2p
Budapestre látogat a német külügyminiszter.
EPA/MARTIN DIVISEK

Heiko Maas kora délután tárgyal majd Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel, akivel a tervek szerint közös sajtótájékoztatót is tart.

Ezt követően a 30 évvel ezelőtti események, tehát az osztrák-magyar határ NDK-s menekültek előtti megnyitása és a Berlini fal leomlása alkalmából találkozik a Máltai Szeretetszolgálat vezetőivel és az akkori történések szemtanúival.

Augusztusban a határnyitás 30. évfordulóján már sor került egy megemlékezésre Sopronban, amelyen Angela Merkel német kancellár is részt vett.

A migrációról is beszélnek

Az AFP hírügynökség a látogatás kapcsán megjegyzi: a német-magyar viszony feszültségekkel terhelt, a többi közt a menekültpolitikát illetően vannak viták. Ez a téma a két külügyminiszter mai egyeztetésén is szóba kerül.

A német külügyminisztérium szerint a találkozó középpontjában a bilaterális kapcsolatok és az európai együttműködés állnak, emellett a két ország európai kül-, biztonság és migrációs politikával kapcsolatos álláspontja is terítékre kerül. Maas erős és egységes uniós kül- és biztonságpolitika mellett érvel majd. Berlin szerint a két országot továbbra is szoros és jó gazdasági, kulturális és biztonságpolitikai kapcsolatok kötik össze.

Köszönet a határnyitásért

A német külügyminiszter ma méltatni fogja Magyarország szerepét a Berlini fal leomlásában, és - 1989 szellemében - az európai együttműködésért száll majd síkra.

Német vezető politikusok rendszeresen köszönetet mondanak a magyaroknak azért, hogy a határnyitással hozzájárultak a Vasfüggöny leomlásához és  Németország újraegyesüléséhez.

Július végén Stephan Mayer, a német belügyminisztérium parlamenti államtitkára tárgyalt a magyar kormánnyal Budapesten. A vele készült interjúnk rövidített verzióját itt olvashatja el, a csaknem teljes beszélgetést pedig itt tekintheti meg:

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Negatívról stabilra – döntött a hitelminősítő
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:37
Jó hírt kapott a kínai gazdaság.
Makro / Külgazdaság Mosolyt csalt Magyar Péter arcára Mészáros Lőrinc
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:17
Itt a válasz a hétfői levélre.
Makro / Külgazdaság Ukrán segítséggel épülne a lengyel drónarmada
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:58
Kell az ukránok szakértelme.
Makro / Külgazdaság Hiába a fölényes Tisza-siker, Varga Mihályék még nem lazíthatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:49
Ezt mutatja a Monetáris Tanács keddi kamadöntése előtt az Mfor Elemzői Konszenzus.
Makro / Külgazdaság Ez lehet a Tisza-kormány egyik legnagyobb gazdasági kihívása
Imre Lőrinc | 2026. április 27. 12:18
Az Orbán-kormány 16 éve alatt összességében nem sikerült csökkenteni a Budapest és a vidéki régiók közötti gazdasági különbségeket. 2016 környékén valamelyest szűkült az olló, de a 2020-as évek után visszatértünk a startvonalra, vagy talán még azon is túlra. A Tisza most ismét nekikezdhet a felzárkóztatásnak.
Makro / Külgazdaság Érdekes közleményt adott ki a kormány, Orbán Viktorról szó van benne, a vagyonmentésről nem
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:04
Nem tűnik el hetekre a leköszönő miniszterelnök? De mi a helyzet a bécsi repülőtérről felszálló magángépekkel?
Makro / Külgazdaság Keddtől megint érdemes szemkötővel menni a benzinkútra
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:41
Itt a fordulat, újra meglódulnak felfelé a piaci árak.
Makro / Külgazdaság Mészáros Lőrinc a munkavállalói miatt aggódik, megkereste Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:51
Nem szeretik a bizonytalanságot a Mészáros Csoportnál.
Makro / Külgazdaság Rossz hírek jöttek egy másik fontos tengeri kereskedelmi útvonalról is
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:39
Aktivizálódtak a kalózok is.
Makro / Külgazdaság Itt a fordulat? Sokkal több embert raktak ki Ausztriából, mint ahányan érkeztek
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 09:24
Beindultak a kitoloncolások.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG