3p
Ha ez így megy tovább, még jó hosszú ideig nem rendeződik a helyzet Szíriában.
Aleppói utcakép - fotó: EPA/SANA

A terroristák aleppói fellépése miatt határozatlan ideig halasztódik a politikai rendezési folyamat kezdete Szíriában - jelentette ki Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter kedden Moszkvában.

"A terroristák megsemmisítéséhez együttesen kell fellépni, nem pedig botot dugni a partnerek küllői közé. Mert a fegyveresek ezt a saját érdeküknek megfelelően használják fel. Ennek következményeképpen a politikai rendezési folyamat kezdetének és annak a perspektívája, hogy a szíriai nép visszatérhessen a békés élethez, határozatlan időre elhalasztódik" - mondta.

Sojgu szerint a nyugati államoknak el kell dönteniük, hogy a terroristák avagy Oroszország ellen akarnak-e küzdeni. Rámutatott, hogy az orosz harci gépek már 16. napja nem hajtanak végre légicsapásokat Aleppó környékén, eközben pedig több mint 2 ezer úgynevezett mérsékelt ellenzéki, 22 mérsékelt tank, 15 páncélozott harcjármű, 8 öngyilkos merénylő vezette "dzsihádmobil" és rakéta-sorozatvetők támogatásával masszív támadás és tűz alá vett lakónegyedeket, iskolákat és kórházakat. Kijelentette, hogy ennek a haditechnikának a nagy részét már megsemmisítették.

Fokozódik a helyzet

A miniszter meglepetését fejezte ki, hogy több ország (Spanyolország és Málta) "az Egyesült Államok és a NATO nyomására" nyíltan megtagadta, hogy a Szíria partjai felé tartó, a Pjotr Velikij (Nagy Péter) atommeghajtású rakétahordozó nehézcirkáló vezette orosz csapásmérő flottakötelék hajói felkereshessék kikötőit. A döntés Sojgu szerint rávilágított arra, hogy "hogyan értelmezik partnereink hozzájárulásukat a nemzetközi terrorizmus ellen Szíriában folytatott küzdelemhez".

Bejelentette, hogy az elutasítás nem befolyásolta a flottakötelék haladási ütemét és az a múlt héten eljutott a Földközi-tengerre. Az orosz hadihajók készleteit október 27. és 29.között kiszolgáló hajókról töltötték fel. Az orosz Északi Flotta sajtószolgálata szerint a kötelékhez tartozik egyebek között az Admiral Kuznyecov repülőgép-hordozó nehézcirkáló, valamint a Szeveromorszk és a Vice-admiral Kulakov nagy tengeralattjáró-elhárító hajó.

A civilek jártak a legrosszabbul

Szíria légiereje Oroszország támogatásával szeptemberben kezdte el támadni Aleppó kormányellenes erők által uralt keleti negyedeit. A BBC orosz nyelvű szolgálata közölte, hogy a katonai kampány során civil szervezetek szerint több mint 2700 ember halt meg vagy szenvedett sebesülést. Moszkva és Damaszkusz október 18-án függesztette fel a légicsapásokat, hogy lehetővé tegye a lakosság távozását, de ezzel csak kevesek tudtak élni. Orosz és szíriai források szerint azért, mert a terroristák akadályozták és lőtték a menekülni szándékozókat.

Október 25-én Oroszország és szíriai kormány meghosszabbította a légicsapásokra vonatkozó moratóriumot, ám aktivisták beszámolója szerint szíriai harci gépek támadásokat hajtottak végre Aleppóban. Az orosz vezérkar október 28-án engedélyt kért Vlagyimir Putyintól a légitámadások felújítására, ám az orosz elnök ezt akkor nem tartotta célszerűnek és meghosszabbíttatta a "humanitárius szünetet".

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG