2p
Egyre inkább úgy tűnik, hogy nem jött be az Iszlám Állam terve, és nem sikerült elijeszteni a turistákat Tunéziából.
Forrás: EPA-MTI

Újból megélénkült a turizmus Tunéziában, az idén az első kilenc hónapban több mint négymillió turista érkezett az észak-afrikai országba, és a nyári szezonban június-októberben is kétszámjegyű volt a növekedés.

Idén egész évben a turisták száma meghaladja az ötmilliót a Tunéziai Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal előrejelzése szerint az után, hogy a tavaly júliusi terrorcselekmények átmenetileg súlyos visszaesést okoztak a forgalomban.

Az ország nemzetközi segítséget kapott a terrorizmus elleni védekezéshez, Franciaországtól, Olaszországtól és az Egyesült Államoktól kaptak anyagi és képzési támogatást.

A számok a nyári szezonban is emelkedést mutatnak, Tunézia biztonságos ország, jó szezont zárhatnak. Június-szeptemberben 1,2 millió algériai, 570 ezer orosz, 300 ezer francia érkezett az országba. A magyar turisták létszáma 25 százalékkal, ötezerre emelkedett az előző négy hónapban, továbbá 12 ezer szlovák, 20 ezer cseh, és 15 ezer lengyel turistát fogadtak.

Tunéziában az idegenforgalom a GDP 7 százalékát adja közvetlenül, közvetett hatásával a GDP egyötödét teszi ki, és szeretnék a turizmust a növekedés motorjává tenni. Legfontosabb küldőországaik Oroszország, Algéria és az EU országok.

Komoly előkészületek

A tavaly júniusi terrorcselekmények óta számos biztonsági intézkedést vezettek be, a turisztikailag frekventált útvonalak fokozott ellenőrzése mellett a reptereken már a nemzetközileg elfogadott biztonsági normákat alkalmazzák.

A szállodák és az utazási irodák is összehangolják a biztonsági előírásokat, azok betartását ellenőrzi az idegenforgalmi hivatal. Egyebek között biztonsági kapukat és kamerákat telepítettek a szállodák, üzletek, bevásárlóközpontok, múzeumok bejáratához, a csomagokat átvilágítják. Több nemzetközi szállodalánc is biztonsági tanfolyamot tartott az alkalmazottainak, aminek elvégzését igazolniuk kellett.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG