Québec rendőrségének kell magyarázkodnia egy 2013-as lehallgatási ügy miatt, helyi sajtóhírek szerint ugyanis hat újságíró mobilját is megfigyelték titokban azért, hogy rájöjjenek, ki szivárogtat a rendőrség kötelekéből a médiának az építőipari szervezett bűnözésről szóló nyomozásról.
A megfigyelésre egyébként most is volt bírósági engedélye a hatóságnak, csakúgy, mint abban az esetben, amikor a La Presse újságírójának telefonját hallgatták le, illetve olvasták szöveges üzeneteit tudta nélkül – írja a Reuters.
Az mindesetre biztos, hogy a botrány kipattanása miatt lépnie kellett a tartományi önkormányzatnak, ezért megnehezítették a lehallgatáshoz szükséges bírósági engedélyeztetési folyamatot. Kérdés, hogy ez mire lesz elég.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 2,84 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




