4p
Iszlamizáció helyett az iszlám nyugatosodása várható? Több folyamat zajlik, egyesek radikalizálódnak, sokan mások viszont elhagyják vallásukat vagy titokban kételkednek. Egy vallástudós szerint az iszlám nagy válságban van, amit csak nyílt, a megreformálásáról szóló vitával lehetne megoldani. Gyors megoldás azonban nincs, addig „még sok olaj és vér fog folyni”.
Kocatepe mecset, Ingolstadt, fotó: Wikimedia Commons

Michael Blume német vallástudós szerint az iszlám nagy átalakulás előtt áll, sokan elhagyják vallásukat, másoknak problémát okoz annak összeegyeztetése a valós élettel – írta a Focus Online. Szerinte a könyvnyomtatás 1485-ös betiltása az addig haladó iszlám kultúra megmerevedését okozta, és nagy szakadék kialakulását a tradicionális és modern iszlám irányzatok között.

Ami a hétköznapi életet illeti, példának azt hozta fel, hogy Irakban sok arab vallási ünnepeken a kurd területekre utazik, mert az ünnepléshez számukra az alkohol fogyasztása is hozzátartozik. Ami lakhelyükön, konzervatív területeken büntetett. Még családon belül is előfordul, hogy egyesek hangos radikálisok, mások eltávolodtak az iszlámtól vagy kételkednek benne.

Egyre kevesebben imádkoznak

A Németországban élő muszlimok 35 százaléka mondta azt, hogy naponta imádkozik, ez az újonnan érkezett bevándorlók között 55 százalék. A bevándorolt törökök körében az arány 27 százalék, a Németországban született utódaik között már csak 18. Nő a fejkendő viselését elutasító nők aránya, pedig ettől kezdve nem tekintik őket többé muszlimoknak.

A tudós egyszerre látja az iszlám radikalizálódását egyes területeken, másutt viszont csendes visszahúzódását. Az iszlám reformjáról nyilvánosan kevés szó esik, inkább szűk körben vagy az interneten fordul elő. Egyiptomban azonban már nyilvánosan is vitatkoznak róla a médiában.

Összeesküvés-elméletek

A radikális iszlám hívei különböző összeesküvés-elméletekkel magyarázzák a világ problémáit, mint a szegénységet, háborút és terrort, ami persze nem old meg semmit. (Hasonlóan gondolkodik sok szélsőséges keresztény is – a szerk.) A vallástudós szerint a muszlim vezetőknek nyílt vitát kéne folytatniuk vallásuk modernizálásáról. De a nyugati világnak is át kéne gondolni azt a stratégiáját, amelynek során kritizál egyes rezsimeket a terror támogatásáért, majd üzletel velük, például olajat, gázt vásárol.

Modern mecset Berlinben (Wikimedia Commons)

A 30 éves háború változata?

Gyors megoldás nincsen, sok évig eltarthat a helyzet rendeződése, és „addig még sok olaj és vér fog folyni” – írta a Focus. A szakember az európai 30 éves háborúhoz hasonlította az iszlám vallásúak egymás közötti harcát, ahol a katolikusok és a protestánsok irtották egymást évtizedeken keresztül, míg bele nem fáradtak. De a muszlimok ettől még messze vannak – fejezi be a tudós.

Az iszlám nemcsak nem egységes, állítólag sokszínűbb, mint a kereszténység, nagyobb különbségek vannak az egyes irányzatai között. Azt sem mondható, hogy ne próbálnák megújítani, a Wikipedia több tucatnyi haladó és liberális mozgalmat sorol fel. Az iszlám megreformálására irányuló törekvések már a 19. században, az akkori nagy változások nyomán felerősödtek.

Keményvonalas reformerek

Az interneten nézelődve vannak, akik szerint az iszlám nem reformálható meg, mások szerint viszont ennek nincs semmi komoly akadálya. Megint mások szerint vigyázzunk, mit kívánunk, és emlékeztetnek arra, hogy az Iszlám Állam vezetője vagy Szaúd-Arábia egy 18. századi vallási vezetője is egyfajta reformerként léptett fel. Sok helyütt pedig iszlám származású ateisták tömegeiről beszélnek, egy brit riport itt, német statisztikákról pedig itt írtunk.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy milyen árakon tankolhatunk a hétvégén
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 10:53
Nem lesz árváltozás. 
Makro / Külgazdaság Már Kínával üzletel leginkább Németország
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 09:55
Nőtt Németország kivitele és behozatala is decemberben, novemberhez viszonyítva – közölte a Destatis német szövetségi statisztikai hivatal. A teljesítmény az elemzőket is meglepte, akik kisebb mértékű bővülésre számítottak.
Makro / Külgazdaság Borús számok: csak árnyéka régi önmagának a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 08:30
Egy havi növekedés összejött az év végére, de 2025-ben is mínuszos volt a magyar ipar teljesítménye.
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász  a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG