2p
A jelenlegi elnök felesége, Michelle Obama olyan népszerű volt az utóbbi időben, hogy Donald Trump ellenfelei már a következő választásra gondolva őt szeretnék jelölni elnöknek. Egy apró pici akadálya azonban van a dolognak.

A Donald Trumptól elszenvedett vereségből még alig ocsúdtak fel, máris a következő választásokon gondolkodnak az amerikai demokraták – írja a német N-TV.de. A reményeik szerint Michelle Obama lehetne a következő amerikai elnök, aki visszaszerzi a pártjuk számára ezt a pozíciót.

A jelenlegi elnök, Barack Obama felesége ugyanis okos, elbűvölő, lelkes, nagyon szimpatikusnak bizonyult a választási kampányban, amikor férjével együtt Hillary Clinton mellett kampányolt. A választási harcban két nagy sikerű beszédet is tartott. Egy apró pici probléma van a dologgal: nem akar elnök lenni, és ezt már százszor el is mondta.

Paradox módon éppen az teszi sokak számára szimpatikussá, hogy nem akar politikus lenni. Főleg, hogy Donald Trump úgy tudott nyerni, hogy nem a régi politikai elithez tartozik, az „establishment”-en, az eddigi intézményrendszeren kívülről érkezett. Mivel Michelle Obama az utóbbi nyolc évben távol tartotta magát a napi politikától, sokak szemében autentikusnak és pártokon kívülinek tűnik. Főleg, hogy még ki is fejezte, mennyire rosszat gondol a politikáról.

Ám hiába, a „first lady” nem akar politikusi pályára lépni, így Trump ellenfeleinek más szimpatikus jelölt után kell nézniük. Van még rá négy évük – írják.

A The Guardian szerint maga Obama kampányfőnöke, Neil Sroka is meg lenne lepve, ha Michelle végül politikusnak állna. Szerinte Michelle népszerűségének nagy része épp azért lehetséges, mert nem politikus, és amint politikusnak állna, ennek nagy része elillanna. Egy történész szerint pedig Michelle-nek nem politikai, hanem morális tőkéje van, nagyon mocskosnak látja a politikát és ki akar maradni belőle.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG