ehhez kapcsolódva történtek meg az elmúlt időszakban az amerikai rakétavédelmi bázisok telepítései ebben a két országban. Nem véletlen az sem, hogy a lengyelek és a románok is részt vesznek októberben egy nagy nyugati hadgyakorlaton Ukrajnában.

A szovjet diplomáciai akadémia árnya

Káncz Csaba

Washington eközben egy Berlint és Moszkvát elválasztó biztonságpolitikai és energetikai folyosót is szeretne létrehozni térségünkben Varsó és Bukarest segítségével. Ennek keretében múlt hétfőn és kedden Bukarest adott otthont a Három Tenger Kezdeményezés harmadik csúcstalálkozójának. Lengyelország kifejezetten rossz néven vette, hogy Németország hosszas habozás, sőt elutasítás után csatlakozni kíván ehhez a kezdeményezéshez, amely eddig 12 EU-államot fogott össze az Adria és a Balti-tenger között. A német külügyminiszter most először vett részt a fórumon, miközben a magyar köztársasági elnök felettébb fura indok miatt nem utazott el a csúcsra.

De Budapest és Varsó nemcsak a katonai vonalon, hanem a diplomáciai síkon is gyorsan távolodik egymástól. Míg a magyar külügyben Orbán utasítására 2014 nyarán több száz „atlantista” diplomatát kirúgtak és a szovjet diplomáciai akadémián (MGIMO) végzetteket soron kívül előléptették, addig Varsóban a lengyel külügyminiszter két hete jelentette be, hogy minden olyan diplomatát eltávolítottak a külügyminisztériumból, akik a MGIMO-n végeztek, vagy akik együttműködtek a kommunista titkosszolgálatokkal. Varsóban napjainkban elképzelhetetlen lenne, hogy a miniszterelnök külpolitikai- és belbiztonsági főtanácsadója is a kommunista állambiztonság berkeiből érkezzen – ahogyan ezt Budapesten látjuk Czukor József és Bakondi György személyében.

Káncz Csaba jegyzete