Kedden először tart kamatdöntő ülést a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa azután, hogy az egy hónappal ezelőtti ülést követően bejelentette: véget ért a kétéves kamatcsökkentési ciklus. Júliusban a jegybank az elemzők által várt 10 helyett 20 bázisponttal csökkentette az alapkamatot, amely így újabb történelmi mélypontra, 2,10 százalékra csökkent. A döntést követően Matolcsy György jegybankelnök közölte, hogy az MNB "tartós tartásra", vagyis arra rendezkedik be, hogy a jegybanki alapkamat 2015 végéig ezen a szinten marad.
Szerdán a május-júliusi időszak foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatait ismerteti a KSH. Az egy hónappal korábbi időszakban - április-júniusban - 8 százalékos volt a munkanélküliségi ráta, 2,3 százalékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban, a munkanélküliek száma egy év alatt 91 ezerrel, 359 ezerre csökkent. A foglalkoztatottak létszáma ugyanakkor 190 ezerrel, azaz 4,8 százalékkal nőtt 4 millió 122 ezerre. Elemzők szerint már nem csak a közmunkaprogramok "húzzák" a foglalkoztatási adatokat, a gazdaság élénkülésével együtt fokozatosan javulnak a munkaerő-piaci folyamatok.
Szintén szerdán közli a KSH a kiskereskedelmi termékforgalom júniusi adataira vonatkozó második becslését. A hónap elején kiadott első becslés szerint a kiskereskedelmi forgalom éves növekedése júniusban 3,8 százalékra lassult a májusi 4,9, és az áprilisi 9 százalékos bővülés után.
Csütörtökön az ipari termelői árak júliusi alakulását teszi közzé a statisztikai hivatal. Júniusban háromhavi csökkenés után 0,8 százalékkal emelkedtek az ipari termelői árak májushoz képest, míg az előző év azonos időszakával összehasonlítva 0,6 százalékkal csökkentek.
Pénteken a beruházások második negyedéves adatai jelennek meg. Az első negyedévben folytatódott a beruházások negyedik negyedéve tartó növekedése, és az állami szektor mellett már a magángazdaságban is látszott a növekedés megindulása. A beruházások volumene január-márciusban 22,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a tavalyi negyedik negyedévhez képest pedig 0,5 százalékkal nőttek a beruházások.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Halálos július: vészjósló számokat közölt az ENSZ az ukrajnai háborúról
5 órája
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
5 órája
-
Ezzel a két céggel nem lehetett versenyezni csütörtökön
5 órája
-
Nagy bajban van Putyin, ezért kellenek az észak-koreai katonák? Videó!
6 órája
-
Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
7 órája
-
Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
7 órája
-
Esett az olaj ára, jó hangulatban ébredt Amerika
8 órája
- Nem a néző tartja el az NB I-et: milliárdos központi pénzek mellett apró tétel a jegybevétel
- Ekkora hatása lesz a Szigetnek a GDP-re
- Már Szegeden is 210 ezer havonta egy albérlet
- Mi lesz ebből? Fontos dokumentumokat adott át az MNB az ügyészségnek
- Meghagyja-e a Tisza-kormány a bölcsődei díjak állami támogatását? Itt a válasz!
- Havaria-helyzet van Pakson – ez volt a kormányzati tájékoztató
- Fellélegezhetnek az üzemanyagok drágulásától rettegők?
- Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben 2026. augusztus 7. 19:07
- Új állása lesz Orbán Viktornak? 2026. augusztus 10. 13:14
- Már a budapesti rendőrség vizsgálja Szijjártó Péter ügyét, akár három év börtönt is kaphat 2026. augusztus 7. 14:02
- Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak” 2026. augusztus 13. 17:30
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol 2026. augusztus 3. 05:51
- Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás 2026. augusztus 5. 12:10
Halálos július: vészjósló számokat közölt az ENSZ az ukrajnai háborúról
Az előző évhez képest sokkal több a halott.
Esett az olaj ára, jó hangulatban ébredt Amerika
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
-
Új üzlettel terjeszkedik Budapesten a lengyel cipőkirály cégcsoportja2026. augusztus 13. 12:58 -
Nyolcezer pontos rekordot vár az amerikai tőzsdétől a JPMorgan2026. augusztus 13. 12:56 -
Amerikai befektető veszi meg az easyJetet 5,7 milliárd fontért2026. augusztus 12. 09:58 -
Rekordáron adta el hawaii birtokát a Starbucks egykori vezetője2026. augusztus 12. 09:57 -
TikTok-videókkal alakítaná át a Disney+ szolgáltatást a Disney2026. augusztus 6. 09:30
További hírek >
-
260 ezernél megállt a budapesti albérletár
16:54
-
Újabb szálon vizsgálhatják az MNB-alapítványok ügyét
16:05
-
Két gazdaságban is felbukkant a veszélyes sertésbetegség
15:16
-
Profitban erős negyedévet zárt a Waberer’s
14:41
-
Paksnál megemelhetik a Duna vízszintjét, de újabb problémát is okozhat a beavatkozás
13:33
-
Kigyulladt egy török turistahajó
17:34
-
Törökországi első félév: kevesebb turista, azonos turisztikai bevétel
17:26
-
Már nemcsak Somogyban, hanem Baranyában is találtak afrikai sertéspestissel fertőzött állatokat
15:59
-
PPWR-itiner: Mit jelent? És mennyiben jelent változást a vendéglátás és a szállodai csomagolás területén?
14:24
-
Mohácsi csata: feltáratlan titkok, továbbra is nyitott kérdések
12:52
-
Ősztől átalakul az egri óvodai étkeztetés – a lakosság előtt is megnyílhatnak az EBÓI konyhái
15:35
-
Durván apad a Tisza-tó, Poroszlón pedig fürdőzési tilalmat rendeltek el a kék alga miatt
10:31
-
Fideszes belső dokumentumok érkeztek szerkesztőségünkhöz – Pajtók Gábor kampányának részletei is kiszivárogtak
09:08
-
Három veszélyessé vált fát kell kivágni Egerben – műszeres vizsgálatok alapján döntenek
07:27
-
Napos, de szeles csütörtök
06:58
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol
2026. augusztus 3. 05:51
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
-
Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
2026. augusztus 13. 17:30
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
2026. augusztus 13. 19:07
-
Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
2026. augusztus 13. 10:42
-
Megtört az átok? Jön fel az arany, a britek és a svájciak már tele is lapátolták a spájzt
2026. augusztus 13. 11:03
-
Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
2026. augusztus 13. 16:46



