4p

A tömeg megegyezést követelt az izraeli túszok azonnali szabadon bocsátása érdekében. Amerika is jobban megválasztott célpontokat kér.

Több százan vonultak az utcára Tel-Avivban péntek este, hogy tiltakozzanak három izraeli túsz halála miatt, akiket izraeli katonák véletlenül megöltek a Gázai övezetben - közölte a helyi a média.

Az izraeli televízió felvételein az látható, hogy nagy tömeg gyűlt össze a tengerparti metropolisz központjában, és elzárta az egyik főutcát. Az emberek azt követelték, hogy a kormány tegyen lépéseket a túszok azonnali szabadon bocsátása érdekében.

A tüntetők plakátokat, transzparenseket vittek magukkal, amelyeken számos túsz neve és képe szerepelt. A megmozdulás résztvevői az izraeli hadsereg főhadiszállása felé vonultak.

A Jediót Ahronót című újság hírportálja, az ynet beszámolója szerint vörös festékkel öntötték le az utcát. Azt kiabálták:

"Kifutnak az időből! Hozzák haza őket most!".

Bírálták a kormányt, amiért szerintük nem tesz eleget a Hamász által  elrabolt túszok kiszabadításáért. Egy új túszmegállapodás, mint amilyen november végén született, megakadályozhatta volna a péntekihez hasonló incidenseket - állították a tüntetők.

Daniel Hagari izraeli katonai szóvivő pénteken bejelentette, hogy három izraeli túszt véletlenül megöltek a katonák a Gázai övezetben zajló harcok idején. A fegyveres erők tévedésből veszélyforrásként azonosították őket egy hadművelet során a Hamász fellegvárában, a lezárt tengerparti övezet északi részén fekvő Sadzsijában.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök "elviselhetetlen tragédiának" nevezte a három túsz halálát.

"Egész Izrael állam gyászol ma este. Szívem a gyászoló családokkal van a gyász nehéz időszakában"

- írta péntek este a közösségi médiában. A kormányfő részvétét nyilvánította a hozzátartozóknak.

Átmenet kezdődhet?

Az Egyesült Államok jelentős előrelépésnek tartja, hogy Izrael megnyitja a Kerem Salom határátkelőhelyet Gáza felé a humanitárius szállítmányok előtt - közölte a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője pénteken.

John Kirby egy sajtóbeszélgetésen tragikus és szívszaggató fejleménynek nevezte azt, hogy az izraeli művelet során három izraeli túsz is meghalt a Gázai övezetben. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az izraeli hadsereg vizsgálja az esetet, és mindenki szeretné a lehető legtöbb részletet megtudni a történtekről.

A Fehér Ház illetékese - Jake Sullivan, nemzetbiztonsági tanácsadó izraeli tárgyalásaira hivatkozva - arról is beszámolt, hogy általános egyetértés van arról, hogy fontos az átmenet a széleskörű katonai offenzíva felől egy jobban célzott, alacsonyabb intenzitású katonai tevékenység irányába. Ennek részleteiről, illetve a lehetséges időpontjáról a szóvivő nem beszélt, és megállapította, hogy az Egyesült Államok nem akarja megmondani az izraelieknek, hogy miként folytassák műveleteiket.

A Nemzetbiztonsági Tanács kommunikációs koordinátora a Gázai övezet jövőjét illetően - részletek említése nélkül - elmondta, hogy a terület irányításának lehetőségeiről részletesen tárgyalt Jake Sullivan nemzetbiztosági tanácsadó Mahmúd Abbásszal a Palesztin Hatóság vezetőjével pénteken, amelyen szóba került a hatóság szerepvállalása is. Ehhez ugyanakkor a Palesztin Hatóságnak is reformokra van szüksége, és hitelesebbé, elszámoltathatóbbá kell válnia - mondta az amerikai illetékes.

John Kirby rámutatott, hogy az Egyesült Államok azzal a feltételezéssel ad katonai támogatást bármely partnere számára, hogy azt "megfelelő módon, a megfelelő célpontok" ellen alkalmazza. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok Izraelt folytatódóan figyelmeztetni fogja, hogy a lehető legpontosabb és körültekintőbb módon folytassa katonai akcióit. A Fehér Ház vezető tisztségviselője úgy vélte, hogy az izraeli kormány már tett is lépéseket a polgári áldozatok számának mérséklése érdekében, az amerikai adminisztráció pedig további intézkedéseket is szeretne.

Az izraeli féllel az elmúlt napokban zajló egyeztetéseken szó volt a Ciszjordániában zsidó telepesek által palesztinok ellen elkövetett erőszakos cselekményekről, amelyeket az Egyesült Államok elfogadhatatlannak tart, és amelyeket meg kell állítani - hangsúlyozta John Kirby washingtoni idő szerint péntek délután.

(via MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Bezuhantak a Szegeden is jelen lévő kínai autógyár eladásai
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 14:31
Csökkentek márciusban a kínai BYD Co. és az XPeng járműeladásai az egy évvel korábbihoz képest, eközben növelte értékesítését a Li Auto és a Nio.
Makro / Külgazdaság Minimálisan csökkent a munkanélküliség az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 13:01
A vártnál több munkahely jött létre az Egyesült Államokban márciusban a mezőgazdasági szektoron kívül, miközben a munkanélküliség csökkent februárhoz képest a munkaügyi minisztérium adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Félmilliárd forinttal több jut a hungarikum pályázatokra
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 12:46
Az agrártárca 500 millió forint többlettámogatást biztosít a hungarikum pályázatokra – jelentette be az agrárminiszter húsvéthétfőn közösségi oldalán.
Makro / Külgazdaság Főleg a marketingesek használják a mesterséges intelligenciát
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 15:15
A vállalati edukációban még jelentős tartalékok vannak.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter is beülne Orbán Viktor mellé a Védelmi Tanácsba
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 13:38
A Tisza Párt elnöke felszólította a miniszterelnököt, hogy haladéktalanul tájékoztassa a fejleményekről.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter: Megtámadták a szuverenitásunkat!
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 12:53
A külügyminiszter szerint megvédik a rezsicsökkentést.
Makro / Külgazdaság „Nem lehetetlen a hosszú élet, de tenni is kell érte” – mondja Kóka János, a Doktor24 alapító tulajdonosa
Kormos Olga | 2026. április 5. 11:31
A hosszú élet titkáról, a longevity egyszerűen vagy kicsit nehezebben megvalósítható feltételeiről beszélt Kóka János, a Doktor24 Medicina Zrt. alapító tulajdonosa a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság című konferenciáján.
Makro / Külgazdaság Részletes ábra érkezett a tojás áráról
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 09:07
Érdekesen alakult a tojás ára.
Makro / Külgazdaság Sorsdöntő adatok érkezhetnek még a választás előtt
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 08:27
Szerdán jelenik meg a fogyasztói árak márciusi adata.
Makro / Külgazdaság Irán karjaiba lökte a háború a világ egyik legnagyobb olajimportőrét
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 16:35
Az indiai finomítók 7 év után ismét olajat vásároltak Irántól, miután a közel-keleti háború leállította a szállításokat a Hormuzi-szoroson keresztül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG