3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Észak-Korea rakéta-sorozatvetőivel és célra vezethető, harctéri ballisztikus rakétáival csapásmérő gyakorlatot tartott szombat reggel – jelentették be egy nap késéssel.

A dél-koreai hadsereg az észlelt katonai tevékenységről rögtön azután számolt be, hogy Észak-Korea a vonszani rakétabázisról kilőtt több rövid hatótávolságú rakétát a Japán-tenger felé.

Kim személyesen felügyelte

A KCNA észak-koreai állami hírügynökség hozzátette a beszámolójához, hogy személyesen Kim Dzsongun, az ország vezetője felügyelte a gyakorlatot. Ennek célja nagy űrméretű, nagy hatótávolságú rakéta-sorozatvetők és harctéri ballisztikus rakéták működőképességének és találati pontosságának felmérése volt. Kim Dzsongun emlékeztette a rakétacsapatok katonáit, hogy a békét és a biztonságot csak az erő birtokában lehet garantálni.

Szakértők szerint a rakétagyakorlat szemmel láthatóan gondosan megtervezett lépés volt, nyomásgyakorlás annak érdekében, hogy az Egyesült Államok legyen rugalmasabb Phenjannal nukleáris tárgyalásaikon, de nem olyan súlyos, hogy miatta Washington megszakítsa ezeket a tárgyalásokat. Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsongun második, idén februári csúcstalálkozója után ugyanis megrekedtek e tárgyalások amiatt, hogy a felek összekülönböztek egyrészt Phenjan nukleáris leszerelési lépéseinek ütemén, másrészt az amerikai szankciókönnyítések elmaradásán.

Mindenesetre Trump amerikai elnök a rakétagyakorlat hírének hallatán ezt írta a Twitteren: Minden lehetséges ebben a rendkívül érdekes világban, de feltételezem, hogy Kim Dzsongun teljesen tisztában van Észak-Korea nagy gazdasági potenciáljával, és nem fog tenni semmi olyat, ami megakadályozná ezt, és véget vetne ennek (a fejlődésnek). Azt is tudja, hogy én az ő oldalán állok, és ő nem akarja megszegni a nekem tett ígéretét. Meglesz a megállapodás.

Kim áprilisban azt mondta egy beszédében, hogy hajlandó ismét találkozni Trumppal, ha az amerikai elnök még az év vége előtt tesz Phenjannak egy elfogadható megállapodási javaslatot. Egy elemző szerint ha ez nem történik meg, akkor elképzelhető, hogy Észak-Korea felújítja a kísérleteket nagy hatótávolságú rakétáival.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG