3p
Az elmúlt hetekhez képest is szokatlan mértékben gyengül a török líra, amire bőven volt oka: merényletkísérlet történt a főváros egyik nevezetességénél, bombamerénylet vidéken, nem emelték a kamatot, új választásokat írtak ki. A befektetők nem szeretik a bizonytalanságot.

 

Még saját magához képest is szokatlan mértékben, 1,6 százalékkal ment fel az euró/török líra árfolyam, valamint 1,4 százalékkal a dollár/líra szerda délután háromig. A török tőzsdeindex is mínuszban volt. Ennek több oka is lehetett, a legfontosabb talán az, hogy előző nap a török központi bank változatlanul hagyta a kamatokat.

 

Ezen kívül közzétett ugyan egy hosszabb távú tervet, ám – amint arról a Bloomberg beszámolt – a piac szerint ez eléggé kevéske volt. A piaci szereplők szerint a jegybank nem harcol eléggé az infláció, a líra leértékelődése ellen. A török kormány rendszeresen presszionálja a jegybankot az alacsony kamatok és a gazdaság élénkítése érdekében.

A Hurriyet Daily News szerint Erdogan elnök egyik tanácsadója szerdán egyfajta kincstári optimizmussal nyugtatgatta a kedélyeket, olyanokat mondott, mint hogy a gazdaság erős, a líra gyengülése pedig nem hosszú távú és nem jelez előre krízist.

A gyengülésnek azonban politikai okai is bőven lehetnek. A napokban új választások kiírásáról döntöttek, miután június eleje, az előző választás óta nem sikerült koalíciós kormányt tető alá hozni. Ráadásul ma délben egy kormányépület és egyben turistalátványosság, a Dolmabahce palota előtt robbanás és lövöldözés volt, egy rendőrposztra nyitottak tüzet, két tettest elfogtak.

Ha ez sem lenne elég, Délkelet-Törökországban állítólag a kurd PKK fegyveres szervezet bombája nyolc katona életét oltotta ki. A líra, bár előtte is gyengélkedett, nagyjából azóta gyengül jelentősebben, amióta egy július 23-i merényletben, amelyet az Iszlám Államnak (IÁ) tulajdonítottak, több tucat ember halt meg. Törökország pedig némileg meglepő, másrészről érthető módon egyszerre kezdte el bombázni az IÁ és az az ellen harcoló kurdok állásait. A líra egy hónap alatt 11 százalékot veszített értékéből.

Elemzők szerint Erdogan elnök a kurdok ellen szított ellenségeskedést akarja felhasználni arra, hogy a szavazókat eltántorítsa a Parlamentbe bejutott kurd párttól. Ennek köszönheti ugyanis elsősorban, hogy kisebbségben maradt.

Összefoglalva tehát, Törökország lényegében hadban áll, mindjárt két erős fegyveres csoportosulással szemben is. A kormánya egyelőre ügyvezető kormány marad és új választások lesznek. Ez pedig elhúzódó harcokat, sok-sok feszültséget és bizonytalanságot jelenthet, ami rendszerint nagyon nem tesz jót a befektetők vételi kedvének.

A líra gyengülését egyébként júniusban a Privátbankár meg is jósolta, akkori cikkünk itt olvasható.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
Makro / Külgazdaság Érdemes ma tankolni a hétvégi utazás előtt
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:48
Pénteken sem változtak a hazai üzemanyagárak. A 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt az előző napi szinten maradt. 
Makro / Külgazdaság Hollandia nem siet az uniós költségvetési megállapodással
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:28
Komoly nézeteltérések alakultak ki az Európai Unió következő, 2028 és 2034 közötti hétéves költségvetéséről a brüsszeli csúcstalálkozón. Több tagállam elégedetlen a jelenlegi javaslattal, és egyre bizonytalanabb, hogy sikerül-e az év végéig megállapodásra jutni. Rob Jetten holland miniszterelnök szerint fontosabb a megfelelő feltételek kialakítása, mint a tárgyalások gyors lezárása.
Makro / Külgazdaság Az energiaárak miatt gyorsult fel a drágulás Európában
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:37
Szeptemberben 3,8 százalékra emelkedett az éves infláció az Európai Unióban és az euróövezetben is, az augusztusi 3,2 százalék után. Az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint a tagállamok többségében gyorsult a drágulás, Magyarország ugyanakkor továbbra is a legalacsonyabb inflációjú országok közé tartozik.
Makro / Külgazdaság Uniós büdzsé: a Takarékos Hatok vagy a Kohézió Barátai győznek?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:49
Az Európai Unió hétéves költségvetéséről, Orbán Viktor és a Fidesz európai szerepéről, valamint Fürcht Pál és az aranykonvoj ügyéről is szó volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, ahol kollégánk, Dobos Zoltán volt az egyik meghívott vendég.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG