3p
Hetek óta a jövő évi olasz költségvetés kérdése nyugtalanítja az európai piacokat: ha a kormány javaslata szerinti méretes hiányt elfogadják, kérdés, hogy miből finanszírozzák azt, hogy tudja az ország adósságát kezelni. Az olasz származású európai jegybankelnök most üzent nekik: nem mentik ki őket a közös kasszából.

Olaszország a görögök után a második legeladósodottabb ország az eurózónában, adóssága 2000 milliárd euró, az olasz GDP 130 százaléka. Ez veszélyes szint, nem könnyű menedzselni, és pláne nem szabad tovább növelni. Ez csak úgy lehetséges, ha az ország kiegyensúlyozott költségvetést készít. A hatalmon lévő kormánykoalíció azonban jócskán meg akarja növelni az eredeti hiánycélt, ami az ország adósságának finanszírozhatatlanságához vezetne. Ilyenkor az adott kormány úgy gondolhatja, hogy ha már része az eurózónának, majd csak kisegítik a többiek.

Nincs biankó csekk

Ez azonban nem működik, hisz akkor bárki túlköltekezhetne, amíg a többiek hajlandók finanszírozni, de már a 2015-ös görög válságnál is megmutatkozott, hogy ennek vége: az EKB nem nyújtott több fedezetlen pénzt, mire aztán a görög kormány meg is egyezett egy olyan programban, melyben beszünteti a túlköltekezést, a program azóta is működik.

Vélhetően az EKB nem szeretne hasonló helyzetet, ezért most időben jön a figyelmeztetés, még a költségvetés végleges elfogadása előtt. Mario Draghi jegybankelnök egy, az IMF és Világbank által rendezett konferencia sajtótájékoztatóján nyilatkozott a CNBC-nek, és arra biztatta az érintett feleket, hogy higgadtan gondolják végig még egyszer a dolgot, és ő maga bízik benne, hogy végül ésszerű megoldás születik.

Nem terjed

Fontosnak tartotta kiemelni, hogy az olasz kötvények hozama erősen megemelkedett a bizonytalanság miatt, de nincs továbbterjedő hatás, azaz más eurózónás kötvényeken nem látszott érdemi árfolyamhatás. A befektetők tisztában vannak vele, hogy ezekben a kérdésekben az egyes országok kormányain múlik a döntés, és hiába vannak egy valutaövezetben, a többieket nem viseli meg egy ország rossz gazdaságpolitikája, ennek persze feltétele is, hogy az EKB ne terítse szét köztük a veszteséget.

Jól élnek, van mit veszteni

Ezért jelzett most határozottan Draghi: ha az olasz kormány túlnyúlik a takaróján, nem fizetik ki helyette a többiek, nem erre jött létre a közös valutaövezet. Az olaszok közül pedig valószínűleg a jelenlegi kormányzó erők is átgondolják, hogy ha túlfeszítik a húrt, nagyon is van mit veszteniük. Az olasz nettó átlagbér 1750 euró, a magyar szint két és félszerese, a 2300 eurós németnek pedig 75 százaléka, vagyis igen magas.

Ha kilépnének az eurózónából, saját valutájuk vélhetően akkorát zuhanna, hogy az átlagbér hirtelen a miénk szintjére süllyedne. Ilyen elszegényedésre nyilván nem vágyik senki, de a kormánypártok azért próbálkoznak, hátha lehúzhatják az eurózónát. Megpróbálkozott vele Görögország is, nem sikerült, és most elég egyértelmű volt a jelzés, hogy másnak sem fog.

Határidő

Az olasz költségvetés tervezetét elvileg máig kell benyújtani Európai Bizottságnak, és ugyan a népszerűség növelése érdekében panaszkodhatnak az olasz kormánypártok, hogy micsoda szigor van, de hát a valutaövezet önkéntes, nem kötelező a részvétel, viszont ha valaki benne van, be kell tartani a közös szabályokat. Önálló valutával lehet nyakig eladósodni és túlköltekezni, nem szól bele senki, csak akkor úgy járnak, mint Argentína és Törökország. Ilyen jólétből azonban kár lenne lecsúszni.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG