4p
Londoni elemzők szerint zéró körüli, esetleg attól negatív vagy pozitív irányban minimálisan eltérő lehetett az éves összevetésű magyarországi infláció.

A londoni elemzői közösség a keddi adatismertetés előtt mínusz 0,1 és plusz 0,1 százalék közötti prognózisokat adott az októberi tizenkét havi inflációra; a konszenzusos londoni előrejelzési átlag zéró százalék. A zéró körüli októberi inflációs előrejelzések is azonban érdemi gyorsulást valószínűsítenek, ugyanis szeptemberben 0,4 százalékkal - az akkori várakozásoknál sokkal nagyobb mértékben - csökkent az éves összevetésű fogyasztói árindex Magyarországon.

A Morgan Stanley bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó elemzői hétfői előrejelzésükben 0,1 százalékos éves inflációt jósoltak októberre, annak ellenére, hogy számításaik szerint az üzemanyagárak 1,7 százalékkal csökkentek havi összevetésben a múlt hónapban.

A ház várakozása szerint a múlt havi lesz az első abból a három nagymértékű szekvenciális inflációs gyorsulásból, amelyek együttesen decemberre valószínűleg zéró környékére csökkentik a magyar jegybanki reálkamatot. A Morgan Stanley elemzői decemberre már 1,3 százalékos tizenkét havi magyarországi inflációt várnak.

A cég londoni szakértői hangsúlyozták hétfői előrejelzésükben, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) már a negatív reálkamatra készíti fel a piacot, és az inflációs gyorsulást a piaci szereplők körében széleskörű várakozás előzi meg, így valószínűsíthetően nem okoz majd nagy meglepetést. A Morgan Stanley elemzői szerint az MNB az ellenkező értelmű hivatalos nyilatkozatok ellenére is fontolóra veheti az alapkamat további csökkentését. A ház hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nem ez az alapeseti várakozása.

Ennél jóval egyértelműbb MNB-kamatcsökkentési várakozásokat fogalmaztak meg a JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének elemzői. Hétfői előrejelzésükben továbbra is negatív, mínusz 0,1 százalékos éves összevetésű magyarországi inflációt valószínűsítettek októberre. A szeptemberhez képest kevésbé meredek visszaesést a ház szerint elsősorban a hatósági árak okozhatták, ugyanis az áramdíjak tavaly októberben végrehajtott csökkentése a múlt hónapban igen erőteljes éves bázishatásként jelentkezhetett.

A JP Morgan londoni elemzői novemberben még nem várják az MNB 1,35 százalékos alapkamatának módosítását. Úgy vélekedtek ugyanakkor, hogy a monetáris tanács hajlamosabbá válhat a további kamatcsökkentések megfontolására, ha az eurójegybank (EKB) a mennyiségi enyhítési ciklus kiterjesztéséről dönt, és ha a magyar gazdaság növekedési üteme, vagy az infláció elmarad a várakozásoktól. A cég szerint a forint erősödése is olyan tényező lehet, amely jelenlegi - vagyis az alapkamat hosszas tartására berendezkedő - pozíciójának újragondolására késztetheti az MNB-t.

A JP Morgan londoni elemzőinek várakozása mindezek alapján az, hogy az MNB 2016 első negyedévében újabb kamatcsökkentésekbe kezd, és alapkamatát 1 százalékra, vagy akár még alacsonyabbra csökkenti.

A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni elemzőrészlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) közgazdászai zéró inflációt jósoltak éves összevetésben októberre, és közölték, hogy novemberre már pozitív tizenkét havi inflációt várnak.

Alapeseti előrejelzésük az, hogy ebben a környezetben az MNB 2016 végéig nem módosítja alapkamatát. Ők is hangsúlyozták ugyanakkor azt a véleményüket, hogy ha a gazdasági növekedés vagy az infláció bármilyen további negatív meglepetést okoz, az valószínűleg újabb kamatcsökkentésekre készteti az MNB-t.

A Royal Bank of Scotland (RBS) londoni befektetési részlegének elemzői szintén zéró inflációt várnak tizenkét havi összevetésben októberre. Véleményük szerint az üzemanyagárak múlt havi csökkenése valamelyest ellentételezhette az élelmiszerkomponensben általuk valószínűsített felfelé ható inflációs nyomást, amely a gyengébb nyári terméshozamokból szűrődhetett át a fogyasztói árindexbe.

Az RBS londoni elemzői az MNB várható kamatpályájára hétfői inflációs előrejelzésükben nem tértek ki, közelmúltbeli elemzéseikben azonban szintén úgy vélekedtek, hogy bizonyos kondíciók teljesülése - mindenekelőtt az EKB mennyiségi enyhítési ciklusának kiterjesztése, és a forint ezzel járó jelentősebb erősödése - esetén napirendre kerülhet az újabb MNB-kamatcsökkentés.

A Goldman Sachs (GS) bankcsoport londoni elemzői is zéró éves inflációt várnak októberre. A szeptemberhez képest valószínűsített gyorsulás fő tényezője a GS elemzői szerint is a tavaly októberi közműdíj-csökkentés most belépő éves bázishatása.

A ház szerint ugyanakkor az üzemanyagok múlt havi csökkenése és az általánosságban stabil forintárfolyam a múlt hónapban még valószínűleg elejét vette annak, hogy az éves infláció a pozitív tartományba emelkedjen.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rá sem lehet majd ismerni az idei Győzelem-napi parádéra Moszkvában
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 16:20
Május 9-én rendezik a putyini Oroszország legfontosabb nemzeti ünnepét, a Győzelem-napi ceremóniát.
Makro / Külgazdaság Elképesztően bonyolult helyzetet vesz át a Fed új elnöke
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 15:40
Austan Goolsbee, a chicagói Fed elnöke szerint a legutóbbi inflációs adatok „rossz hírt” jelentenek a jegybank számára. Az infláció alakulása óvatosságra inti a döntéshozókat a kamatcsökkentések ütemezésével kapcsolatban – írja a Reuters.
Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG