2p
Az egyik a kártalanítási összeg felső határára vonatkozik, a másik pedig a felügyeleti szervek jogosítványait erősíti.

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön jelentette be, hogy a frakció legkésőbb péntek estig törvényjavaslatot nyújt be a Quaestor-károsultak kártalanítására. A javaslat értelmében minden érintettet 100 ezer euróig, azaz 30 millió forintig kártalanítanának egy alapon keresztül, várhatóan legkésőbb július végéig.

Varga Mihály a TV2 Mokka című műsorában elmondta, hogy még a törvényjavaslat benyújtása előtt, illetve a parlamenti vita kezdete előtt is egyeztetnek a javaslatról. A kormány azzal számol, hogy a kártalanítási összeg felemelésével minden Quaestor-károsultat ki lehet fizetni.

Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) és a Befektető-védelmi Alap (Beva) összevonásáról úgy fogalmazott, hogy azt nem tartja feltétlenül szükségesnek.

Varga Mihály az áprilisban benyújtandó konvergeciaprogramról elmondta: a kedvező olajárváltozások miatt a magyar gazdaság az előzetesen vártnál jobban is növekedhet az idén, vagyis 2,5 százalék helyett akár a 3 százalék körüli növekedést is elérheti elemzők szerint. 2016-ban is azzal lehet számolni, hogy a gazdasági növekedés tartós és stabil lesz, és az adósságszint tovább csökken - hangsúlyozta.

A miniszter kifejtette, hogy a költségvetés előkészítése keretében természetesen átvizsgálják az adóbevételeket. Az adókoncepció továbbra is világos: a munkát, jövedelmet terhelő adókat csökkenteni szeretnék, a fogyasztási adókat pedig szinten tartani, eközben figyelembe kell venni a környező országokban is az adók alakulását.

Varga Mihály felhívta a figyelmet arra a friss hírre, hogy Romániában felülvizsgálják az élelmiszerek áfáját. Elmondta, a magyar kormány is vizsgálja, mely terméknél lenne célszerű az áfa mértékét csökkeni, ugyanakkor a társasági adó mértékében, és a személyi jövedelemadóban (szja) jövőre "nagy változásra nem kell számítani", de hosszabb távú cél az egyszámjegyű szja, vagyis hogy az adókulcs 2017-2018 környékére 9 százalékra csökkenjen.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rá sem lehet majd ismerni az idei Győzelem-napi parádéra Moszkvában
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 16:20
Május 9-én rendezik a putyini Oroszország legfontosabb nemzeti ünnepét, a Győzelem-napi ceremóniát.
Makro / Külgazdaság Elképesztően bonyolult helyzetet vesz át a Fed új elnöke
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 15:40
Austan Goolsbee, a chicagói Fed elnöke szerint a legutóbbi inflációs adatok „rossz hírt” jelentenek a jegybank számára. Az infláció alakulása óvatosságra inti a döntéshozókat a kamatcsökkentések ütemezésével kapcsolatban – írja a Reuters.
Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG