2p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

A volt miniszterelnök javaslatot tett az egészségügy javítására.
Gyurcsány Ferenc - MTI Fotó: Bruzák Noémi

A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerint a következő kabinetnek javaslatokat kéne tenni az egészségügy átalakítására, majd az első év vége felé népszavazást tartani a kikristályosodott problémákról.

A volt miniszterelnök szerint az elmúlt hat évben semmilyen közéleti, szakmai vita nem folyt a terület helyzetéről és rendbetételérő, a 2008-as népszavazás pedig utat nyitott az azelőtt két évvel elkezdett egészségügyi átalakítási folyamat megbuktatásához.

Gyurcsány Ferenc szerint az egészségügyi szolgáltatások és a betegigények is differenciáltak, miközben a hétköznapi tapasztalat szerint sem ingyenes a mai egészségügy – a legmagasabb szolgáltatási minőséget pedig nem lehetséges mindenki számára egyformán biztosítani.

Mit lehet tenni?

Mérlegelni kell, hogy emberileg és szakmailag mi szolgálja az ország javát és el kell dönteni, mi jár mindenki számára a társadalombiztosítási jogviszonyért cserébe – még ha ennek kimondása komoly morális problémát is jelent. A DK elnökének javaslata, hogy differenciáltan, társadalmi csoportonként vezessenek be egy ilyen programot.

A pártelnöke véleménye szerint nagy konfliktust okoz, hogy mi legyen a társadalombiztosítási és a közvetlen magánfinanszírozás aránya az egészségügyben, de sok finom, innovatív, apró megoldással rendet és tisztességet lehetne teremteni.

Orvos vagy? Így lehet több a fizetésed

Megjelent a fiatal szakorvosok bérfejlesztéséről szóló kormányrendelet. További részletek

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csúcsot döntött a magyar villamosenergia-piac
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 20:00
A hazai villamosenergia-termelés nagyjából 52 százalékát adták májusban a megújuló energiát használó erőművek – számol be róla G7.
Makro / Külgazdaság Elkerültük a bóvlit, de a neheze még csak most jön
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 16:15
Az idei első, Magyarország szuverén államadósság-besorolását érintő hitelminősítői kör leminősítés nélkül lezárult. A GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése szerint a leminősítés elkerülése valójában időnyerést jelent. A GKI azt vizsgálta meg, hogy a következő 3-4 hónapban mit kell a kormánynak teljesítenie ahhoz, hogy a november végi, december eleji minősítői kör se hozzon rossz hírt.
Makro / Külgazdaság Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 13:45
Egyre több információ ismert a kormány által bevezetendő, nyugdíjas SZÉP-kártyáról, de vannak még kérdőjelek.
Makro / Külgazdaság Külföldön tarolnak, otthon bukdácsolnak a kínai autók
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 13:24
Súlyos visszaesés a kínai autópiacon.
Makro / Külgazdaság 43,5 milliárdos többlettel zárták az első hónapjukat Kármán Andrásék, de így is bajban vannak
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 12:06
Itt vannak a májusi államháztartási adatok.
Makro / Külgazdaság Ez várja a benzinkúton kedden
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 10:58
Ideér az újabb iráni rakétázás hatása?
Makro / Külgazdaság Már megint nem erre számítottak az elemzők Németországban
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 09:52
Az autóipar, a gépgyártás és a villamos berendezések gyártása terén van a legnagyobb gond.
Makro / Külgazdaság Elképesztő mennyiségű devizán ül Kína
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 09:09
3411 milliárd dollárra nőtt a tartalék.
Makro / Külgazdaság Ez már a Tisza-hatás? Váratlanul nagyot estek az árak a boltokban
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. június 8. 05:44
Drágák az energiahordozók, elszáll a műtrágya ára, hónapok óta emelkedik a globális élelmiszerár-index – az aggasztó kilátások ellenére mégis kellemes meglepetésben volt részünk június elején a magyarországi hipermarketekben. Lehet, hogy ez csak a vihar előtti csend, de az új kormány hivatalba lépését követő első hónapban a családok számára kifejezetten kedvezően alakultak az élelmiszerárak.
Makro / Külgazdaság Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, amit Ausztráliában történik
Litván Dániel | 2026. június 7. 16:15
Elképesztő ütemben változik a kontinensnyi ország energiatermelése és főleg -raktározása. A szép zöld jövő akár már jelen is lehet?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG