Putyin bedobni készül a törölközőt? Meglepő dolgokat mondott az orosz elnök

Az, akinek a magyar belpolitikai események mellett volt ideje figyelni az orosz-ukrán háború híreit is, felkaphatta a fejét Vlagyimir Putyin szombaton, a kurtán-furcsán sikeredett győzelem napi díszszemle után elmondott szavaira.

„Úgy gondolom, hogy a helyzet lassan a végéhez közeledik, de ez még mindig komoly ügy”

– fogalmazott, és arról is beszélt, hogy kész találkozni Zelenszkij ukrán elnökkel, igaz, csak akkor, ha előzetes tárgyalások folyamán elérik, hogy kettejük tárgyalása egy hosszútávú, addigra már jól előkészített békeszerződés létrehozására és aláírására irányul.

Márpedig ez jelentős fordulat Putyin hangvételében. És nem is csak a néhány évvel vagy hónappal ezelőtthöz képest.

„A győzelem mindig Oroszországé lesz” – jelentette ki az orosz elnök pár órával korábban, a Vörös téren tartott beszédében.

„Egy agresszív erővel állnak szemben, amit a NATO teljes blokkja felfegyverez és támogat. Ennek ellenére hőseink előrenyomulnak” – mondta az orosz katonákról, és a „különleges katonai műveletet” sokadszor is a náci Németország ellen vívott nagy honvédő háborúhoz hasonlította.

Putyin ugyan korábban is beszélt természetesen a békekötés lehetőségéről, de ezt mindig úgy keretezte, hogy ez csak akkor lehetséges, ha „igazságos”, tehát az orosz feltételeknek megfelelő béke születik, amelyben például elismerik Oroszország fennhatóságát Ukrajna megszállt területein, sőt az Oroszországhoz csatolt négy ukrán régió – illetve a már korábban „elvett” Krím – teljes területén. Ahogy deklarált cél volt Ukrajna „demilitarizálása” (tehát lefegyverzése) és „nácitlanítása” (tehát egy oroszbarát ukrán kormány felállítása) is.

Kijev túl messze van, és egyre távolabb

E célok egyelőre nem valósultak meg. Az ukrán haderő minden nehézség ellenére talpon van és harcol, s még a minimális hódítási célként meghatározott Donbasz elfoglalásához is nagyjából 5 ezer négyzetkilométer hiányzik az orosz haderőnek. Sőt, a célok elérése bizonyos szempontból most messzebb van, mint mondjuk néhány hónappal ezelőtt. Az orosz előrenyomulás üteme gyakorlatilag a nullára csökkent az idei évben, sőt az a „csúfság” is megesett, hogy Ukrajna több területet foglalt vissza egy hónapban, mint amennyit elvesztett.

Az ukrán haderő egyre több, egyre fejlettebb és egyre több területen bevethető drónt használ, az öngyilkos drónok mellett már jelentős szerepet játszanak a földön bevethető, pozíciókat visszafoglaló, orosz katonákat fogságba ejtő, ukrán sebesülteket kimentő drónok is. Az elfogódrónok pedig immár az orosz drónok elleni legfőbb védelemmé léptek elő, amelynek technológiájáért és bevetési tapasztalataiért az Egyesült Államok, az iráni dróntámadásokkal szembesült Öböl-menti államok, de tulajdonképpen az egész világ sorbaáll.

Ebben a helyzetben a háború közelgő végét említeni tehát nem a közelgő teljes győzelemről való beszéd, hanem annak elismerése, hogy ez mégsem lehetséges. Mindezt a győzelem napján, a putyini rezsim és birodalomépítés legnagyobb ünnepén és erődemonstrációján tenni, az bizony jókora és szimbolikus fordulat. Ha pedig hozzávesszük, hogy ezt egy olyan díszszemle után tette Putyin, amelynek megtartását Zelenszkij némi gúnnyal kiadott rendeletben „engedélyezte”, ahol a korábbiakban megszokottakhoz képest nemhogy tankok, lövegek és rakéták százai, de még katonák is alig vonultak fel, akkor erősödhet az az érzésünk, hogy itt tényleg fordulatról beszélhetünk.

Fordult a kocka a fronton

De mi állhat e fordulat mögött? Az egyik fontos tényezőről már ejtettünk szót. A harctéren jelentős fordulat állt be a tavalyi évhez képest. Az ukránok megszilárdították a védekezésüket, és gyakorlatilag megállították az orosz előrenyomulást. Ben Hodges nyugalmazott altárbornagy, az Egyesült Államok Európában állomásozó erőinek egykori parancsnoka szerint „Oroszország háborúja összeomlóban van”. És ugyan arról egyelőre nincs szó, hogy az ukránok át tudnák venni a kezdeményezést, azt Hodges kijelentette:

„Bizonyossá vált, hogy Oroszország ezt a háborút nem nyerheti meg.”

A fő jele ennek az, hogy immár nagyobb veszteségeket okoznak az ukránok az orosz haderőnek, mint amekkorát az pótolni tud. Márpedig az elmúlt időszak korlátozott orosz sikereit a folyamatos emberanyag-utánpótlás tette lehetővé. A „húsdaráló” támadások keretében sok-sok véráldozattal ugyan, de egy idő után sikerült felőrölni az ukrán egységek ellenállását, hogy aztán néhány száz méterrel, néhány kilométerrel odébb újrakezdődjön a folyamat.

Az ukrán taktika és technológia fejlődésével ez most már nem megy. Ráadásul az ukránok a saját veszteségeiket is le tudták szorítani egy, ha nem is elfogadható, de legalább elviselhető szintre. Közben beindult a régóta esedékes, és bűnös módon sokáig halogatott reform is az ukrán haderőnél, tehát a dolgok mostani állása szerint nem fog előbb összeomlani az ukrán ellenállás, és nem fog előbb elfogyni az ukrán katona, minthogy az orosz haderő kerülne közel az összeomláshoz.

A másik tényezőről korábbi cikkeinkben olvashatnak részletesebben. A lényeg az, hogy az orosz gazdaság is nagyon súlyos problémákkal szembesül. A hadigazdaság felpörgetése és felpörgése ugyan egy jó darabig el tudta fedni a strukturális problémákat, de egyre nehezebben megy a lyukak betömködése a süllyedő hajón. Az iráni háború miatt kilőtt energiaárak és megnövekedett kereslet ugyan még megint adhat valamennyi haladékot addig, amíg teljesen elfogy a pénz, de a lényegen igazából nem változtat.

Ráadásul közben az ukránok továbbra is szisztematikusan támadják és pusztítják az orosz energiaipari létesítményeket és az energiaexporthoz szükséges eszközöket, így az orosz gazdaságot életben tartó lélegeztetőgép működése is igencsak akadozik.

Elvesztett szövetségesek

Látványos az is, hogy immár az orosz gazdasági, társadalmi és politikai elit is egyre inkább érzi a háború hatásait, mind a pénztárcáján, mind a mindennapi életben, például az internetkimaradások és az internetes szolgáltatások korlátozásának formájában.

Márpedig akármilyen stabillá is farigcsálta Putyin a rendszerét az elmúlt hosszú évek alatt, akármennyi magasan található ablak is van Oroszországban, ha az orosz elit túlnyomó többsége elkezdi azt érezni, hogy a háború számára is több kárt okoz, mint amennyi hasznot hajt, és hozzáteszik, hogy a háború folytatása bizony Putyin személyes ügye és az ő hatalmának fennmaradását szolgálja, akkor az elnök napjai meg vannak számolva.

Innen, Magyarországról azért talán érdemes hozzátenni azt is, hogy Orbán Viktor bukása is hozzátehet Putyin megváltozni látszó helyzetértékeléséhez. Az Egyesült Államok Trump személyes preferenciái, illetve közel-keleti és csendes-óceáni lekötöttségei miatt láthatóan hajlandó lenne Ukrajnát a sorsára hagyni. Emiatt még az eddigieknél is fontosabb kérdés, hogy Ukrajna európai szövetségesei folytatják-e Kijev katonai és anyagi támogatását. Márpedig ezt leginkább a most leköszönt magyar kormány tudta megakadályozni vagy legalább jelentősen nehezíteni. A 90 milliárd eurós hitel már zöld utat kapott, és a következő intézkedések várhatóan jóval könnyebben fognak átmenni az uniós döntéshozatalon. Ezzel Ukrajna gondjai természetesen nem oldódnak meg, de Putyin szempontjából immár hiú reménynek tűnik arra számítani, hogy Ukrajna néhány hónapon belül összeomolhat pénz és/vagy fegyver hiányában.

Ukrajna nyerhet?

Természetesen hasonlóan hiú remény lenne most azt gondolni Kijevben, Brüsszelben vagy akár Budapesten, hogy az orosz haderő vagy az orosz rezsim záros határidőn belül össze fog omlani, és eljön a béke.

Továbbra is alapvető problémát jelent, hogy az ukrán vezetés – és ami ennél fontosabb, az ukrán nép jelentős része is – az ország területi integritásának visszaállítását jelöli meg a háború lezárásának feltételeként. Márpedig az, hogy az ukrán haderő immár (és jelenleg) képes megállítani a további orosz terjeszkedést, nagyon nem egyenlő azzal, hogy képes lehet-e erővel visszaszerezni a területeit. Jelen formájában az ukrán hadsereg nagyobb szabású támadó hadműveletekre alkalmatlan, és ha visszagondolunk a 2023-as ukrán nyári ellentámadás, vagy a kurszki betörés tapasztalataira, akkor azt is mondhatjuk, hogy öngyilkos vállalkozás lenne valami ilyesmit megpróbálni.

Változni fog-e ez a jövőben? Láthatjuk, hogy a technológia elképesztő sebességgel fejlődik, tehát nem lehet teljességgel kizárni, hogy belátható időn belül az ukrán haderő képes lehet a drónjai segítségével nemcsak a frontvonalon létrehozni egy szinte áthatolhatatlan „halálzónát”, hanem ezt az orosz megszállás alatt lévő területre is átmozgatni, ezzel megadva az esélyt jelentősebb támadó hadműveletek végrehajtására.

Kérdés, hogy ezt az ukránok, Ukrajna támogatói meg tudják-e, Oroszország pedig meg akarja-e várni. És hogy milyen kompromisszumra lehetnek hajlandók a felek, mert kompromisszum nélkül továbbra sem válhat valósággá az, hogy „a helyzet lassan a végéhez közeledjen”.