A Saxo Bank szerint látható, hogy az Európában tiltakozó csoportok közé már nemcsak a szakszervezetek és a közalkalmazottak tartoznak. A jelenség több országban is nemzeti üggyé vált. A fiatalok egy generációja már eddig is elveszett, és ennek súlyos következményei lesznek a termelékenység, az innováció és a tiszta életszemlélet szempontjából.
A Saxo Bank elemzője szerint a mennyiségi enyhítés, a szavazói mobilitás hiánya, a bővítés és színlelés politikájának elfogadása, a politikusok elszámoltathatatlansága egyaránt a végét járja, ahogy nem tartható annak a társadalmi elfogadottsága sem, hogy a szigorítás és a laza monetáris politika változtat a fundamentumokon. Jackobsen úgy véli, hogy ha a politikusok nem hajlandók meghallani, hogy minden „változásért” kiált, akkor a szavazók radikalizálódni fognak, és a szélsőbal vagy a szélsőjobb felé sodródnak.
| A Saxo elemzői még azt is fontolgatják, hogy a 2013. évi "meghökkentő jóslataik" közé felvegyék-e azt is, hogy Kelet-Európa komoly lépéseket tesz majd vissza a kommunizmus irányába, Dél-Európa pedig az autokratikusabb állami berendezkedés felé. Az elemzés emlékeztet, hogy a görög szavazók már szimpatizálnak az Arany Hajnal szervezetével, Olaszországban pedig a következő miniszterelnök az 5 Csillag Mozgalom egyik komikusa lehet, mégis érdemes odafigyelni, ki is Beppe Grillo, mert erre a névre hallgat a politika komikusa. |
A Saxo szerint jelentős veszteségekkel járhat, ha a társadalmi feszültség határozza meg a politikát
Ha a politikusok reagálnak a változás igényére, abból jelentős pénzügyi következmények bontakozhatnak ki. Ne feledjük, hogy amennyiben bármit is tesznek a társadalmi feszültség csökkentése érdekében, akkor el kell fogadniuk a görögöknek és társaiknak adott garanciákkal és hitelekkel járó veszteségeset.
Ezt az elemzés szerint a németek nehezen fogják megemészteni, mert a görög adósság 50 százalékának leírása náluk 17,5 milliárd eurós számla formájában jelentkezik, ami épp elég ahhoz, hogy a német kormány ne tudja egyensúlyba hozni 2014. évi költségvetését. Továbbá, ha egy-két állam könnyítést kap (amely formáját tekintve haladékot jelent a reformok bevezetésében, és alacsonyabb nominális kamatokat), akkor az IMF, az EKB és Európa kormányai kényszerülnek arra, hogy országaik fiskális egyenlegét súlyos veszteségekkel terheljék meg. Néhány országnak pedig még az is többletköltséget okoz majd, hogy a görögöknek és társaiknak juttatott hitel támogatott kamatánál drágábban kell a piacról tőkét előteremteniük.
A veszteség elfogadásával Európa hatalmas lépést tenne. Sikerülne az adósságot és annak terhét szocializálni. Most a veszteséget kell demokratizálni, hogy menthető legyen, ami Európából még megmaradt, és feltehetőleg a politikai szélsőségek felé sodródást is meg kell állítani. A munkanélküliség és a társadalmi feszültség lehet az a két fő prioritás, amely a politikát meg fogja határozni, de az intézkedések nagyon sokba fognak kerülni az adófizető számára, különösen Észak-Európa országaiban. Most van az ideje a változtatásnak? Kétlem, de a lépés iránya helyes, és egyben ismét bizonyítékot szolgáltat arra, hogy a változtatásra felhatalmazást csak akkor adunk, ha valóban súlyos a válság.
