3p
Továbbra sem magas a hazai infláció annak ellenére, hogy szárnyalnak a bérek. Az MNB így nem is változtat érdemben inflációs előrejelzésén, úgy véli, hogy a 3 százalékos jegybanki cél 2019-ben fog megvalósulni. Így egyelőre a monetáris politika sem változik, a szigorítás még távoli lehetőség, sőt, egyelőre még a lazítás folytatódik.

A jegybank szokásos inflációs jelentése megállapította, hogy nem következett be drámai változás a várható hazai infláció alakulásában. Tulajdonképpen érdekes helyzet, hogy miközben a bérek éves szinten 10 százalékkal emelkednek, addig ez semmilyen érdemi inflációs nyomást nem okoz. Az egyetlen tényező, ami növelte az inflációt, az a tejtermékek árának nyári emelkedése volt, ugyanakkor az üzemanyagárak euróban némiképp csökkentek, ez lefelé ható tényezőként jelentkezett.

Béremelkedés

A bérek igen dinamikusan nőnek, még gyorsabban is, mint ahogy ezt az MNB korábban becsülte, viszont ez nem tolja meg ugyanilyen érdemben a munkáltatók bérköltségét, mivel idén 5 százalékkal csökkent a szociális hozzájárulási adó, és jövő év elején újabb 2,5 százalékkal fog csökkenni. Tény, hogy a béremelkedés jóval nagyobb, mint a termelékenység növekedése, viszont van akkora profitábilitási puffer a vállalatoknál, ami ezt elbírja.

Ez azt jelenti, hogy a cégek korábban kiaknázhatták a rendkívül alacsony bérszínvonalat, most erről le kell mondaniuk, az ebből adódó extraprofit megszűnik, de ezzel tisztában is kellett lenniük, hisz mindenki tudta, hogy előbb-utóbb bekövetkezik a bérfelzárkózás, legfeljebb nem számítottak ilyen gyors ütemre. Azonban az a tény, hogy az európai munkaerőpiac egységessé vált és a munkaerő a magasabb bért kínáló országokba áramlik, felgyorsította a folyamatot.

Várható infláció

Az MNB kitért a maginflációra is, amely a 3 százalékot, a kitűzött célt közelíti, viszont ez most csak átmeneti tényezőknek köszönhető, mint a jövedéki termékek adójának emelése és a tejtermékek drágulása. Ezt követően azonban csökkenni fog, és a tervek szerint csak 2019-ben éri el újra a jegybanki célt. Maga a fő inflációs adat is hasonlóan alakul: idén év végén 2 százalék körül lehet, és a 3 százalékot csak 2019 második negyedévében éri el.

Fogyasztás, megtakarítás, hitelezés

Ami a fogyasztást illeti, az a béremelkedéssel arányos ütembe bővül várhatóan, ugyanakkor a megtakarítási hajlandóság is magas. Eközben a lakossági hitelezés is felpörög, és a beruházási hányad is magas: egyrészt megnőtt az újlakás építés, másrészt komolyabb vállalati beruházások is zajlanak (Mercedes, Mol). A nagyvállalatok mellett a kkv-szektor beruházásai is megnövekedtek, melyet felfutó hitelezésük tesz lehetővé.

Termelékenység

Ami a termelékenységet illeti, a közelmúltban nem mutatkozott nagy javulás, mivel munkaintenzív termelésbővülés zajlott, azonban miután a munkaerőpiac nem teszi lehetővé a további ilyen jellegű bővülést, jöhet a termelékenység növekedése, ami az MNB várakozásai szerint 3 százalékos szintre állhat be a következő években.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG