4p

Közzétették az EU-s javaslatokat. 

Az Európai Bizottság új intézkedéseket javasolt szerdán a szegénység elleni küzdelem és a fogyatékkal élők életkörülményeinek javítása érdekében, és ez az első uniós stratégia, amelynek célja, hogy 2050-ig felszámolja a szegénységet az egész Európai Unióban.

A szegénység felszámolását és a fogyatékkal élők jogainak előmozdítást célzó csomag javaslatot tesz a lakhatásból való kirekesztés elleni küzdelemre, a gyermekszegénység megszüntetésére, a megfelelő nyugdíjak biztosítására és a társadalmi kirekesztés kockázatainak kezelésére – közölte brüsszeli sajtótájékoztatóján Roxana Minzatu szociális jogokért és készségfejlesztésért, minőségi munkahelyek megteremtéséért, valamint felkészültségért felelős uniós biztos.

Elmondta, az európaiak 52 százaléka számra a legfőbb aggodalmat a megélhetés és annak költségei jelentik. Az EU három kihívással küzd: lakhatási válsággal, a gyorsan változó munkaerőpiacon való részvétel akadályaival, valamint a szegénységgel, amely az európaiak ötödét, a gyermekek negyedét érinti. Emellett – mint megjegyezte – számos társadalmi és gazdasági szempontból kiszolgáltatott ember él diszkriminációnak és a megbélyegzésnek kitéve.

Nem lesz több kényelmetlen pénzszámolgatás?
Nem lesz több kényelmetlen pénzszámolgatás?
Fotó: Depositphotos

Közölte: az EU-nak a szegénység felszámolását célzó stratégiája egyértelmű utat jelöl ki, hogy 2030-ra legalább 15 millióval csökkenjen a szegénység és a társadalmi kirekesztés kockázatának kitett emberek száma, 2050-re pedig teljesen felszámolja azt.

Ennek elérésére minőségi munkahelyeket kell teremteni mindenki számára, mivel – mint kiemelte – a minőségi foglalkoztatás az első kiút a szegénységből azok számára, akik tudnak dolgozni. Továbbá hatékony hozzáférést kell biztosítani a minőségi szolgáltatásokhoz és a megfelelő jövedelemtámogatáshoz.

Részleteket tekintve elmondta, a stratégia új jogszabályokat hozna a munkaerőpiacról kiszorult emberek integrálására, megfelelő nyugdíjakat vezetne be az idősebb emberek támogatására, valamint hangsúlyozza, hogy össze kell fogni a nemzeti, regionális és helyi önkormányzatokkal, vállalkozásokkal és a civil társadalommal a szegénység elleni küzdelem érdekében többek között egy szegénység elleni koalíció létrehozásával még idén. Párbeszédre van szükség továbbá a szegénységben élőkkel a vonatkozó politikákról – mondta.

Harc a gyerekszegénység ellen

Az uniós biztos kiemelte: a gyermekek nagyobb mértékben ki vannak téve a szegénység vagy a társadalmi kirekesztés kockázatának, mint a felnőttek. Az Európai Bizottság ezért meg kívánja erősíteni az úgynevezett Európai Gyermekgaranciát, melynek célja a szegénység és a társadalmi kirekesztés kockázatának kitett gyermekek alapvető szolgáltatásokhoz – ingyenes oktatás, egészségügy, megfelelő táplálkozás, lakhatás – való hozzáférésének biztosítása. A brüsszeli testület célja, hogy biztosítsa a kiszolgáltatott gyermekek szükségleteit – hangoztatta. A hangsúly a családok minőségi munkahelyekhez, gyermekgondozáshoz és erős szociális hálókhoz való hozzáférésének biztosítására, valamint a gyermekek mentorprogramokhoz és mentális egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésének javítására irányul – részletezte. Ezenkívül az uniós bizottság a tagállamokkal közösen kísérleti jelleggel kidolgoz egy úgynevezett Európai Gyermekgarancia-kártyát, amely megkönnyíti a szolgáltatásokhoz való hozzáférést és a rászoruló gyermekek támogatását – tájékoztatott.

Lakhatás

Minzatu közölte, mivel az európaiak egyre több akadályba ütköznek a megfelelő lakhatáshoz jutás terén, az uniós bizottság hosszú távú megoldásokat és a megelőzést tűzte ki célul a lakhatásból való kirekesztés és a hajléktalanság megelőzése érdekében. Elő kívánja segíteni a szociális és megfizethető lakhatást, és emberközpontú megközelítést szorgalmaz az otthonteremtés támogatására.

Hangsúlyozta: a fogyatékkal élők helyzetének javítása elengedhetetlen mind a jogok tiszteletben tartásának biztosítása, mind pedig az európai gazdaság és demokrácia fellendítése érdekében. Az uniós intézkedések közé tartozik az európai fogyatékossági kártya és parkolási kártya uniós szintű bevezetése, a közlekedés akadálymentesítése és a segítő technológiákba, például a mesterséges intelligencia eszközeibe való beruházás – tette hozzá az uniós biztos.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 20:10
Jóváhagyta a pozsonyi törvényhozás Szlovákia 2027. évi költségvetését szerdán. A jövő évi büdzsé az idénre tervezettnél magasabb, 4,94 százalékos GDP-arányos hiánycélt vetít előre. Idehaza Kármán András pénzügyminiszter október 12-én arról írt közösségi oldalán, hogy a jövő héten mutatják be a 2027-es magyar költségvetés részleteit.
Makro / Külgazdaság Nehéz télre készül Európa, jött is egy rendkívüli javaslat Ursula von der Leyenéktől
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 19:45
Rugalmasságot javasol a metánt érintő szabályok terén az Európai Bizottság.
Makro / Külgazdaság Reagált a Pénzügyminisztérium az IMF magyarországi látogatására
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:59
A Pénzügyminisztérium írásban válaszolt azzal kapcsolatos megkeresésünkre, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációja közel két hétig Magyarországon tartózkodott és részletes elemzést tett közzé a magyar gazdaság kilátásaival kapcsolatban.
Makro / Külgazdaság A parlament előtt szólalt fel Varga Mihály
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az Országgyűlésnek számolt be a jegybank 2025-ös évéről.
Makro / Külgazdaság Ön mit szólna egy ilyen nyugdíjjavaslathoz?
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:52
Azonos mértékű helyett azonos összegű, az átlagnyugdíjra számított emelést kapna minden idős honfitársunk.
Makro / Külgazdaság Ez a nap Kapitány István körül forog: nagy bejelentést tett, örülhetnek a cégek
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 14:58
A magyar kis- és középvállalkozásokra 270 milliárd forint uniós hitelforrás vár kamatmentesen a Ganz Ábrahám programban – jelentette be Kapitány István gazdasági és energiaügyi miniszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Sem Kapitány miniszter úr, sem én nem fontolgatjuk a lemondásunkat”
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 13:52
Magyar Péter, Kapitány István és a Fidesz is megszólalt azt követően, hogy a sajtóban megjelent információk szerint felvetődött a gazdasági és energetikai miniszter távozása a tárca éléről.
Makro / Külgazdaság Megjöttek a friss üzemanyagárak: vihar előtti csend borulhatott a benzinkutakra
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 13:20
Szerdán sem változtak a hazai üzemanyagárak: a 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára továbbra is az előző napi szinten maradt.
Makro / Külgazdaság Ez volt Kapitány István örömének oka
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:30
2026 augusztusában az ipari termelés volumene 8,7 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A növekedés elsősorban a járműgyártásnak, valamint a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának köszönhető, miközben a feldolgozóipari alágak többségében visszaesett a termelés. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,0 százalékkal nagyobb volt a 2026. júliusinál.
Makro / Külgazdaság Most Ön is kérdezhet Oszkó Pétertől, például a kockázati és magántőke-befektetésekről – ma délután a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:23
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG