5p
A Brexit az Brexit, Katalóniánál viszont kicsi a valószínűsége a tényleges kiválásnak, ennek ellenére hasonló cégelvándorlási hullám indult el, mint Angliából. Sok nagyvállalat vagy bank nem engedheti meg ugyanis magának, hogy az EKB köldökzsinórja nélkül létezzen. Ez a folyamat komoly adóbevétel-kiesést okozhat a katalánoknak.
Ti vagytok a hibásak! - sugallja a sötétszürke felirat a Barcelonai Tőzsde bejáratán egy pár évvel ezelőtti, megszorítás-ellenes tüntetés után.

„Hogyan kényszeríti térdre a pénzügyi ipar és a politika Katalóniát” címmel írt kommentárt a Heise.de német weboldal, amely szerint a nagy cégek vezetői segítséget kértek és kaptak a kormánytól, hogy székhelyeiket villámgyorsan elvigyék a renitens tartományból (úgynevezett autonóm közösségből). Kiderült, „hogyan dolgozik együtt a politika és a pénzügyi ipar, hogy hatalmát fenntartsa, érdekeit akár a törvények semmibe vételével is keresztülvigye” – írja a cikk.

Eszerint múlt héten csütörtökön bejelentette az Európai Bizottság, hogy a független Katalónia nem maradhat az EU tagja, és ennek következtében pénzügyi rendszere sem kaphat segítséget az EKB-től. Erre egy sor Katalóniában székelő bank és nagyvállalat tartott válságtanácskozást, mert az EKB nulla kamatozású hiteleire vannak utalva. Illetve az EKB kötvényvásárlási programjára, amelynek során vállalati kötvényeket is vásárolnak meglehetősen jó áron.

Villámrendeletet hoztak

Ezek után a cégvezetők Mariano Rajoy kormányfőhöz fordultak, hogy segítsen, aki ezt meg is tette. Míg máskor hónapokig, sőt inkább évekig tart egy törvény keresztülvitele, most egy nap alatt, pénteken el is fogadtak egy rendeletet, amely 24 órán belül lehetővé teszi a spanyolországi cégeknek székhelyük áthelyezését. Felmentve őket az alól a kötelezettség alól is, hogy ehhez a részvényesek hozzájárulását kikérjék. (Ami egyébként alapvető feltétel, Magyarországon is.)

Megmarad a zsírosbödön

A 18,8 milliós ügyfélkörrel rendelkező Caixabank még aznap, pár egérkattintással helyezte át székhelyét Valenciába, úgy, hogy 5468 fiókja és 37 ezer munkatársa közül egyetlen egyet sem kellett mozdítania – állítja a kommentátor. A Banco Sabadell, Spanyolország ötödik legnagyobb bankja Alicante városába költözött. Elment Madridba a Gas Natural energiakonszern, amelynek kötvényeit szorgalmasan veszi az EKB. Elment két szállodalánc, egy gyógyszercég, egy reklámcég, egy médiavállalat.

Spanyolország bankrendszerét évek óta az EKB tartja mesterségesen életben, és az ország politikai elitje az egyik legkorruptabbnak számít Európában” – írják. A politika segített a bankoknak, nagyvállalatoknak, hogy továbbra is az EKB zsírosbödönjéből lakmározhassanak.

Elmegy az ország szimbóluma

A katalán kormányzat lépései bizalmatlanságot szültek a pénzügyi rendszerben, a katalán nacionalisták a napokban átléptek egy fontos határt sok vállalkozás szemében – írja a spanyol El País. Betétkivonási hullám indult meg, tőzsdei eladási hullám, és egyes vállalatok inkább más bankoknál folyamodnak hitelhez, nem a Katalóniában működökhöz.

A Caixabank Katalónia emblematikus pénzintézete, valósággal szimbóluma, amelynek 68 milliárd eurónyi betéte származik ebből a régióból. Így különösen abszurd az elköltözése, Valenciát pedig részben a kulturális-nyelvi közösség okán választották. (Ott is a katalán egyik dialektusát beszélik, bár nem vallják magukat katalánnak a valenciaiak – a szerk.) A székhely áthelyezése valójában még nem léphet életbe, mert az említett rendelet nem jelent meg a hivatalos közlönyben, és a bank vezetőségének még egyszer össze kell ehhez ülnie – értesült az El País.

Kevesebb lesz a helyi adó

Úgy látszik tehát, hogy a függetlenségi törekvéseknek máris komoly gazdasági ára van (hasonlóan a Brexithez, ami szintén cégelvándorlási hullámot indított el). Még ha az alkalmazottak és a tényleges tevékenység nagy része nem is megy el, a székhelyek áthelyezése az adóbevételek áthelyeződését is jelentheti. Az El Mundo szerint a költöző cég adóinak nagy részét ugyan továbbra is a központi kormányzatnak fizeti, de a tartományi és önkormányzati helyi adók az új helyre folynak majd be.

