3p
A várakozásokat meghaladó ipari termelési adatot rögtön továbbgondolták az elemzők: egymásra licitálnak az első negyedéves GDP-várakozásokkal.

Végre elfelejthetjük a tavalyi évet

A magyar ipar a vártnál erősebben teljesített idén, hiszen ismét felülmúlta a várakozásokat, és márciusban tovább tudott növekedni a termelés volumene - írja kommentárjában Virovácz Péter, az ING senior elemzője. A munkanaphatástól tisztított volumen 9,4 százalékkal  bővült éves szinten, ami szintén kifejezetten magasnak mondható, sőt a válság óta az egyik legmagasabb ráta. Mindez alátámasztja, hogy az ipari teljesítmény februári megugrása nem csupán egyszeri jelenség volt. Különösképp figyelemre méltó, hogy az idei év első három hónapjának termelése 7,5 százalékkal haladta meg a tavalyi szintet, ami igen pozitív kilátásokra ad okot az ipar idei teljesítményével kapcsolatban, hiszen úgy tűnik, a tavalyi évi gyengélkedést maga mögött hagyta a szektor.

Az ipari termelés dinamikus növekedését alátámasztják az optimizmust tükröző üzleti indikátorok is. Ezzel kapcsolatban érdekes jelenség, hogy mintha az elmúlt fél évben tapasztalható kettősség után ismét egymásra találtak volna az úgynevezett „puha” vagyis megkérdezésen alapuló, szubjektív mutatók és a tényadatok. Az ipar tehát azon a szinten produkál, amit a „puha” indikátorokból ki lehetett olvasni az elmúlt hónapokban. Az idei év ipari teljesítményét tekintően továbbra is kedvezőnek tartjuk a kilátásokat, és a tavalyi szintet jelentősen meghaladó bővülést várunk - írja az ING szakembere.

Amennyiben figyelembe vesszük a tegnapi igen kedvező kiskereskedelmi adatokat is, egyre optimistábbak lehetünk a május 16-i GDP adatközlés előtt. A vártnál jobb adattal további felfelé mutató kockázatokat azonosítunk a magyar gazdaság első negyedéves növekedésével kapcsolatosan, melyet az ING 3,3 százalékra tesz.

Minden arra utal, hogy ez így megy tovább

Az Erste arra hívja fel a figyelmet: a márciusi lendületet az is támogatta, hogy az egy évvel korábbi bázis kifejezetten alacsony volt. Az év hátralévő részében is folytatódhat az ipari termelés bővülése, erre utalnak a beszerzési menedzserindexek, illetve a fokozatosan javuló gazdasági környezet az eurózónában.

Amennyiben folytatódik az eurózóna erősödése, az húzhatja magával a magyar ipart is, és így az ipari kibocsátás és így érdemben hozzájárulhat a magyar GDP növekedéshez is - írja az Erste. Becslésük szerint 3,4%-kal nőtt a magyar gazdaság az idei első negyedévben.

A legoptimistábbak már nagyobb GDP-meglepetést várnak

A Takarékbank elemzése szerint a vártnál jobb ipari adatok érdemben hozzájárulhatnak az első negyedéves GDP növekedéséhez, akár szignifikáns pozitív meglepetést is okozva. Összességében az első negyedévben 3,5%-os, vagy azt meghaladó lehetett a GDP bővülése.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Újabb fontos perben marasztalták el az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:11
Jogellenes volt a tanárok sztrájkjogának korlátozása.
Makro / Külgazdaság Valami nagyon furcsát csináltak a magyarok a bankkártyáikkal
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 08:28
Ilyen még soha nem történt korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 08:11
Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.
Makro / Külgazdaság Adott a feladat Kapitány Istvánék számára, mielőtt újra beütne a ménkű
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 07:44
A GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában a Tisza-kormány előtt álló rövid és hosszú távú gazdasági kihívásokat mutatja be. Ezúttal a hazai villamosenergia-rendszer kihívásaival foglalkoztak.
Makro / Külgazdaság Elárulta Brüsszelben Magyar Péter, miről fog elbeszélgetni Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 06:46
Az uniós csúcs előtt tartott sajtótájékoztatót a magyar miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Nagy a zaj az AI körül, de hova érdemes a pénzünket rakni?
Litván Dániel | 2026. október 15. 05:46
Rácz Gergely portfóliómenedzser szerint nem érdemes szélsőséges forgatókönyvekben gondolkodni, de lenne olyan mutató, amire ő is felkapná a fejét. Interjú az AI veszélyeiről és az ingatag világgazdasági helyzetről: mire figyel egy profi befektető?
Makro / Külgazdaság Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 20:10
Jóváhagyta a pozsonyi törvényhozás Szlovákia 2027. évi költségvetését szerdán. A jövő évi büdzsé az idénre tervezettnél magasabb, 4,94 százalékos GDP-arányos hiánycélt vetít előre. Idehaza Kármán András pénzügyminiszter október 12-én arról írt közösségi oldalán, hogy a jövő héten mutatják be a 2027-es magyar költségvetés részleteit.
Makro / Külgazdaság Nehéz télre készül Európa, jött is egy rendkívüli javaslat Ursula von der Leyenéktől
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 19:45
Rugalmasságot javasol a metánt érintő szabályok terén az Európai Bizottság.
Makro / Külgazdaság Reagált a Pénzügyminisztérium az IMF magyarországi látogatására
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:59
A Pénzügyminisztérium írásban válaszolt azzal kapcsolatos megkeresésünkre, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációja közel két hétig Magyarországon tartózkodott és részletes elemzést tett közzé a magyar gazdaság kilátásaival kapcsolatban.
Makro / Külgazdaság A parlament előtt szólalt fel Varga Mihály
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az Országgyűlésnek számolt be a jegybank 2025-ös évéről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG