Szerbia és a tőle elszakított, de általa el nem ismert Koszovó éppen tárgyalásokat folytatott az egymás etnikuma által lakott területek esetleges cseréjéről, ahogy fogalmaztak, kisebb határkiigazításokról. A két ország elnöke közt hirtelen megszakadt a tárgyalás, majd másnap a szerb elnök Aleksandar Vucic meglátogatta az érintett területen fekvő Gazivode víztárolót, most pedig Hashim Thaci koszovói elnök tette ugyanezt.

Az elszakított nemzettest

Koszovó elszakadását de facto már rég el kellett, hogy fogadják a szerbek, de az északi, szerbek által lakott részeket nem akarják magukra hagyni. Indokaik jogosnak is tűnnek: ha el is fogadják, hogy az albánok külön országban akarnak élni, miért kellene velük együtt szerbeket is elcsatolni, miért nem lehet etnikai határt húzni?

Ez a probléma jelentkezett nálunk is 100 éve, amikor az első világháború győztes hatalmai jelentős magyarlakta területeket is elcsatoltak a más nemzetiségűekkel együtt. Ugyanez történt a Szovjetunió felbomlásakor is, amikor a könnyelmű orosz elnök, Borisz Jelcin úgy oszlatta fel a birodalmat, hogy jelentős, oroszok által lakott területeket is átengedett az utódállamoknak a Lenin és Sztálin által húzott belső hatások mentén, emiatt lett aztán annyi, máig is tartó konfliktus.

Egyezmény

Hogy valamilyen előrelépés legyen a szerb-koszovói viszonyban, 2013-ban kötöttek egy egyezséget, miszerint a koszovói rendfenntartó erők nem vonulnak be a szerbek által lakott területeikre, csak ha ezt a NATO és a helyi szerbek előzetesen jóváhagyják. A biztonsági erők most csak azért mentek, hogy az elnököt kísérjék és védjék, vele együtt azonnal el is távoztak a látogatás végén, de a szerb oldal szerint ez az egyezmény megsértése volt.

Az egyezmény a szerb hadsereg bevonulását is tiltja, most feltehetőleg azért helyezték készültségbe a szerb hadsereget, hogy demonstrálják: akár arányos választ is adhatnak a lépésre. Ha a helyzet nem durvul tovább, nem valószínű, hogy ténylegesen át is lépnék a határt, ugyanakkor elképzelhető olyan helyzet, amikor nem feltétlenül riadnának meg ettől.

Más a helyzet

A helyzet ugyanis már távolról sem ugyanolyan, mint 1999-ben, amikor a NATO addig bombázta Szerbiát, amíg az ki nem vonult Koszovóból. Akkor Oroszország Jelcin vezetésével egy papírtigris volt, vagy még az sem, a NATO ugyanakkor egységes, Clinton amerikai elnök pedig elszánt, bár a háborút követő békéről nem sok elképzelése volt. Most viszont, ha mondjuk, súlyosabb provokáció okán a szerb hadsereg bevonulna szigorúan a szerbek által lakott területre, ahol felszabadítóként üdvözölnék, vajon min lépne a Donald Trump által megviselt katonai szövetség, és mit lépne Putyin?

Trump, a nagy izolacionista, nem valószínű, hogy szaladna háborúzni Koszovó miatt, és amúgy is nehéz lenne megmagyarázni, hogy miért kell a szerbekre támadni, amikor semmilyen ellenségeskedés nincs, szerbek vonultak szerbekhez, csak ott az a fránya határ, amit egy csomó ország el sem ismert. Persze nem valószínű, hogy Szerbia vágyna egy ilyen helyzetre, de most már a koszovói vezetésnek is jobban meg kell gondolnia, mit tesz. Ők is jobban járnak, ha mégiscsak megegyeznek Szerbiával, már nem kapnak biankó csekket a nemzetközi közösségtől.