A Telepolis.de szerint a székhely-áthelyezésre azért is szükség volt, mert kisebbfajta betétesi roham indult meg a bankok, főleg a Banco Sabadell ellen. Állítólag főleg a Katalónia kiválását ellenzők vették ki a pénzüket, mert a bank központja ebben a tartományban volt. Ironikus módon ez után lehet, hogy a másik tábor tagjai viszik majd el a betéteiket azért, mert valamely bank hűtlenül elvitte a székhelyét onnét.

Bár az elemzők kevés esélyt adnak arra, hogy Katalónia valóban szétválik, a pénzintézeteknek gondosan mérlegelniük kell betéteseik és részvényeseik érdekeit, védelmét, meghatározni, hol vannak nagyobb biztonságban, hol várható kisebb kár – emlékeztet rá az El País másik cikke.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hatékonyabb lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, mint az elszámoltatási biztosok?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:01
A vagyonvisszaszerzés lehetőségéről, az új Fidesz-frakció friss tagjairól és nagy hiányzóiról, a „poloskázás” miatti bocsánatkérésről, illetve az eddigi kormánypropaganda háttérbe szorulásáról is beszélgetett az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kollégánk, Dobos Zoltán Rangos Katalinnal és Rónai Egonnal.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes lépésre szánta el magát az Egyesült Arab Emírségek
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:45
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Makro / Külgazdaság Záporoztak az új kormánnyal és az euróval kapcsolatos kérdések Varga Mihály felé
Imre Lőrinc | 2026. április 28. 16:45
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a várakozásoknak megfelelően 6,25 százalékon hagyta az irányadó rátát a választások utáni első kamatdöntő ülésén. A 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatón Varga Mihály jegybankelnök a monetáris politikai irányvonalai mellett számos kérdést kapott a legfontosabb aktuálpolitikai kérdésekkel és a Tisza gazdasági ígéreteivel kapcsolatban is.
Makro / Külgazdaság Tényleg jó ötlet az euró bevezetése?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:35
A Tisza-kormány elkötelezett az euró bevezetését illetően, a leendő pénzügyminiszter, Kármán András szerint 2030-ra elérhetőek a csatlakozás feltételei. Hogy milyen hatása lehet a magyar gazdaságra ennek, arról munkatársunk, Király Béla beszélt az ATV Start műsorában. Az euróbevezetés mellett a Tisza agrárprogramjának központi eleme, a zöldségek és gyümölcsök áfacsökkentése is terítékre került.
Makro / Külgazdaság A Patrióták nekimentek, de így is elfogadta az Európai Parlament a hétéves költségvetés tervét
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 15:11
Egységes tervvel állhat az Európai Parlament a tagállamok állam- és kormányfői elé: elfogadták az MFF-jelentést. Az ellentét azonban nem csak a Parlament és a Bizottság között éleződött ki, a pártcsaládok is eltérő irányba húznak.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor volt szövetségese is uniós bírósághoz fordult
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:45
Szlovákia pénteken beadta panaszát az Európai Unió bíróságához az orosz gáz importját tiltó és az orosz kőolaj behozatalának leállítására való felkészülést előirányzó, idén januárban hozott uniós döntés miatt – jelentette be Boris Susko szlovák igazságügy-miniszter közösségi médiaplatformján kedden.
Makro / Külgazdaság Először döntöttek a kamatokról Varga Mihályék a választás óta
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:01
Első kamatdöntő ülését tartotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az április 12-i választás és a Tisza Párt kétharmados győzelme óta. A jegybank a politikai változás ellenére nem módosított a 6,25 százalékon álló alapkamaton.
Makro / Külgazdaság Még drágább lesz a tankolás szerdától
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 10:47
Persze csak annak, aki piaci áron tankol.
Makro / Külgazdaság Fontos hírt közölt a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 06:58
A felek közös célja az európai piaci jelenlét további erősítése.
Makro / Külgazdaság Széthúznak az uniós intézmények, és ezt a gazdák és a leszakadó térségek bánhatják
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 05:59
Az Európai Parlament azt szeretné, ha még ebben az évben véglegessé válna az Európai Unió 2028 és 2034 közötti költségvetése. A tervei azonban nagyságrendekkel többe kerülnének, mint az Európai Bizottságé. A legnagyobb különbség a mezőgazdasági támogatások és a felzárkóztatáshoz szükséges források területén van, amelyeket a Bizottság jelentősen visszavágna a versenyképességre hivatkozva.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG