2p
Októberben éves szinten 0,8 százalékos infláció volt Németországban, akárcsak július óta minden hónapban - erősítette meg korábbi előzetes adatait a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.

Az élelmiszerek és az alkoholmentes italok ára októberben 0,9 százalékkal nőtt, míg az alkoholos italok ára 2,8 százalékkal. A lakhatási költségek és a közüzemi szolgáltatások ára 0,6 százalékkal nőtt, a szállítmányozási árak 0,1 százalékkal emelkedtek.

Ezzel szemben a ruházati cikkek ára 0,4 százalékkal csökkent, az üzemanyagárak 3,5 százalékkal, az oktatási szolgáltatások ára 0,2 százalékkal, a kommunikációs szolgáltatásoké pedig 1,1 százalékkal.

A Destatis szerint havi szinten a német fogyasztói árak 0,3 százalékkal csökkentek, előtte szeptemberben és augusztusban nem változtak.

Az Európai Unió statisztikai hivatalának, az Eurostatnak a módszertanával számolt harmonizált fogyasztói árindex (HICP) októberben éves szinten 0,7 százalékos növekedést, havi szinten 0,3 százalékos csökkenést mutatott.

Így változtak az árak a franciáknál

Az éves alapon számolt francia infláció 0,5 százalékra nőtt októberben a szeptemberi 0,3 százalékról. A havi bázisú infláció októberben nulla százalék volt, szeptemberben még 0,4 százalékos deflációt mértek.

A francia statisztikai hivatal, az INSEE közleménye szerint októberben az élelmiszerárak érezhetően nőttek, főleg a feldolgozatlan élelmiszerek drágulása miatt, és a különböző szolgáltatásokért is többet kellett fizetni.

Ezzel szemben a feldolgozóipari termékek ára csökkent, az energiaárak, és azon belül is az olajtermékek ára pedig esett.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Moszkvában is hiánycikk lesz a benzin?
Elek Lenke | 2026. június 29. 19:13
Szigorú ellenőrzés alatt állnak a moszkvai benzinkutak, ami elsőre meglepően hangzik, hiszen Oroszország a világ egyik legnagyobb kőolajtermelője. Az elmúlt hetek eseményei tükrében azonban mindez nem tűnik elképzelhetetlennek.
Makro / Külgazdaság Ismét megmozdult a föld Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 17:24
De nem volt olyan erős a rengés, mint korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „sokkoló állapotban” találtuk a költségvetést a kormányülésen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:08
A miniszterelnök az Országgyűlés rendkívüli ülése előtt elmondott napirend előtti felszólalásában a magyar költségvetés helyzetéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Lövöldözés volt Németországban, öt halott
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 15:13
Az indíték nem ismert.
Makro / Külgazdaság Nem lesz az amerikai gazdaság örömünnepe a foci-vb?
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:22
Így alakult a helyzet a kieséses meccsek előtt.
Makro / Külgazdaság A hőségre az üzemanyagárak sem mozdulnak
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 12:10
Holnaptól sem a 95-ös benzin, sem pedig a gázolaj ára nem változik. A kutak várják a közel-keleti békét, meg persze a védett üzemanyagár kivezetését.
Makro / Külgazdaság Nemcsak az időjárás, a költségvetés helyzete is nagyon meleg
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 10:21
Magyar Péter: „Az előző kormány tevékenysége miatt akár 7-8 százalék is lehet az idei költségvetési hiány.”
Makro / Külgazdaság Egy-két milliárdos cég különösen jól járhat az óriásplakátok betiltásával
Vámosi Ágoston | 2026. június 29. 10:03
Október 1-jétől Budapest nagy részéről eltünteti a reklámfelületeket a Fővárosi Önkormányzat rendelete, néhány kivétellel. A Privátbankárnak egy iparági szereplő arról beszélt, hogy a bontás sokba kerül, és perek tucatjai várhatók. De mennyibe kerül egy reklámháló a Széll Kálmán téren, vagy az Oktogonon, és melyik cégtípus a legnagyobb vesztese a döntésnek?
Makro / Külgazdaság Ennek örülhettek a vásárlók a Lidl, a Penny és az Aldi boltjaiban
Kollár Dóra | 2026. június 29. 05:57
Megérkezett az új Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés.
Makro / Külgazdaság Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 16:59
Óriásiak a területi különbségek Magyarországon a NEET- (nem dolgozó, nem tanuló) fiatalok arányát nézve. Budapest előzi a legjobb uniós ország arányát is, Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön viszont katasztrofális a helyzet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG