3p

Szó sincs kínai kémközpont építéséről?

Alaptalannak és hazugságnak minősítette a kubai külügyminiszterhelyettes helyi idő szerint csütörtökön azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint Kína és Kuba között megállapodás született, amelynek értelmében kínai kémközpont épülhet a szigetországban.

"A The Wall Street Journal című amerikai lap június 8-án olyan alaptalan és hazug információt közölt, hogy katonai megállapodás jött létre Kuba és Kína között állítólagos kémközpont építéséről"

- jelentette ki Carlos Fernández de Cossio újságírók előtt Havannában.

"Kuba minden idegen katonai jelentlétet visszautasít Latin-Amerikában, beleértve a számos amerikai támaszpontot és katonát a térségben" - szögezte le a külügyminiszterhelyettes.

A The Wall Street Journal arról írt, hogy titkos megállapodás jött létre Havanna és Peking között, melynek értelmében Kína jelhírszerző bázist állíthat fel Floridától mintegy 200 kilométerre, ahol több jelentős amerikai katonai támaszpont is található. A lap szerint Kína cserébe több milliárd dollárt utal át Kubának.

A George Washington amerikairepülőgéphordozó és köteléke. Fontos információkat szerezhetne Kína egy megfelelő helyen lévő bázissal az amerikai haditengerészetről is. Fotó: Wikimedia
A George Washington amerikairepülőgéphordozó és köteléke. Fontos információkat szerezhetne Kína egy megfelelő helyen lévő bázissal az amerikai haditengerészetről is. Fotó: Wikimedia

A CNN amerikai hírtelevízió hírszerzési forrásokra hivatkozva szintén arról számolt be, hogy az amerikai hatóságokat az elmúlt hetekben szereztek tudomást a megállapodásról, de azt egyelőre nem tudni, hogy megkezdődött-e már a kínai kémközpont építése.

John Kirby, az amerikai nemzetbiztonsági tanács szóvivője elmondta, hogy látta a The Wall Street Journalben megjelent információkat, amelyeket pontatlannak nevezett.

"Annyit mondhatok, hogy kormányunk az első pillanattól aggodalommal figyeli a kínai befolyásszerzési kísérleteket a világban, különösen ezen a féltekén és ebben a térségben. Nagyon közelről figyeljük az eseményeket"

- jelentette ki Kirby az MSNBC amerikai televíziócsatornán.

Pat Ryder, a Pentagon szóvivője szintén arról beszélt napi sajtótájékoztatóján, hogy a védelmi tárcának nincs tudomása semmilyen kínai hírszerző bázis építéséről Kubában. "A rendelkezésünkre álló információink szerint ez az értesülés téves" - hangoztatta Ryder. A törvényhozás hírszerzési bizottságában helyet foglaló amerikai szenátorok mindazonáltal mélyen nyugtalanítónak nevezték a lap értesüléseit. "Határozottan ki kell jelentenünk, hogy elfogadhatatlan, hogy kínai hírszerző központ létesüljön 160 kilométerre Floridától és az Egyesült Államoktól" - tudatta közleményében Mark Warner demokrata és Marco Rubio republikánus szenátor.

A hidegháború idején a Szovjetunió rendelkezett jelhírszerző állomásokkal Kubában, és 1962-ben az egész világot a nukleáris háború szélére sodorta, hogy Havanna és Moszkva arról állapodott meg, hogy a Szovjetunió csapásmérő fegyvereket telepít a szigetországba.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem tágít a jegybank: újabb kamatcsökkentésre utalt Varga Mihály
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 16:45
Varga Mihály két fő okkal indokolta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának júliusi, 25 bázispontos kamatcsökkentését, amivel az irányadó ráta több mint 4 éves mélypontra, 5,75 százalékra süllyedt. A döntés egyhangú volt, a közel-keleti háború kiéleződése ellenére sem volt olyan tanácstag, aki kamattartásra szavazott volna.
Makro / Külgazdaság Döntöttek Varga Mihályék, ismét változik az alapkamat
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 14:01
Ahogy azt Varga Mihály jegybankelnök az előző, június 23-i kamatdöntő ülésen is jelezte, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa júliusban is 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kicsattannak a német gazdasági szereplők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:59
Rég nem voltak ennyire optimisták a meghatározó német gazdasági szereplők.
Makro / Külgazdaság Elsőre lehetetlen küldetésnek tűnik, de van, ami reményt adhat Kármán Andráséknak
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 10:57
A költségvetési szabályok megsértése miatt már két éve van folyamatban túlzottdeficit-eljárás a magyar kormánnyal szemben, habár ennek a megszüntetése alapkövetelmény lenne az euró bevezetéséhez. A számok alapján egyelőre ez inkább csak vágyálomnak tűnik, de jó hír, hogy az Európai Bizottság inkább a tendenciára kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Újabb gigászi hitelösszeg folyhat be Zelenszkijéknek
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 10:42
Már meg is született erről a döntés az érintett nemzetközi szervezetnél.
Makro / Külgazdaság Véget ért a foci-vb, máris rátámad Trump az északi szomszédjára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 08:53
Vaskos vámot vetne ki Kanadára, akikkel közösen rendezték a vasárnap lezárult foci-világbajnokságot.
Makro / Külgazdaság Méregdrágává vált a benzin Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 06:37
Nagyon fáj az amerikaiak pénztárcájának is a további háborúskodás Iránnal szemben.
Makro / Külgazdaság Vége a találgatásnak: Polgár Judit nem vállalja
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:25
Megszólalt a sakk-királynő. 
Makro / Külgazdaság Nem várt helyről kapott rossz hírt Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:16
Júniusban két hónap emelkedést követően csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe havi szinten.
Makro / Külgazdaság Mi járhat Varga Mihályék fejében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 17:44
Ezt találgatja a piac a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése előtt. A tippversenybe főszerkesztőnk, Csabai Károly is beszállt, aki a Trend FM hétfő délelőtti adásában nemcsak a biztosra vett monetáris lazításról mondta el a véleményét, hanem arról is, hogy az év végéig hogyan alakulhat a jegybanki alapkamat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG