1p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Újabb, idén már harmadik parlamenti választástól Görögország eurótagságának őszi megszűnéséig terjednek a londoni elemzők forgatókönyvei arra, mi követheti a görög választásokat. Az első exit-poll eredmények alapján egyelőre nem látszanak tisztán az erőviszonyok, viszont az már valószínűsíthető, hogy az első választáshoz képest a kevésbé radikális erők nagyobb arányban nyertek.

Commerzbank

A Commerzbank - az egyik legnagyobb európai pénzügyi szolgáltató - alapfeltételezése az, hogy a baloldali radikális Sziriza párt, amely újratárgyalná a pénzügyi segélyprogramokhoz csatolt szigorú feltételrendszert, nem lesz képes egyedül kormányt alakítani választási győzelem esetén sem. A ház szerint akkor is lenne lehetőség a tárgyalásra az Európai Bizottság, az EKB és az IMF alkotta trojkával, ha a Sziriza vezetésével, ám a szocialista Paszok részvétele nélkül alakulna baloldali kormány, bár a siker esélye ebben az esetben "csekély". A Commerzbank elemzői szerint a Paszok támogatásának elnyerése érdekében a Szirizának jóval mérsékeltebb alapállásra kellene váltania, ám még akkor is nagy lenne a további segélyek feltételeiről folytatandó tárgyalások kudarcának és az ezt követő törlesztésképtelenségnek a kockázata.

A cég szerint a lehetőségek között van az is, hogy júliusra újabb választásokat írnak ki. Ebben az esetben azonban változatlanul nem lenne senki, aki tárgyalhatna a trojkával, és az ebből eredő bizonytalanság további súlyos károkat okozna a görög közfinanszírozásnak. A Commerzbank szerint a görög államháztartás májusi adatai arra vallanak, hogy sok görög család és vállalat máris "habozik" befizetni adóját - a májusi adóbevételek 15 százalékkal maradtak el a tavaly májusitól -, ugyanakkor a folyó közkiadások váratlan csökkenése megerősíti azokat a sejtéseket is, hogy a görög államnak most már csak a legszükségesebb alapfeladatok ellátására van pénze. A cég elemzése szerint újabb finanszírozási források nélkül Görögország valószínűleg már a nyáron képtelenné válik fizetési kötelezettségei maradéktalan teljesítésére. A harmadik negyedévben a kormánynak 7 milliárd eurónál valamivel több forrásra lenne szüksége a lejáró adósságok és a folyó kiadások fedezésére. A kritikus dátum augusztus 20. lehet, amikor 3 milliárd eurónyi szuverén kötvény tőke- és kamattörlesztése válik esedékessé.

A Commerzbank elemzőinek véleménye szerint még ha Görögországnak "sikerül is valahogy összekaparnia" ezt a pénzt, meglehetősen valószínűtlen, hogy e kötelezettségét maradéktalanul teljesítené, ha a trojka addig nem kötelezi el magát további finanszírozási segítség mellett. Ám a görög kormány rendelkezésére álló források valószínűleg akkor is elégtelenek lennének a folyó kiadások fedezésére, ha a kormány a továbbiakban nem törlesztené lejáró tartozásait, vagyis az államcsőd elkerülhetetlenné válnék. Ezt a bankrendszer összeomlása követné, nem csupán a magánadósságok nem teljesítővé válása miatt, de azért is, mert a görög bankoknak 30 milliárd euró követelésállományuk van a görög állammal szemben is. A görög bankok ráadásul nemcsak a tőkének, hanem a likviditásnak is szűkében lennének, mivel az EKB nagy valószínűséggel nem fogadna el többé görög kötvényeket biztosítékként - áll a Commerzbank e forgatókönyvében.

Ebben a helyzetben az országnak "már nem maradna vesztenivalója", és szinte bizonyosan visszatérne a drachmához. E fejlemény bekövetkezte esetén a görög jegybank hozzákezdhet a pénznyomtatáshoz, és elláthatja a szükséges likviditással a hazai bankokat, a kormány pedig szuverén kötvények kiadásával kezdhetne hozzá a bankrendszer feltőkésítéséhez. Ennek ára a Commerzbank elemzői szerint ugyanakkor az új drachma drámai leértékelődése és az infláció "masszív megugrása" lenne.

Fitch

A Fitch Ratings hitelminősítő hétvégi londoni elemzésében közölte, hogy szimulációs modelleket futtatott a görög eurótagság megszűnésének növekedési hatásairól. A cég kimutatta, hogy az euróövezet éves nominális hazai összterméke (GDP) valamivel meghaladja a 9400 milliárd eurót; a görög gazdaság ehhez tavaly 215 milliárd euróval, 2,3 százalékkal járult hozzá. A Fitch számításai szerint ez a csekély súly - valamint az a tény, hogy a görög gazdaság viszonylag kevéssé nyitott - arra vall, hogy a görög gazdaságot sokkolná a távozás az euróövezetből, de az euróövezet egészében ez nem okozna súlyos közvetlen hatást. A Fitch szimulációs modellje mindazonáltal azt mutatja, hogy még szabályozott görög eurótávozás esetén is már az idén 0,6 százalékkal, 2014-re pedig 1,6 százalékkal lenne alacsonyabb az összesített euróövezeti GDP-érték, mint a cég alapeseti forgatókönyve esetén, amely nem számol Görögország távozásával.

A rendezetlen körülmények közepette bekövetkező, "járványos" hatású görög euróövezeti távozás a hitelminősítő számításai szerint már súlyos - a 2008-2009-es pénzügyi válság idején tapasztalttal összemérhető, 3-4 százalékos - visszaesést okozhat a legnagyobb fejlett ipari gazdaságokban. A Fitch jelenlegi alapeseti előrejelzése az, hogy az euróövezeti gazdaság teljesítménye az idén átlagosan 0,4 százalékkal visszaesik, jövőre 0,9 százalékkal, 2014-ben 1,5 százalékkal növekszik.

Vannak ennél sokkal borúlátóbb előrejelzések is a Cityben

Az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőcég, a Capital Economics második negyedévi átfogó európai prognózisa a következő két évre az euróövezet részleges felbomlását valószínűsíti, és ennek következményeként folyamatos recessziót jósol a valutauniónak erre az időszakra. A ház előrejelzése szerint az euróövezet GDP-értéke az idén átlagosan 1,0 százalékkal, jövőre 2,5 százalékkal csökken.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
Makro / Külgazdaság Már nem is meglepetés, hogy szárnyal a magyar ipar?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:30
A növekedés elsősorban a járműgyártásnak köszönhető a KSH adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG